Csepel.info

Büszke csepeliként él a bokszpápa

Csepel.hu, Csepeli Hírmondó

Az egyik újságíró kolléga bokszpápának keresztelte, Lázár Lajos, a Csepel SC legendás elnöke viszont szeretete jeléül csak Csötkének hívta. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, sportberkekben és azon kívül is meghatározó karakterű sportvezető, aki nem mellesleg hosszú ideje Csepelen él, február 24-én ünnepelte 63. születésnapját.

Amikor interjút kértem tőle habozás nélkül mondott igent, és örömmel állt a Csepeli Hírmondó rendelkezésére.

– Hogy telt a születésnap?

– Szerencsés helyzetben vagyok, mert minden év február végén van a Boksz bál, így egyben ünnepeltem a két jeles alkalmat. Összejöttünk rokonok, barátok, ismerősök, kollégák, sportvezetők, és közösen koccintottunk. Ugyan 63 esztendős vagyok, de százévnyi élmény ért az életem során, amiből 53 az ökölvívásnak jutott. Vándorkiállításra való tárgyi emlék vesz körül az irodáimban és az otthonomban is.

– Ebből a 63 évből mennyi jutott Csepelre?

– Szekszárdról származom, és elég hosszú ideje, 1976 óta élek a kerületben, kisebb külföldi megszakítással. Annak ellenére, hogy sokan csak „leperemkerületezik” én nagyon szeretek itt lakni, remek emberek élnek itt, a Királyerdőben a szomszédaim is nagyon rendesek. Sok barát vesz körül, sajnos, most elvesztettem egyet Losonci Flóri személyében, amit nagyon sajnálok.

– A Csepel SC 100 éves centenáriumát ünnepeli idén, amiből 3 év jutott Csötönyi Sándornak vezetőedzőként a klubnál, az 1986-ig működő ökölvívó szakosztályban…

– De szép idők is voltak azok! Innen olyan kimagasló képességű sportolók kerültek ki, mint a Sebők, vagy a két Európa-bajnok: Bene III. és Bogács László, vagy később Badari Tibi, aki a Csepeli Papírban kezdett bokszolni. Rajtuk kívül is volt még számos országos bajnok, nemzetközi szinten is jól teljesítő válogatott bunyósa Csepelnek.

– A legendás csepeli sportéletet sokan ma is emlegetik.

– Meg is van rá minden okuk! Az a leírhatatlan miliő, ami itt volt, az a mai napig szép emlék nekem és sokaknak, akik részesei lehettünk a sikeres éveknek, az a szellemiség, ami itt uralkodott egyszerűen utánozhatatlan! Én olyan büszke voltam azokra a Csepel SC címeres mezekre, hogy ing helyett vettem fel mindig a zakó alá, s amit – mert akkora kincsnek számított – minden külföldi túrán elkunyeráltak tőlünk a vendéglátóink. Remek elnökei voltak a klubnak Lázár Lajos bácsi és Leimeter József személyében, Báthori Jánosról viszont nincsenek jó emlékeim, hiszen olyan embereket tett „taccsra”, akik később mind szövetségi kapitányok lettek: Glatz Árpád, Bakai József, Hollósi Géza és jómagam. Ezt leszámítva csak a szépre emlékezem: olyan sportolókra, mint az öttusázó Balczó, Maracskó, az evezős Melis fivérek, a súlyemelő Veres Győző, a birkózó világbajnok Kovács Pista, és még sorolhatnám azokat, akikkel büszkeség volt egy klubhoz tartozni.

Szinte kérdezni sem kell, Csötönyi Sándorból percenként tör elő egy újabb sztori, ami a kék-piros klubbal kapcsolatos…

– Minden évben megrendeztük a Csepel Kupát ökölvívásban is, amire általában én szedtem össze a díjakat, ami akkoriban sem volt kis feladat, és bizony mindenki csak nézett, amikor az érmek mellé egy rádiót, egy kazettás magnót, egy lemezjátszót, vagy éppen egy kerékpárt adtunk a legjobbaknak. Ezeket a Csepel Művek gyáregységeitől, vagy éppen a Csepeli Papírgyártól sikerült kicsikarnom. Ilyeneket persze nem csak én csináltam meg a szakosztályomért, hanem például Glatz Árpi és Maróthy Pista is, sőt nem egyszer – a legendás futballedző- Keszthelyi Misi bácsival „szövetkezve” indultunk a klubelnökhöz, hogy kérjünk tőle valamit.  Nagy fájdalom, hogy ez a klub így tönkrement.

– Legutóbb egy kis bokszműhelyben találkoztunk a Királymajorban.

– Tavaly útjára indult egy kisebb klub a kétszeres EB győztes Badari Tibi, és az EB bronzérmes Garai Emil vezetésével, de összességében fájdalom, hogy sokáig nélkülöznie kellett a kerületnek ezt a sportot. Itt, ahol olyan remek képviselő vannak a küzdősportnak, mint a kick-boxos KirályTeam, vagy a Csepeli Birkózó Club, itt helye lenne a nagy tradíciókkal bíró boksznak is. Meg vagyok róla győződve, hogy Csepel remek táptalaja lenne a mi sportágunknak is, hiszen a hátrányos helyzetű gyerekek szinte mindenhol örömmel járnak el bunyózni, az agresszív hajlamú srácok is inkább a bokszteremben élhetnék ki magukat, mint kinn az utcán.

Remélem, hogy a következő születésnapomig már ők is hallatnak majd magukról, és az egykor szebb napokat látott csepeli sport egyik nélkülözhetetlen bázisa lesz újra az ökölvívás.

Forrás: Csepel.hu, Légrádi Gábor, fotó: Nemzeti Sport

This entry was posted on 2012. március 12. hétfő at 08:53 and is filed under Csepel, Sport. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.