Népszabadság
A magyarok több mint fele szégyenkezik néhány, az országra jellemzőnek gondolt dolog miatt – derül ki egy felmérésből. Három éve még 16 százalékkal kevesebben gondolták így. A szociológus szerint a siker hiánya miatt szégyenkezünk és olyan dolgokra vagyunk büszkék, melyek egy része már csak emlék – írja a Népszabadság.
Büszkék vagyunk-e a magyarságunkra, és ha igen, ez a büszkeség milyen elemekre épül – ezer embert kérdeztek erről az Image Factory és a Tárki kutatói. A megkérdezettek csaknem fele állította, hogy büszke arra, hogy magyar; 18 százalék viszont egyáltalán nem, vagy nem túl büszke. Három évvel ezelőtt még a megkérdezettek 40 százaléka mondta, hogy nagyon büszke a magyarságára, az idén csak 32 százalékuk. A nagyon büszkék körében többen vannak az idősek, a nyugdíjasok.
Azt is vizsgálták, hogy mit jelent ez a büszkeség. A megkérdezettek 88 százaléka akkor érzi ezt, amikor a magyar sportolók jól szerepelnek. Háromnegyedük egyetértett azzal, hogy szívesebben lenne magyar, mint bármely más ország polgára. Három éve is hasonlóan válaszoltak. Azzal viszont, hogy “kevésbé tudok büszke lenni az országra, mint szeretnék”, az idén tíz százalékkal többen, a megkérdezettek 59 százaléka értett egyet. A válaszadók több mint fele, 57 százalékuk állította, hogy van néhány dolog a
Hankiss Elemér szociológus szerint a szégyenkezők számának növekedése a siker hiányára vezethető vissza. Azt mondja, hogy 8-10 éve nincs igazi siker az országban, vagy ha van is, nem beszélünk róla, nem örülünk neki. – Nem hallunk a sikeres emberekről, városokról, vállalatokról, ez nem téma Magyarországon, a válság, a sikertelenség annál inkább – állítja. Ráadásul a szociológus szerint a magyarok az elmúlt három évben vették észre, hogy a térségben a korábban lesajnált országok sikeresebbek, és ezt nehezen emésztik meg. Ez pedig, állítja, nem volt szükségszerű, saját hibánkból, rossz döntéseink miatt történt.
Ami a sportsikereket illeti, ezek Hankiss Elemér szerint nem csak Magyarországon fontosak a nemzeti büszkeség szempontjából. Példaként a labdarúgó-Európa-bajnokságot említette, ami minden, a döntőben részt vevő országnak kiemelten fontos. – Helyettünk győznek a sportolók – állítja, és hozzáteszi, hogy Magyarországon kevés olyan dolog van, ami segít, hogy egy közösség tagjának érezzük magunkat. A sportsikerekre viszont mindenki egyformán büszke, politikai oldaltól függetlenül.
A felmérésből kiderült, hogy továbbra is van egy jelentős kisebbség, a megkérdezettek harmada, akik Magyarországot követendő példának tartják, szerintük jobb ország, mint a legtöbb másik. Ezzel legkevésbé a fiatalok és a budapestiek értenek egyet. Hankiss Elemér szerint ez a kettősség, a túlzó büszkeség és a szégyenérzet jelenléte a társadalomban a tájékozatlanságból fakad. A magyarok nem ismerik a világot, keveset utaznak, nem vállalnak külföldön munkát. A lengyelek például sokkal bátrabban mennek Nyugat-Európába dolgozni. – Félünk az ismeretlentől, félünk a világtól – mondja Hankiss Elemér. Szerinte az a legnagyobb baj, hogy a fiatalok közül kevesen mennek külföldre tanulni, nincs elég ösztöndíj. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is több a lengyel, román, sőt az ukrán diák is, mint a magyar. A szociológus szerint belőlük lesznek 10-15 év múlva az uniós vezetők. – Ez nem nemzeti átok, ez ostobaság – mondja.
A kutatók rákérdeztek néhány más büszkeségforrásra is. Tízből kilencen úgy gondolják, hogy a magyar tudósok felfedezései nagyban hozzájárultak a világ fejlődéséhez, és közel ugyanennyien büszkék a magyar konyhára. A válaszadók négyötöde szerint a magyar képzőművészet és irodalom képviselői a világ élvonalába tartoznak, tízből hét ember szerint a magyar lányok a legszebbek.
Hankiss Elemér szerint szükség van ezekre a kollektív értékekre, a baj csak az, hogy évtizedek óta nem változtak. Tudósaink például valóban jelentősek voltak a ’30-as években, de ez mára emlék, és nincsenek helyette új értékek. Ebben szerinte egyaránt hibás a politika, az értelmiség és a média. – Belementek egy pusztító ideológiai küzdelembe, tovább mélyítették a szakadékot az ország két része között, ahelyett, hogy valódi feladataikkal törődtek volna – mondja.
Forrás: Népszabadság
Na tessék! Egy újabb pszihikai hadjárat a gerincünk ellen. Azt írja, hogy 57% szégyenkezik valami miatt. Ezzen nem kell csodálkozni ilyen veleéig romlott korrupt tolvaj kormány miatt én is szégyenkezek, (és ne felejtsük el a 2005-ös népszavazás szégyenét sem) de azért büszke vagyok arra, hogy MAGYARnak születtem és remélem nem tart már sokáig ez a szégyenkezés Papi
Büszkeség. Erre néhány kérdés:
Melyik ország nem anyanyelvén nevezi magát nemzetközi versenyeken? (hajrá hokisok)
Melyik ország nevezi legnagyobb kerékpáros körversenyét tour-nak?
Melyik ország nem nevezi rendőreit anyanyelvén?
Melyik ország lakóit illethetik „saját honfitársai „ ilyen jelzőkkel: „mélymagyar”, „bőgatyás”, stb.?
Melyik országban ellenség saját nemzeti lobogója?
Melyik országban lehet az, hogy a hagyományos huj,huj, hajrát el kellett vetni, mert sértette a „szovjetul” tudó elvtársakat?
És még sorolhatnám több oldalon.
A XX. század elején másfélmilló ember ment ki. Mire ment velük a haza? Azokkal ment sokra, akik a kitűnő magyar iskolarendszerben (főleg egyházi iskolákban) tanultak, ők bárhol megállták helyüket.
Jelenleg Angliában lengyel vízszerelők, sofőrök vannak, Olaszországban sok román. És ha hazamennek, mi lesz?
Érdekes a csehek miért nem mennek?
Ezekre adjon választ Hahahankiss EEElemér úúúr!
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.
Én is szégyellem, hogy ilyen KORRUPT országban élek! Szégyellem , hogy GAZEMBEREK vezetik a kerületet! Szégyellem, hogy GAZEMBEREK vezetik az országot! Szégyellen, hogy NINCS IGAZSÁG! Szégyellem, hogy Kommunista DIKTATURA van! Soroljam még!
Nem szállok vitába közvetett úton senkivel, nem is tartanám illendő dolognak, de Hankiss Elemér számos dologban téved, az én meglátásom, és a saját tapasztalatom szerint.
Lehet el kellene neki is kicsit utazni külföldre, hogy lássa, mennyi magyar van külföldön. Lehet itt a lengyelekkel példálózni, meg a csehekkel, meg a románokkal, meg az ukránokkal, de kit érdekelnek ők? Kettő szomszédos országunk, másik kettővel meg a Visegrádi Négyest alkotjuk. Számomra ennyit jelentenek most kifejtve a témát, ezen az országok (Ha vitába szállnék, persze több mást is el tudnék mondani a felsorolt országokról).
Engem soha ne hasonlítsanak más nemzet népéhez! Semmiféle megkérdezéssel, felméréssel nem találkoztam, amióta az eszemet tudom. Engem érdekes soha senki nem hív fel, vagy állít le utcán, hogy megkérdezzen bármiről is mit gondolok, pedig életem felét külföldön, másikat pedig az egész ország területén töltöm (…)
De ha itt a remek alkalom, felteszem magamnak a kérdést;
Mit tartok büszkeségforrásnak?
Büszkeségforrásnak tartom a magam Anyanyelvét, a Magyart, amit megtanítottak nekem a szüleim, amely által a Magyar Himnusz minden szavát értelmezni tudom, és átérezhetem minden egyes eléneklésnél a Magyarok lét fontosságát.
Büszkeségforrás számomra a kultúra, a művészet, ami még mindig tradicionális alapokon nyugszik itt Magyarországon.
Büszkeségforrás számomra a Magyar történelem egészen a kezdetek kezdete előtti szakasztól.
Magyarból csak egy van, és a magyar a szíve mélyén igenis büszke.
Nem 6 évre visszamenőleg kell vizsgálni ugyan szégyenkezem-e vagy sem a magyarságomért, vagy bármi másért.
Rendszertől, politikától, társadalmi helyzetemtől teljesen függetlenül, mai napig büszke magyarnak tartom magam, én megteszek minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy a következő generáció, ha éppen belém botlik, segítsem, buzdítsam, és őrizzem bennük a lángot, mert a Magyar igenis BÜSZKE!
Lora!
Leveszem a képzeletbeli kalapom és térdet hajtok elötted. Csodálatos volt a fogalmazás és a hozáállásod is példa értékű.
Köszönöm Papi!
Bevallom jól esett, hogy valakinek ez még tetszik is 🙂
Tisztelt Lora !
Köszönöm mélyreható gondolatait, amelyekkel egyetértek. Nem méricskélni kell, hanem felkelteni népünkben és leginkább ifjúságunkban a tudatot, hogy érdemes küzdeni egy Szebb Jövőért és jobb életért abban a tudatban, hogy a magyar nép évszázadok óta védte a hálátlan Európát !
Vezér Endre