Hírszerző
A nyugdíjasok több mint 20 százaléka él a létminimum alatt, de nélkülöznek a gyermekes háztartások több mint 41 százalékában is. Többen visszasírják az 1970-es éveket, amikor jelentősen csökkent a szegénység, javultak a lakásviszonyok és a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság. De mint mindennek, ennek is ára volt. Valóban jobban éltünk akkor? Utánajártunk.
Magyarországon jelenleg 6,2-szeres különbség van a legalacsonyabb és a legmagasabb keresetek között, ennyire nyílt ki a bérolló. Az eltérés mértéke nagyjából három éve stagnál, azt megelőzően azonban az ország gazdasági növekedésével együtt csökkentek a különbségek – áll a Hay Group Kft. globális bérolló-tanulmányában, amelyben 61 országot vett górcső alá.
A teljes munkaidőben dolgozók átlagos bruttó keresete az év első 3 hónapjában 196 ezer forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál 185 500 forintot, a költségvetési szervezeteknél 226 600 forintot kerestek az alkalmazottak. A KSH adataiból kiderül, a bruttó keresetek 6,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.
“Egyelőre nem várható további bérolló-nyitás, pedig nagy szükség lenne rá” – mondta Pogátsa Zoltán közgazdász a Hírszerzőnek. Szerinte a 90-es évek óta nem léptünk túl sokat előre, ami a béreket és a jólétet illeti. Van egy réteg, amely anyagi biztonságban él, de ez csupán a társadalom két százaléka. 1990-ben és azután is volt egy ilyen társadalmi csoport, de arányuk soha nem volt több két-három százaléknál, ezzel szemben az Egyesült Államokban a lakosság 49 százaléka él anyagi biztonságban – teszi hozzá a szakértő.
Ha a kenyér a mérce
Egy 30 éve az egészségügyben dolgozó, felsőfokú szakképzettséggel rendelkező ápolónőnek 2007-ben 120 ezer forint volt a nettó fizetése, 28 éve pedig közel háromezer forintot keresett. 1980-ban 9,1 százalékos volt az infláció, tavaly pedig 8 százalékot mértek. Akkor egy kilogramm kenyér kijött 3,60-ból, ma már nem ritka a 300 forintos ár sem. 1980-ban ez az ápolónő több mint 830 kenyeret tudott volna venni a fizetéséből, tavaly csupán 500-at.
Az Union Bank of Switzerland (UBS) 2000-ben készített egy felmérését a világ 58 városában: akkor Budapesten 25 percet kellett dolgozni egy kiló kenyérért, 82-t pedig egy hamburgerért, Bécsben és Berlinben elég volt 13-16 perc ehhez.
Krémer Balázs szociológus úgy véli, nehéz megmondani, hogy mikor éltünk jobban, nem ilyen egyszerű ugyanis a kérdés. Az igaz, hogy a teljes foglalkoztatás mellett nagyobb volt a szociális biztonság szintje 20-30 éve, mint ma, még akkor is, ha az átlagjövedelem vásárlóértéke történetesen kisebb volt.
Pogátsa Zoltán szerint viszont nem érdemes felhozni a Kádár-korszakot, hiába is sírják vissza azt az időt sokan, de ne feledjük el: egy mesterséges, torz rendszerről volt szó.
Egyes vélemények szerint a biztonság jelentette a legtöbbet a hetvenes és nyolcvanas években, akkor nem kellett azon idegeskednie a munkavállalónak, hogy meddig lesz állásban, ma pedig nem ritka az olyan alkalmazott, aki 20 év alatt öt munkahelyet vált, vagy éppen munkanélküli, mert nincs esélye a talpra állásra. Mások azt mondják, aki megfelelő képzettséggel rendelkezik, időben, no és jó helyen van, boldogul, és nem is él olyan rosszul.
Csak a szépre emlékezzünk?
Az 1955 és 1980 közötti két és fél évtizedben a reálbérek egyébként valamivel több mint kétszeresére növekedtek. Az egy főre jutó lakossági fogyasztás volumene ugyanebben az időszakban több mint két és félszeresére nőtt, a fogyasztási cikkek vásárlása tízszeresére, a háztartási energiafogyasztás pedig három és félszeresére emelkedett – olvasható Valuch Tibor, A “gulyáskommunizmus” valósága című tanulmányában.
A jövedelmi különbségek növekedésének dinamikáját mutatja, hogy 1962-ben a népesség 1,4 százaléka tartozott a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők kategóriájába, 1982-ben már a népesség 2,6 százaléka, ez közel 270 000 főt jelentett.
A Tárki 80-as években készített felméréséből pedig kiderült: az átlaghoz sorolta magát az emberek kilenctizede a családjuk relatív anyagi helyzetének megítélésében. 1980-ban minden tizedik ember érzékelte úgy, hogy az elmúlt 1-2 évben romlott az anyagi helyzete, és durván minden harmadik adott számot javulásról. Az aktív népesség többsége saját anyagi helyzetét stabilnak érezte. Drasztikusan módosultak az arányok az évtized végére: 1988-ban a munkavállalók 47 százaléka számolt be helyzetének romlásáról, és csupán 14 százalékuk javulásról, 1989-re az utóbbiak aránya tovább csökkent.
És mi van most?
2007-ben a legnagyobb csökkenést az életszínvonalukkal, a jövőbeli kilátásaikkal és az életük eddigi alakulásával elégedettek táborában tapasztalta a Tárki: 8-9 százalékponttal kevesebben mondták magukat elégedettnek, mint 2 éve. A válaszadók a saját kilátásaikat kevésbé rossznak tartják az ország helyzetéhez képest.
Forrás: Hírszerző
Szép álmokat!
Magának is nem tisztelt Kovács Ernő.