Jól sikerültek a Jedlik Napok

Csepel.hu

Fotó: Zarándi Bence

A tavalyi évhez hasonlóan 2012-ben is megrendezték a Jedlik Ányos Gimnáziumban a Jedlik Napok címet viselő egy hetes rendezvénysorozatot. Április 16-a és 21-e között sokak számára érdekes, és nem egyszer látványos programokra került sor, melynek során egy újabb szoborral is gazdagodott az intézmény.

A program első napján Elveszett ereklyék címmel „régész délutánt” tartottak a Szegedi Tudományegyetem régészeinek vezetésével, majd Dr. Hraskó András, Fizika a geometriában címmel tartott előadást. A második napon megnyílt a Simonyi kiállítás, és folytatódott a régész délután, majd Perpatvar címmel tartottak vitadélutánt.

Április 18-án Dr. Csurgayné Dr. Gereben Ildikó előadása hangzott el, akik Simonyi Károly munkásságáról mesélt. A következő napon megnyílt a Titkok Kamrája („mese délelőtt”, játék a képzelettel), Buborékparty címmel irodalmi délután vette kezdetét, és a tanulók rajzversenyen is megmérették magukat.

Az április 20-i napon délelőtt kroki írás szerepelt a programban, dél körül faültetés a kertben, és a sportversenyek is teret nyertek a rendezvényen. A logikai készséget és kézügyességet Rubik-kocka versenyen fitogtathatták a nebulók, délután pedig a “Maorik, obi-ugorok, indiánok, busmanok- természeti népek bemutatása” című előadásra került sor.

A további programba belefért még egy pólófestés és kézműves foglalkozás, egy „minifa” kiállítás, és egy hangverseny is.

A záró napon virágokat helyeztek el Jedlik Ányos szobránál, majd Pállfy Katalin tektonikus lemezmozgásokat ábrázoló természettudományos alkotását avatták fel az iskola előkertjében, amit a művész adományozott az intézménynek, hiszen több szállal is kötődik a Gimnáziumhoz.
Az intézményben ezt követően felpezsdült az élet: Lakó Ferenc tanár úr látványos fizikai kísérletekkel vonta magára a figyelmet, Kovács Gabriella pedig „Negatív számból is lehet gyököt vonni?” címmel harmadfokú egyenletek megoldását vezette le komplex számok segítségével. Másutt Jedlikes diákok pályázatait mutatták be Humanity és Science kategóriákban.

A Jedlik teremben az első magyar műhold megalkotásában elévülhetetlen szerepet játszó Bükkfejes András tartott előadást, „Masat-1 a világűrben” címmel, (a szintén csepeli alkotótárs, Cziffra Dávid fotókkal is megörökítette a teremben történteket) majd a saját maga által épített robotok segítségével a programozás rejtelmeibe avatta be a lelkes iskolásokat, akik szorgalmasan próbálgatták tudásukat.

Megint egy másik helyszínen Váradi Attila rendőr alezredes, „Karrier a rendőrségnél” címmel tartott előadást, Hermann Róberttől, a Hadtudományi Intézet és Múzeum igazgatójától pedig „A szabadságharc eseményei az ellenséges források tükrében” című expozét hallhatta az érdeklődő fiatalság.

Lakatos Gyöngyi kézműves foglakozást tartott, míg Kováts Dániellel és Szvetlov Balázzsal a szinkronizálásról beszélgettek a hallgatók. Szalinger Balázs kortárs költővel is lehetett „eszmét cserélni”, Szabó Ágnes tanárnő vezetésével pedig kabalazsák készítésbe fogtak a Kreatív kuckó résztvevői. Bán Dóra „ A Kréta kor királyai: a dinoszauruszok és az őslények” címmel tartott előadást, az önvédelemről és a Kempó-ról pedig Erdős János adott bővebb információkat. Szabó Vince a Microsoft ingyenes újdonságait ismertette, Bükkösi Anna 12. c osztályos tanuló pedig a Japán szekcióban adott számot ismereteiről a táncszőnyeggel kapcsolatban.

A nap zárásaként ünnepélyes keretek között a tornateremben adták át a díjakat, és ezzel hivatalosan is befejeződött a 2012-es Jedlik Napok rendezvénysorozat.

Légrádi Gábor- csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !