Dániel Péter bocsánatot kért Wittner Máriától

Népszabadság

Bocsánatot kért a Wittner Máriáról mondott véleménye miatt Dániel Péter (a kép jobboldalán); erről az ügyvéd írt szerdán Facebook-bejegyzésében.

A Klubrádióban “bocsánatot kértem a Wittner Máriáról mondott, durva véleményem miatt és tisztáztuk, hogy már semmi közöm Gyurcsány Ferenchez és a Demokratikus Koalícióhoz” – írta Dániel Péter.

A rádió honlapján az olvasható, hogy “bocsánatot kért a Wittner Máriát igaztalan vádakkal illető Dániel Péter”. “Az Orbán-kormányt kritizáló akcióiról ismert ügyvéd a Klubrádióban azt mondta, belátta, hogy küzdelmében túllépett egy határt és túlságosan durván fogalmazott egy közszereplővel kapcsolatban” – írták a klubradio.hu oldalon.

Dániel Péter a Facebookon korábban azt írta az 1956-os forradalom után halálra ítélt, 1970-ben szabadult fideszes képviselőről, hogy “primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prosti”.

Wittner Mária fideszes képviselő, egykori ’56-os halálraítélt október 27-én a HírTV-nek nyilatkozva közölte: személyiségi jogi pert indít és az ügyvédi kamara etikai bizottságához fordul Dániel Péter Facebookon közzétett gyalázkodó írása miatt.

Mint akkor elmondta, annak ellenére fordul a bírósághoz és az ügyvédi kamarához, hogy nem “feljelentgető típus”, de Dániel Péter, aki a többi között azzal vádolta meg, hogy 1956-ban lincselésben vett részt, túllépett egy határt, amit már nem lehet szó nélkül hagyni.

Dániel Péter akkor vált ismertté, amikor tavaly nyáron kaszinótojást nyomott szét a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat egyik kifüggesztett példányán. Két hónappal ezelőtt paradicsomszósszal kente össze a III. kerületi önkormányzat által kihelyezett alkotmányt.

Molnár Csaba – akit az MSZP-frakcióból távozó tíz képviselő a Demokrata Párt frakcióvezetőjévé választott – az MTI-nek november 2-án nyilatkozva azt mondta: Dániel Péter, bár a megalakulásakor szimpatizánsként ott volt, nem tagja a frissen létrejött a pártnak. “Múlt heti nyilatkozata alapján úgy gondoljuk, az lenne a jó, ha a jövőben sem lenne az, azt tartanánk helyesnek, ha nem kérné felvételét az új pártba. Mert ha kérné, akkor el kellene utasítanunk” – jelentette ki akkor Molnár Csaba.

nol.hu

15 hozzászólás “Dániel Péter bocsánatot kért Wittner Máriától” bejegyzésre

  1. Zoli049 szerint:

    Marinak fájt a zigazság? 🙂
    Emberünk meg nyúlbéla? Nem merte bevállalni?

  2. nagyapó szerint:

    Igazi baloldali hozzászólás. Rágalmazni minél többet, valami csak megmarad.
    A moslékevő komcsik kiemelik fejüket és röfögnek.
    A gennyláda ügyvédet pedig ki kell rúgni a kamarából, Gulyáshoz hasonlóan, a kamara jó híre érdekében.

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop

  3. Zoli049 szerint:

    Ok Nagyfater! 🙂
    Mindenkit kirúgni, mindenkit a lámpavasra, mindenkit eltemetni – élve, mindenki komcsi, mindenki lop, mindenki zsidó, mindenki kussol, mindenki moslék, röff-röff,… A f@sz ki van már az ilyen barmokkal! ÁÁÁáááááá 🙂

  4. csaba péter szerint:

    Helyes ! Megírtam , egy kúltúr ember nem sűlyedhet le a fasiszta söpredék színvonalára mert akkor nincs ami megkülönböztesse tőle!

  5. Katka szerint:

    Nem is értem, hogy mert egy fidesz berkein kívül álló egyén mocskolódni. Az csak a fideszes mocskok tehetik meg.

  6. Narancsvírus szerint:

    Dániel Péter ma délután bocsánatot kért élő adásban Wittner Máriától. Péter a műsorban már nem volt olyan bátor, szókimondó mint a facebookos oldalán, mert a sértett 56-os dísz fideszes képviselőnő beperelte. Ez avval jár, hogy Gyurcsányék nem vették be a Demokratikus Koalició nevű új pártba, és számolnia kell az ügyvédi kamarából való kizárására is.
    http://videa.hu/videok/hirek-politika/civilek-tuntetese-2010.12.12.-a-fidesz-magannyugdijpenztarakert-16jdDwIvX8oAN8yD

  7. Papi szerint:

    Te Zoli049 Te kis huncut talán olvastad Lenin összes műveit? Na na te kis huncut!

  8. Gordon szerint:

    Tehát félti a megélhetését.

  9. Joságos szerint:

    Papi!És az bűn?

  10. Vica szerint:

    Hogy a csodába ne kért volna bocsánatot? Túl sokat veszített volna, ha ezt nem teszi a mai helyzetben. Megalkuvás? Eszembe jut Galileo Galilei (megkövetem Galileit, nem Dániel hatalmas zsenijére céloztam ezzel), akinek szintén volt veszíteni valója…

  11. Papi szerint:

    Nem de, hogy Talán éppen ez a baj, hogy sokan nem olvasták el.

  12. Ditte szerint:

    Egy jó ügyvéd tudná, hogy a prostizás mindenképpen rágalmazás, még ha igaz is lenne.
    Persze ez a szegény “paprikajancsi” valószínűleg szar ügyvéd, így kell hírnevet szereznie.
    Én nem vonnám vissza a feljelentést, ilyen kvázi bocsánat kérés után főleg nem.

  13. Zoli049 szerint:

    Papi szerint:
    2011. november 03., csütörtök – 09:57

    Nem olvastam “Papika”! 😛

    Nos, ha ezen az alúliskolázott bunkón kívűl nem volt más ’56-os, akkor vállalja a fekete múltját, nem kell azt szégyelni, van ez így. Ja, hogy az ő múltja nem számít. Ahha..

  14. Zoli049 szerint:

    …kár, hogy nem az EP-be tolták ki! Az lenne a f.sza! 🙂 😀 😛

  15. Tarjányi László szerint:

    Erről a Dániel Péterről el lehetne mondani a százéves viccet:
    A frissen kinevezett ügyvéd irodát nyit, így kiírja az ajtóra: Ügyetlen Ügyvéd. Jön egy ember, felvállalja az ügyét, ezért cégtáblát cserél: Együgyű Ügyvéd. Amikor befejezi az ügyet, ismét táblát cserél: Ügyefogyott Ügyvéd.

Itt lehet hozzászólni !