Tóbiás, Józsa, Lukács, Harangozó lesznek az MSZP-frakció új arcai

Saját teljesítményét elemzi az MSZP

Népszabadság

A szocialista képviselőcsoport régi-új vezetője mellé három új frakcióvezető-helyettest választanak a következő napokban, utóbbiak ismert, de a médiában eddig keveset szereplő politikusok lesznek – tudta meg a Népszabadság.

A frakcióelnökség megújítását Mesterházy Attila pártelnök jelentette be a múlt szombati kongresszuson. Ezzel visszaáll az a régebbi rend, hogy a frakcióvezetőnek lesz egy általános helyettese és három másik területfelelős helyettese is. A képviselőcsoport vezetője bizonyosan Mesterházy Attila marad, az általános helyettesi posztot Tóbiás József kapja és tartja meg ezzel együtt a frakcióigazgatói széket is. Hozzá tartozik majd még a társadalompolitikával és fenntartható fejlődéssel foglalkozó kabinetek munkájának koordinálása is.

A három további helyettes lapunk értesülései szerint Józsa István, Lukács Zoltán és Harangozó Tamás lesznek; utóbbi kettő egyben megyei pártelnök is. Józsa Istvánhoz a gazdasági terület tartozik majd, Lukács viszi az önkormányzati és humán szakpolitikai kérdéseket, Harangozó Tamás pedig – aki legutóbb az alapszabály-módosítás végigvitelével szerzett külön elismerést – a rendészet, a közjogi és alkotmányügyi terület felelőse lesz.

Ez a névsor abból a szempontból mindenképpen érdekes, hogy Harangozó kivételével mindegyik régi-új vezető korban idősebb Mesterházynál, vagyis az újítás nem életkorfüggő. Úgy tudjuk, hogy a Józsa-Lukács-Harangozó hármas feladata elsősorban a médiában való szereplés, az Orbán-kormány kemény kritikájának karakteres vitele lesz. A tisztújítással együtt bizottsági helyek is módosulhatnak: várhatóan új feladata miatt Józsa István átadhatja a gazdasági bizottsági alelnöki posztját; ez utóbbit feltehetően Burány Sándor kaphatja meg. Felmerült korábban, hogy Ujhelyi Istvánt is esetleg lecserélik a parlamenti alelnöki poszton, de bennfentes forrásaink ezt határozottan cáfolták.

Forrás: Népszabadság

Saját teljesítményét elemzi az MSZP

Az utóbbi nyolc év szocialista kormányzását értékelő új fejezettel bővült ki a Lendvai Ildikó volt MSZP-elnök által vezetett Programtanács Iránytű című dokumentuma – tudta meg a Népszabadság. Ez az első alkalom, hogy hivatalos MSZP-s dolgozatban értékeljék az elmúlt két ciklus teljesítményét.

A Medgyessy-kormányról az új fejezet megállapítja például, hogy a „jóléti rendszerváltással” kárpótolni akarták nemcsak a rendszerváltás, hanem a jobboldali kormány jövedelem-átcsoportosításának veszteseit is, azonban hamar megmutatkoztak „politikánk korlátai, kiinduló helyzetértékelésünk illúziói”. Hiába volt helyénvaló a jóléti rendszerváltás jelszavában megtestesülő társadalmi igazságtétel igénye, nem mértük fel a társadalom mélységi problémáit: azt, hogy a vesztesek tömege véglegesen vesztessé vált (…) Nem kapcsoltuk össze a béremelést színvonaljavító és szerkezetváltó reformokkal az egészségügyben és az oktatásban. A magyar gazdaság növekedési esélyeit túlbecsültük: a növekedésből származó források nem voltak elegendők a szociális és az infrastrukturális beruházások egyszerre történő fedezésére. A problémákat látva a Medgyessy-kormány a költségvetési korrekció elkerülhetetlen eszközéhez nyúlt, ez azonban azt is jelentette, hogy a jóléti rendszerváltás kiteljesítése mögül elfogytak a szükséges források”.

Az első Gyurcsány-kormányról a dokumentum megállapítja: a fejlesztések, a jó irányú szociális intézkedések és szerkezeti reformok terhe együtt ismét soknak bizonyult, ami a választások után újabb, ráadásul igen jelentős kiigazítási kényszert vont maga után. „Ennek mértékével sem az MSZP, de valószínűleg a kormány sem szembesült idejében. 2006-ban ugyan nem ígéretdömpinggel, hanem fejlesztési tervekkel kampányoltunk, de nem merült fel, és így nem is kapott hangot a kényszerű takarékosság, az egészségügyben és felsőoktatásban. Nem vontuk vissza időben az adócsökkentési programot sem”.

A második Gyurcsány-kormányról azt írják: az életminőséget javító szerkezeti reformok és a szociális biztonság megőrzése a hiánycsökkentés időszakában összeegyeztethetetlen volt. Az őszödi beszédről azt írják: súlyos hiba volt, hogy az abban foglaltak nem kerültek jóval előbb nyilvánosságra”.

Az előkészítetlen politikai fordulat, az őszödi beszéd manipulatív tálalása és a körülötte tudatosan gerjesztett politikai hisztéria erőszakos zavargásokhoz vezetett, amelyek kezelésében a hasonló helyzetekre tökéletesen felkészületlen rendfenntartó erők hibákat is követtek el. Az ellenzék mindvégig süketnek tetette magát a beszéd igazságaival, a változások szükségességével szemben”. Gyurcsány ellen „primitív lejárató kampány” indult, az önkormányzati választáson elszenvedett vereség a kormányzást blokkoló „kettős hatalmat” hozott létre. Az MSZP bizalmi viszonyait máig mérgezi, hogy a nemzetbiztonsági szervek nem tudták vagy nem akarták felderíteni a kiszivárogtatás körülményeit.

Ezután az MSZP egyedül maradt a reformokat illetően és „mivel párbeszédre nem volt esélye, olyan tempóban próbált változtatásokat keresztülvinni, ami önmagában is megsokszorozta a hibalehetőségeket”. A koalíciós szakítás lehetőséget adhatott volna a kormányzati politika újrafogalmazására, de ezt a tervet a kitörő gazdasági válság húzta keresztbe.

Ugyanakkor az Iránytű szerint az MSZP reformteljesítménye eredményeket is hozott: az egyenlőtlenségeket konzerváló, és költséges intézményrendszer szerkezeti változtatásának elkerülhetetlenségét szerintük a párt helyesen ismerte fel, ami akkor is igaz, ha a „kivitelezés kapkodó, a tempó és a módszerek gyakran erőltetettek, felülről diktáltak, a szövetségkeresés pedig kudarcos volt”. A szocialisták büszkék lehetnek arra, hogy a legtöbb befektetés MSZP-kurzus alatt érkezett, ők építették a legtöbb autópályát, szocialista időben csatlakozott az ország az unióhoz és, hogy „kezelhetetlenné váló társadalmi konfliktusok nélkül kijuttattuk az országot a gazdasági világválság első hullámának kríziséből”.

Forrás: Népszabadság

4 hozzászólás “Tóbiás, Józsa, Lukács, Harangozó lesznek az MSZP-frakció új arcai” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Az új csapat ilyen nagy fórumot vonzott.. 😀

  2. Zoli049 szerint:

    Nem tudsz olvasni a sorok közt…
    Senki nem a szocikat lájkolja, csak a jelenlegit bírálja.
    Ennek szellemében itt és most lemérhető, hogy leszarják az MSZP-t. 🙂

  3. "?!" szerint:

    A szocik abban reménykednek, hogy Tóbiásnak az Orbán-ellenes lejárató kampánya most is olyan hatásos lesz, mint a fiatal baloldal vezetőjeként megírt dolgozatával 1998-ban elindított kampánya volt.

    Ezen felül az MSZP-n belül is érvényes az a szabály, hogy “mivel az okos enged, már régen a hülyék uralkodnak”.

  4. Rahmat szerint:

    daj??? c9n azt sem tudtam, hogy ott lehet kiszfarf3ke9szletet kapni! No majd megne9zzfck. Hol van? A gyrzekosete1lyon? Tegnap az f6sszes nagyszfclő egyszerre gare1zde1lkodott az Ikee1ban, e9n meg telefonon veze9nyeltem mit vegyenek. No aze9rt ez edgy persze tfal sze9p lenne… :)Csak anyf3s nem tale1lta az aje1nde9kot e9s kiagyaltunk valami me1st helyette.Apf3s meg mage1nak vett e1gyat az egyik szobe1ba.

Itt lehet hozzászólni !