Meghalt egy hajléktalan az SZTK előtti parkban

Csepel.info

Meghalt valaki pénteken délelőtt a csepeli rendelőintézet előtti parkban – értesítette lapunkat egyik olvasónk. Egy másik olvasónktól úgy tudjuk, hogy egy hajléktalan, alkoholista férfi volt az illető.

“Ma délelőtt 11 óra előtt a Széchenyi utca felől hajtottam be a Kaisesr’s előtti parkolóban, amikor a parkban a Széchenyi utca közeli sétány melletti bokrok mögött, az SZTK irányában egy fekete fóliával letakart valamit láttam. A bokor mögötti terület szalaggal körül volt zárva és egy hajléktalan benyomását keltő férfi és egy rendőr állt az elkerített részen. Két óra múltán ismét arra jártam, és a rendőr még ott volt, és egy látszólag fiatal nővel beszélt az elkerített részen. A letakart tetemet most nem láttam, mert a Széchényi utcán haladtam a Kossuth utca felé és a bokrok takarták a délelőtt látott helyszínt” – írta olvasónk.

A Csepel.info úgy tudja, hogy egy hajléktalan férfi halt meg a Görgey Artúr téren. Egy másik olvasónk elmondta, hogy az elhunyt férfi egy Csepelen jól ismert, alkoholista és hajléktalan férfi volt. Ettől függetlenül részvétünk mindenkinek, aki ismerte és szerette.

Csepel.info

23 hozzászólás “Meghalt egy hajléktalan az SZTK előtti parkban” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Félelmetesek a csepeli bokrok, kiserdők. Mindenütt a halál tanyázik bennük.
    Mindig mondta a fater nem jó, ha sok az átláthatatlan ápolatlan bokros rész a parkokban, mert sokan odajárnak dolgukat végezni, – jobb híján.

  2. grün szerint:

    Kitűzték már a fekete zászlót a Tanácsházára?!
    Ha már többet nem tehetnek!

  3. Feri szerint:

    Nem tudom, elgondolkozik valaki azon, hogy ennek a szegény embernek miért kellett így meghalnia?
    Vajon mennyi a társadalom és az egyén felelőssége ebben a kérdésben, mert ő is egy ember volt.

  4. islander szerint:

    grün

    “Kitűzték már a fekete zászlót a Tanácsházára?!”

    igen. lassan kihalnak a cocik.. 🙂

  5. grün szerint:

    islander!
    Kihalnak a szocik?
    Utána etetőanyag hiányában a fityusz is! 🙂

  6. Zoli049 szerint:

    Feri!
    Azért kellett így meghalnia, mert valószínűleg a tablettás bor, mint hungarikum, megtette a jótékony hatását a májára?

    A “négyes gyilkosság” óta, mióta kesze-kusza cikkek születnek, megpróbáltam utána járni az álhíreknek és a sületlenségeknek. Vannak “normálisan” élő “hajléktalanok” is, akik nem isszák őrültre magukat.

    Hajléktalannak sem mondanám némelyiket, mert fürdik, főz, eszik és még melózik is. Ez amolyan “B” oldala ennek a lemeznek.

  7. Jeniszej szerint:

    Nem is érti a Faterom, hogy az egészségügy miért nem tiltakozik ennek a tablettás bornak a forgalomba hozatala ellen.
    Vagy talán ez az eszköz? (?) 🙂

  8. Feri szerint:

    Jeniszej!

    A tablettás bort hivatalosan nem forgalmazzák, hiába minden tiltakozás. Azokat a helyeket kellene felszámolni ahol előállítják. De ez sohasem fog sikerülni teljes mértékben.

  9. zed szerint:

    Ez egyszerűen felháborító, hogy az SZTK előtt lesz rosszul valaki és senki nem segít rajta, ráadásul ott szoktak mászkálni a dokik, asszisztensek, SZTK-dolgozók is! Lehet, hogy épp az SZTK-ba igyekezett az orvoshoz a szerencsétlen, amikor utolérte a végzet! Bár hallottam már olyanról is, hogy valaki az SZTK várójában halt meg sorszámmal a kezében, miután 3 óra várakozás után még mindig nem került sorra…

  10. Feri szerint:

    Nem egészen az SZTK előtt volt aki meghalt, hanem a Széchenyi u. oldalon, a bokrok mellett. Nem tudom ki láthatta pontosan mi is történt.

  11. Manitu szerint:

    Aki utcán él, az az utcán is hal meg. Ha pedig valaki ideje nagy részében részegen fekszik, akkor eleve nem futnak oda elsősegélyt adni. Én láttam már meghalni embert a csepeli HÉV-en és uszodában is. A halál nem válogat.

  12. Matula szerint:

    Valószínűleg éjszaka halt meg. Annyi biztos hogy 9 óra körül lett bejelentve, egész nap őrizte a rendőrség és délután 3-4 óra körül szállították el.

  13. Matula szerint:

    Zed!
    Ez bizony így van! Az SzTK-ba többnyire beteg emberek járnak és bizony van akit éppen ott ér a halál! Persze ezzel nem azt mondom hogy az SzTK-ban minden hibátlanul működik!

  14. miska72 szerint:

    Feri, mert elitta a máját. Az összes hajléktalan alkoholista.

  15. grün szerint:

    Matula!
    Őrizte a Rendőrség?!
    Attól féltek, hogy valaki esetleg saját halottjának tekinti?!
    Fenn állt a szökés vagy elrejtőzés, esetleg a tanúk befolyásolásának veszélye?!
    Arról volt szó, hogy senkit nem hagyunk a zút mellett!
    Egy napnál tovább?!

  16. Zoli049 szerint:

    Feri!
    A tablettás bort mindenhol árulják.
    Mielőtt jönne a multis melodráma, akkor elmondom, hogy a cba-ban is van. Arról ismerszik meg mindenütt, hogy alú’ van ja pócon és qrva óccsó’! 🙂 Gyártó: Érted? Nem termelő, hanem gyártó: 43256 Nyárlőrinc, azt jó napot. 🙂

  17. Zoli049 szerint:

    De ma éppen a Lidl-ben a frankó, termelői bor occsóbb volt a züvegben, mint a műjanyagos tablettás. Igaz én nem iszom, így a minőségit sem veszem meg. :-/

  18. benfentes szerint:

    Remélem a csepeli SZTK előtti park nem olyan lesz a hajléktalanoknak, mint az elefántoknak az elefánt temető és ide fognak jönni meghalni Budapestről.

    Egyébként is felháborító, nem elég hogy egy egézségügi intézmény közelébe jött, de majdnem ellátták,majdnem a TB költött rá , aztán felháborító módon még meg is halt, még egy rendőrt is lekötött fél napra. Ez már több a soknál.

    Szégyen.

  19. grün szerint:

    benfentes!
    Hajléktalan temető?!
    Nem mondod komolyan, hogy még a kis erdőig is lusták lesznek elszállítani?
    Emmá oszt’ tényleg több a soknál! 🙂

  20. Matula szerint:

    “Matula!
    Őrizte a Rendőrség?!
    Attól féltek, hogy valaki esetleg saját halottjának tekinti?!
    Fenn állt a szökés vagy elrejtőzés, esetleg a tanúk befolyásolásának veszélye?!
    Arról volt szó, hogy senkit nem hagyunk a zút mellett!
    Egy napnál tovább?!”

    Grün! Ne tégy úgy, mintha nem értenéd, mit akartam mondani! A lényeg, hogy több órába tellett, amíg elvitték a szerencsétlent! Addig ott aszalódott!

  21. grün szerint:

    Matula!
    Nem értem, hogy mire érted, hogy nem értem mit akarsz mondani?!
    Amíg nagyjaink a takarékosság jegyében maguknak 600 millió forintért Skodákat vásárolnak, addig a mentőkocsik amortizációs futásidejét 13 évre emelik?!
    Szintén takarékosságból!
    Legalább egy tróglival reggelenként végigjárhatnák a kerületet, hogy mire a gyerekek indulnak iskolába hasonló esetek ne forduljanak elő!
    Persze, ha a zéletre nevelés a cél, akkor tudják meg idejében mi is az?!

  22. benfentes szerint:

    Igaz ,amit Grün mond, csak skodát lehet venni mostanság állami szférában…, persze ott is van superb, de egy tinta patronért pitizni kell a minisztériumnak, a kajajegyet meg fél éve nem fizetik.

  23. grün szerint:

    benfentes!
    Pedig hamarosan kell a tintapatron!
    Mégis humánusabb mint a gumilövedék!

Itt lehet hozzászólni !