Szentmártoni János: a költő és a szakács

Csepel.hu

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnökének születésnapja alkalmából rendeztek rendhagyó estet a Csepel Galériában november 17-én. A József Attila-díjas költő nemcsak Csepelen született, hanem jelenleg is a kerületben él, lokálpatriotizmusa közismert.

Szentmártoni János beszélgetőtársa Filip Tamás költő volt, Szakolczay lajos irodalomtörténész pedig elismerő szavakat mondott a vendégről. Szentmártoni János 1975-ben született, első verseskötete 1995-ben jelent meg. Gyerekkori írásaira utalva közkinccsé tette, hogy az akkor 16 éves kisebbik nővére hatására kezdett el verseket írni.

Egészen pontosan az történt, hogy nővére serdülőkori romantikus hevületében különféle novellákat vetett papírra, amelyeket felolvasott neki. Ez arra ösztönözte, hogy maga is tollat ragadjon, így aztán megírta első és eddig egyetlen regényét, amely egy oldalt tett ki. Ez Szása és Mása szívfacsaró történetéről szólt.

Később azzal szórakoztatta családját, hogy a jelesebb ünnepekkor versben köszöntette fel rokonságát. Egy idő után már elvárták tőle, hogy családtagjai kalandjai megjelenjenek egy-egy írásában, igen ám, de lassan kihagyta őket a versekből. Utána már járta a saját útját, s arról írt, ami megihlette. „Ma is, mint mindig, fényképez az agyam, és ezekből az emlékekből, érzésekből születnek a verseim” – vallotta a költő. Fontosnak tartja, hogy az írók olyan műveket alkossanak, amelyeket a közönség megért és megszeret, ellenkező esetben csak „laboratóriumi” szerzőkről lehet beszélni. A költőről megtudhattuk, hogy kitanulta a szakács szakmát; a beavatottak szerint kitűnően főz.

Az estén közreműködött Miskolciné Hajtun Zsuzsa zongoraművész, Faragó Laura énekművész és Farkas Katalin operaénekes.

Cs. A. –csepel.hu

Egy hozzászólás “Szentmártoni János: a költő és a szakács” bejegyzésre

  1. islander szerint:

    gratulálok János!

Itt lehet hozzászólni !