Csepel: Az NB II-es Ceglédről érkezett középpályás

Nb3.hu

Az nb3.hu információi szerint az Indotek-Csepel FC csapatában folytatja pályafutását Busa Bálint, aki ősszel az NB II-es Restart Ceglédi VSE együttesében szerepelt.

Az átigazolási időszak lejárta előtt három nappal bontott szerződést Busa Bálinttal a ceglédi klub vezetése. A létszámcsökkentés áldozatául esett játékos három nap alatt nem talált új klubot, így a tavaszi idényre visszatért nevelőegyesületéhez.

Busa Bálint a Csepelben kezdett el futballozni. Csepelről igazolt még utánpótláskorú labdarúgóként az MTK-hoz. Felnőtt labdarúgóként szerepelt a BKV Előrében, a Nyíregyháza Spartacusban, majd két évet töltött egy német alsóbb osztályú együttesben. Cegléden két és fél évet játszott.

A céljairól kérdeztük: “Kevés volt az idő arra, hogy új csapatot találjak magamnak, így úgy döntöttem, hogy a formában maradásom érdekében visszatérek Csepelre, ahova nagyon szép emlékek kötnek. A klub vezetése örömmel fogadott, remélem jó tavaszt fogunk zárni. Nyáron szeretnék külföldre szerződni, nem kizárt, hogy Ausztriában fogok szerencsét próbálni.” – mondta Busa az nb3.hu-nak.

Busa már be is mutatkozott a Csepelben, a hétvégén két gólt szerzett a Kiskunlacháza elleni felkészülési meccsen.

Felkészülési mérkőzés:
Kiskunlacháza – Indotek-Csepel FC 1-5
Gólszerző: Keményvári (3), Busa (2)

Egy hozzászólás “Csepel: Az NB II-es Ceglédről érkezett középpályás” bejegyzésre

  1. Perspektíva? szerint:

    DAGAD A BUNDABOTRÁNY

    Hat REAC-játékost vettek őrizetbe a rendőrök – Az edzésről vezették el őket

Itt lehet hozzászólni !