Megverték Maros Gábor operaénekest

A forgatókönyv szokásos: kigyúrt “gengszter képű” alakok drága német autóban

Blikk, Csepel.info

A művész azonnal feljelentést tett, a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen zajlik

A népszerű operaénekes a Margit hídnál keveredett közlekedési afférba, s az incidens odáig fajult, hogy egészen Szentendréig üldözték, majd – miután megállt a kocsijával – elverték. Marossal visszamentünk a helyszínekre.

– Megbeszélésre mentem egy barátomhoz Leányfalura. A Margit hídon haladtam kocsival, amikor elém vágott egy Audi. Akkorát kellett fékeznem, hogy minden, ami a kocsiban volt, előrezúdult. Az volt a bűnöm, hogy dudáltam – sóhajtott Maros. – Innentől halálos üldözés kezdődött. A következő lámpánál utolértek. A kocsiban ülő két kigyúrt gengszter kiugrott; szerencsére időben lenyomtam a zárat, leköpték, rugdosták a kocsit. De nem érték be ennyivel. Szentendréig üldöztek. Többször is megpróbáltak leszorítani az útról. Csak a lélekjelenlétemnek és a rutinomnak köszönhetem, hogy nem történt meg a baj. 1972 óta vezetek. Ez volt a szerencsém.

Ám ezzel Maros megpróbáltatásai még nem értek véget.

– Miközben üldöztek, hívtam a rendőröket, hogy segítsenek, mert bajban vagyok. Mondták, még a piros lámpáknál se álljak meg, hajtsak a szentendrei kapitánysághoz, ők pedig intézkednek. Amikor leparkoltam a kapitányság előtt, a két gazember feltépte a kocsim ajtaját, kirángatott, és nekem esett. Védtem magam, így megúsztam apróbb foltokkal. Ezután bementem a rendőrségre, és feljelentettem a támadókat.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a Blikket, hogy a szentendrei kapitányság bűnügyi osztálya garázdaság miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen az ügyben. Elárulták, a békásmegyeri rendőrőrs – ide futott be a segélyhívás – jelzését követően a kapitányság ügyeletese azonnal hívta a művészt, de mire sikerült felvenni vele a kapcsolatot, már megtörtént a baj. Maros elmondását annyiban pontosították, hogy a támadás nem közvetlenül a kapitányság előtt, távolabb, egy onnan be nem látható helyszínen történt. Találtak egy szemtanút, akinek a kihallgatása már megtörtént.

blikk.hu

23 hozzászólás “Megverték Maros Gábor operaénekest” bejegyzésre

  1. Zoli049 szerint:

    Gyanítom, hogy egy rendszám csak van?
    Azután majd kiderül, hogy ebből sem lesz semmi. Mint ahogy nem szokott.

  2. grün szerint:

    Esetleg valaki tudja, hogy a zovodásokat szállító kisbuszt felöklelő terepjárót ki vezette?!
    Talán emlékszik még valaki az esetre!

  3. szigetelő szerint:

    Amikor hasonló esetben barátnőm és engem üldöztek így, akkor a rendőrségre hiába telefonáltunk. A 112-ről nem is kapcsoltak tovább, hanem kérdezgetni kezdtek: biztos, hogy üldözik? Átgondolta ezt hölgyem? (én vezettem ezért a párom telefonált). Végül letettünk a hős segítség igénybe vételéről és egy klasszikus trükkel ráztam le az üldöző kocsit.

  4. bélabá szerint:

    Ezért kell tartani egy jóféle nagyobb gázsprayt jól elérhető helyen -lehet hogy egyes hímpéldányok csak nagyobb dózisra reagálnak :)- , na meg egy jó kis “druzsba-botot” utóápolásnak. 🙂

  5. ebihal szerint:

    Sajnos ilyenek a közállapotok, pedig azt ígérték, hogy két hét alatt rendet tesznek.

  6. grün szerint:

    “Védtem magam, így megúsztam apróbb foltokkal. Ezután bementem a rendőrségre, és feljelentettem a támadókat!”
    Máskor művészkém, hordjon magával bilincset és előre kitöltött előállítási határozatot, egyébként hogyan gondolja a zintézkedés foganatba helyezését!
    Csak úgy ukk-muk-fukk?! Egyszerűen segítségkéréssel?!
    A Rendőrség olyan mint a kozmetikusok
    Hozott anyagból dolgozik! ))) 🙂 (((

  7. lolka szerint:

    grün szerint:
    2011. december 10., szombat – 23:25
    -Akkoriban figyeltem a híradásokat, de nagyon elhallgattak az esetről, mert ugye elég nagy hírverés volt. Aztán lehet, hogy csak azért, mert óvodásokat szállított a kis busz…

  8. lolka szerint:

    “A Margit hídon haladtam kocsival, amikor elém vágott egy Audi. Akkorát kellett fékeznem, hogy minden, ami a kocsiban volt, előrezúdult. Az volt a bűnöm, hogy dudáltam – sóhajtott Maros. – Innentől halálos üldözés kezdődött.”…Jól van kapott két pofont, nagyon csúnya és kellemetlen dolog és megalázó, de ha elolvassuk a híradást…”amikor elém vágott egy Audi.”….”Az volt a bűnöm, hogy dudáltam-“…szerintem lehetett ott más is. Ha elém vág valaki, hogy tud üldözni. Esetleg akadályozni tud a tovább haladásban. Itt a művész úrnak vissza kellett előzni és esetleg mutogatni, hogy üldözés legyen a dologból…

  9. Zoli049 szerint:

    lolka!

    Szoktam én is dudálgatni terepjárókra, főleg teherautóból, de akkor nem szoktak harcolni! 🙂

  10. J szerint:

    Kedves lolka! Naiv vagy mint egy kétéves. Ezek szerint nem emlékszel arra a hasonló esetre, ami a Baross G utcában történt. Ott is csak annyi volt a szerencsétlen autósnak a bűne, hogy rádudált a mercisre, amiből kiszállt két tagbaszakadt állat és megkéselték a szerencsétlent. Ha rákeresel a youtube-on talán meg is találod az erről készült utcai kamera felvételt.

  11. lolka szerint:

    J szerint:
    2011. december 11., vasárnap – 11:30
    -Igazságod lehet, a megoldás biztos, hogy nem a verekedés, sőt azt sem lehet itt eldönteni, hogy tulajdon képen mi is meg, hogy is történt. Az én naivságomat (ami olyan, mint egy kétévesé) csak az hozta elő, amit a művész úr elmondott…(elém vágott egy Audi…a következő lámpánál utol értek)…te kajálod az ilyesmit?-nagyeszű, bölcs és kioktató…”J szerint”…Emlékszem arra is amikor a csepeli átjárón egy Trabantosnak afférja támadt egy teherautóssal és egyikük fegyvert rántott…

  12. Zsonyo szerint:

    Maros valószínűleg komcsi!
    Lehet, hogy cigány, vagy zsidó, de ősei bizonyára bevándorlók lehettek!
    Hogy merészel az ilyen közlekedni a nemzeti utakon?
    És még van pofája dudálni, segítséget kérni a nemzet rendőrségétől. Erőket elvonni a kitűnő bűnüldözéstől és terror elhárítástól, rontva az ő makulátlan statisztikájukat!
    Persze ennek a “libcsi müvésznek” az kellett volna, hogy a magyar audis leventéknek még ezeket a gyurcsányvitézeket is meg kelljen dádázniuk. Felháborító!
    Örüljön neki, hogy ennyivel megúszta!

  13. Gordon szerint:

    Jelentkezzen, akinek az ősei nem bevándorlók voltak! 🙂

  14. Vica szerint:

    Egyszer engem is meg akartak verni egy ladás, mert megelőztem a körszálló előtt. Elém vágott és keresztbe fordult előttem, nehogy megelőzzem, majd kiugrott, és ki akarta nyitni az ajtómat, ami nem jött össze, mert bezártam. Szaladgált a kocsi körül, ütötte, rugdalta, és minden voltam neki, csak fehér ember nem. Ordítozott, hogy agyonver, ha kiszállok. Amikor megindult a kocsisor, szépen megkerültem az autóját, de a következő lámpánál visszaelőzött és megint kiugrott, aztán ott folytatta, ahol előtte abbahagyta. Amikor harmadszor megismételte, kikiáltottam neki, hogy felírtam a rendszámát, és most fogom lefényképezni, a következő megálló pedig a rendőrségnél lesz, ahol szépen megvárom, amíg kijönnek a rendőrök, és beviszik. No, attól kezdve békén hagyott… Szóval tessék felírni a rendszámát, és ha más nincs, a telefonnal annyi fotót készíteni, amennyit csak lehet.

  15. Vica szerint:

    Jav.: meg akart verni egy ladás. A kocsiban ugyanis többen is voltak, de csak egy volt agresszív barom.

  16. Jeniszej szerint:

    A Faterom füle nagyon érzékeny a disznóröfögésre. Úgy látszik ez foglalkozási ártalom neki 🙂

  17. Zoli049 szerint:

    Gordon szerint:
    2011. december 11., vasárnap – 14:19

    Sokszor nem értek veled egyet, de ettől színes a világ, de ebben egyet értek veled!!!

  18. D szerint:

    Szigetelő!

    Áruld el egy kezdőnek, mi volt az a klasszikus trükk! Szükségem volna rá (sajnos).

  19. benfentes szerint:

    Jah a trükköt levéshetné. Nálam mindig van spray meg összecsukható esernyőnyél, de ha nem muszáj nem szállok ki a kocsiból.
    Egy haveromnak meg gázpisztoly. Mesélte, hogy múltkor hogy járt: esett az eső, közeledett a gyalogos átkelő felé, ahol egy fiatal pár állt. A lány intett menjen csak , a srác meg merev nyakkal lelépett elé. Fékezés…., egy ba…meg kicsúszott a száján a srác meg leolvasta, már ott is volt a kocsinál. Kesztyűtartó, fegyver balkönyökön kitámasztva, ablak leenged “Segíthetek?” kérdés. Minden rendben lett.

  20. J szerint:

    Ha olyan módszer kell, amiért nem csuknak le(Gázspray necces, a vipera gázpisztoly tuti bünti), akkor javaslom azt a “zseblámpát” amit az amerikai járőrök is használnak(illetve szekusok). önmagában egy szép darab, talán 6 góliát elem kell bele, ha belevilágítasz vele s szemébe, 5 percig azt sem fogja tudni merre van az előre. Ha pedig tettlegességre kerülne a sor, akkor tudsz vele védekezni is.
    Ha pedig éjjel kapsz defektet, nagy segítség lehet!:D

    Ha a márkaneve is eszembe jut leírom.

  21. benfentes szerint:

    a márkaneve: Maglight 🙂 ismizem:)

  22. J szerint:

    aaazzaaaz!:) Csak nem maglight hanem mag-lite, de ugyan arról beszélünk.
    Nem könnyű, nem occsó, de nem véletlenül van rá 10 év gari, mert bírja a strapát illetve az a 100 lumen feletti érték, amit tudnak nem mezei értékek.

  23. Jeniszej szerint:

    Nem is értem milyen előírásoknak felelnek meg a mostanában használatos vakító autó fényszórók.
    Nagyon sok baleset ezért következik be, mert a rossz közvilágítás mellett a rosszul kivilágított járdaszigetek táblák elvakítás után nem láthatóak. Kezdenek kimenni a divatból a fényvisszaverős jelző táblák.

Itt lehet hozzászólni !