Lyme-kóros és tejcukor-érzékeny volt, meszesedésben is szenvedett Ötzi

Inforadio.hu

.

Megrázó felvételek: BBC-film Ötzi megtalálásáról

Ötzi, a gleccsermúmia genetikai anyagának elemzésekor új felfedezéseket tettek a kutatók: a jégbe fagyott ember hajlamos volt a szív- és érrendszeri betegségekre, a kullancsok által terjesztett Lyme-kórban szenvedett és tejcukorérzékeny is volt.

Emellett a szakértők a Nature Communications című folyóiratban arról is beszámoltak, hogy vizsgálataikból kiderült: Ötzinek barna szeme és barna haja volt, vércsoportja nullás, és a Korzikán és Szardínia szigetén élő emberekkel közös felmenőkkel rendelkezik.

Az 1991-ben az Alpok dél-tiroli részén felfedezett több mint ötezer éves múmia mitokondriális DNS-ét már 2008-ban elkezdték vizsgálni.

Albert Zink, a bolzanói EURAC Intézet kutatója, Carsten Pusch, a Tübingeni Egyetem humángenetikai intézetének szakértője, valamint Andreas Keller, a Saarlandi Egyetem bioinformatikusa munkatársaikkal 2010-ben fejtették meg Ötzi genomját, ráadásul annak több mint 85 százalékát.

Az eredmények szerint Ötzi genetikailag hajlamos volt a szív- és érrendszeri betegségekre. “Nagyon meglepődtünk rajta, hogy ilyen már ötezer évvel ezelőtt létezett, tehát a betegség nem valamilyen modern civilizációs jelenség” – mondta el Zink.

A múmián végzett korábbi CT-vizsgálatokon látni is lehetett a betegség első tünetét, egy artériameszesedést, holott Ötzi nem volt kitéve egyetlen ma ismert rizikófaktornak – túlsúlynak és mozgásszegény életmódnak – sem.

Ugyanilyen meglepetés volt a kutatók számára az a tény, hogy Ötzi fertőző betegségben, a kullancsok által terjesztett Lyme-kórban is szenvedett. A betegség nyomait összehasonlítják modern kórokozókkal, hogy lássák, mennyit változtak az elmúlt több mint ötezer évben.

Ötzi tejcukorérzékenységben is szenvedett. “Már a földművelés és állattenyésztés révén formálódó letelepedett életmód kialakulása nehézségeket okozhatott Ötzinek. De hogy ez milyen következményekkel járt életmódját tekintve, egyelőre nem tudjuk” – fejtette ki Carsten Pusch.

A szakértők Ötzi genetikai rokonainak felkutatásával is foglalkoznak. Az elemzések szerint Ötzinek Szardínia és Korzika szigetén élnek közös ősöktől származó genetikai rokonai, bár a korábbi vizsgálatok szerint Ötzi sohasem hagyta el az alpesi régiót. “Valószínűleg a szigetlakók és a jégbe fagyott ember közös felmenőkkel rendelkeznek. De hogy milyen vándormozgások állnak a rokonság mögött, egyelőre tisztázatlan. Sikerült megválaszolni pár kérdést, de ezzel ezer másik vetődött fel” – mondta Pusch.

A kutatók azt tervezik, hogy megismétlik a genomelemzést, hogy még jobban és részletesebben megismerhessék azt.

Evolúciós szempontból nem sok dolog történt Ötzi ideje óta. A ma élő ember genomjánval összehasonlítva nincsenek nagy különbségek, “ehhez ugyanis ötezer év nyilvánvalóan túl kevés” – véli Zink.

Forrás: Inforadio.hu

Itt lehet hozzászólni !