Kóka és Gyurcsány a népszerűségi lista élén – hátulról

Origo.hu

Kóka és Gyurcsány a népszerűségi lista élén - hátulról

Az SZDSZ elnöke, Kóka János kötött ki a politikusok népszerűségi listájának legalján, őt Gyurcsány Ferenc követi a Századvég-Forsense májusi felmérése szerint. A legnépszerűbb továbbra is Debrecen fideszes polgármestere, Kósa Lajos, őt Sólyom László köztársasági elnök követi.

A kormánypárti politikusok szinte mindegyikének jelentősen csökkent a népszerűségi indexe a februári felméréshez képest, de megállt az ellenzéki politikusok népszerűség-emelkedése is – mutatta ki a Századvég-Forsense május 5. és 15. között, a koalíció felbomlása után végzett közvélemény-kutatása. A legnagyobb csökkenést – a szocialista Lendvai Ildikó mellett – Kóka János, az SZDSZ elnöke szenvedte el. Kóka negyed év alatt 7 pontot rontott, így 26 pontjával a lista utolsó helyére került, felváltva Horváth Ágnes volt egészségügyi minisztert, aki menesztése miatt került ki a rangsorból.

A kutatás szerint megtépázta az MSZP politikusainak népszerűségét a népszavazás kudarca és a részben ebből fakadó kormányválság. A rangsor utolsó előtti helyén 5 pontos csökkenés után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök áll 31 ponttal, de hasonló mértékben csökkent Lendvai Ildikó, Szili Katalin, Szekeres Imre, Juhász Ferenc és Kiss Péter pontértéke is.

Az egyetlen volt kormánypárti politikus, akinek nem változott a népszerűsége, az Fodor Gábor, a volt környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Az ő 51 pontos indexértékét kormányoldalról csak Szili Katalin házelnöké haladja meg, Szilinek 52 pontja van. A kisebbségi kormányban fontos pozícióhoz jutott Bajnai Gordon, az új gazdasági miniszter, így ezentúl az ő népszerűségét is mérik. A 38 pontos kiinduló népszerűségi indexértéke azt jelzi, hogy személye nem válik el a többi szocialista politikusétól, azaz hasonlóan kedvezőtlen általános megítélés alá esik – állapította meg a Századvég-Forsense.

A kutatás szerint a legutóbbi, februári felmérés során a 22 felsorolt politikus közül még hat érte el a középértéket jelentő 50 pontot, májusban már csak 5 politikusról mondható el ez. A legnépszerűbb politikus továbbra is Debrecen fideszes polgármestere, Kósa Lajos, akinek enyhe – 2 pontos – csökkenés után jelenleg 62 ponton áll a rokonszenv-indexe. A lista második helyén Sólyom László államfő található változatlanul 57 ponttal.

Az ellenzéki politikusok közül Orbán Viktor népszerűsége kétpontos emelkedés után 47 ponton áll, ez megegyezik párttársai, Pokorni Zoltán, Navracsics Tibor vagy Tarlós István népszerűségével. A legnépszerűtlenebb ellenzéki politikus – hasonlóan a februárhoz – májusban is Semjén Zsolt 42 ponttal, ugyanakkor ő az egyetlen, akinek jelentősen – 3 ponttal – emelkedett a népszerűsége február óta.

A Fidesz szavazói körében a volt kormánykoalíció egyetlen politikusának népszerűsége sem éri el az 50 pontot, sőt Fodor Gábor és Szili Katalin kivételével a 40 pontot sem. Az ellenzéki politikusok megítélésekor nem tapasztaltak 60 pont alatti eredményt, a legmagasabb rokonszenv-indexe Orbán Viktornak van 80 ponttal.

Az MSZP-szavazók a Fidesz politikusait egy kivétellel 50 pont alatti pontszámokkal értékelték – kivéve Kósa Lajost, akinek népszerűségi indexe 51 pont a szocialistákkal szimpatizálók között -, de a saját politikusok alacsonyabb népszerűségnek örvendenek, mint a Fidesz szavazói esetében. Az értékelhető nyolc szocialista politikus közül öt 50-60 pont közötti értéket ért el a szocialista szavazók közt, míg a legnépszerűbb Gyurcsány Ferenc 69 ponton áll.

Az SZDSZ politikusainak értékelése igen vegyes az MSZP-szavazók esetében: Kóka János kifejezetten népszerűtlennek számít 31 ponttal, Demszky Gábor értékelése közepes, 50 pont, Fodor Gábor 60 pontja viszont a népszerűbb szocialista politikusokéval vetekszik.

A felmérés szerint a jobboldali politikusok közé sorolódik megítélése alapján Sólyom László köztársasági elnök, míg a baloldaliak közé – bár a csoport szélén helyezkednek el – az MDF-es Dávid Ibolya és Herényi Károly.

Forrás: Origo

5 hozzászólás “Kóka és Gyurcsány a népszerűségi lista élén – hátulról” bejegyzésre

  1. infósferi szerint:

    Két elégedett ember. A bemutatott grafikon hűen tükrözi teljesítményüket.
    Az okozott károk felmérése folyamatban van.

  2. admin szerint:

    Az igazsághoz tartozik, hogy a grafikont mi aplikáltuk bele a képbe 😉

  3. galvániszap szerint:

    …igen, észrevettük a “retusálást”!
    🙂

  4. Papi szerint:

    Miért kell elcsúfitani ezt a honlapot azzal a kétt gaz”emberrel”?

  5. Magyar vagyok szerint:

    Eddig ez a két f… nem tett semmi jót az országnak ! szemetek
    ja és minek ezt a két b… mutogatni a honlapon.

    amúgy ,, MAGYAR VAGYOK NEM ZSIDÓ!!!!!!!!!!!”

Itt lehet hozzászólni !