Gyurcsányt kihagyták a platformok

MTI, Index

Hat, az MSZP-ben működő platform elnöke nyilatkozatot adott ki, amelyben kinyilvánították, hogy ha a bármelyikük álláspontja a párt belső fórumain kisebbségbe kerül, a többség döntését elfogadják és céljaikat a továbbiakban is a szocialista párt tagjaként kívánják érvényesíteni. Az MSZP-ben hét platform működik, az aláírók közül így egyedül Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció Platform vezetője hiányzik. Mint mondják, nem tudtak a platformok egyeztetéséről.

A Kiss Péter (Baloldali Tömörülés Platform), Kertész Krisztián (Ésszerűség és Felelősség Platform), Harangozó Tamás (Harmadik Hullám Platform), Fekete Zoltán (Népi Platform), Baja Ferenc (Szocialista Platform) és Hiller István (Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platform) jegyezte nyilatkozat rögzíti: az MSZP legfontosabb célja a demokratikus viszonyok helyreállítása és az, hogy munkája révén mindenki békés, nyugodt és igazságos körülmények között éljen. Ehhez pedig – folytatják – “Orbán Viktor parlamenti diktatúráját le kell váltani”, s a szocialistáknak minden erejüket e célnak kell alárendelni.

A hat platform vezetője kifejezi elkötelezettségét az MSZP szervezetének és működésének átalakítása, valamint a szocialista párt politikájának újragondolása mellett. A platformok vállalják, hogy ebben aktív szerepet vállalnak és a november közepén esedékes kongresszusig véleményüket egyeztetik.

Nem tudtak róla

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform nem tudott arról, hogy az MSZP-ben működő másik hat platform vezetője egyeztetett és közös nyilatkozatot írt alá.

A volt kormányfő vezette tömörülés a nyilatkozat megjelenése után arról tájékoztatta az MTI-t: nem tudtak a platformok egyeztetéséről, így a közös nyilatkozat elfogadásának szándékáról sem értesültek. Mint közölték, ez a magatartás nehezíti a párt egységének fenntartását.

Az MSZP szombati választmányi ülésén határozatot fogadtak el, amely szerint a szocialista párt nem vállal közösséget azokkal, akik vétenek etikai normái ellen. A dokumentum a Demokratikus Koalíció feloszlatásának lehetőségét is felvetette. A testületben többen, így a pártelnök, Mesterházy Attila is élesen bírálta Gyurcsány Ferencet és az általa vezetett tömörülést, amiért azt javasolták: a listán parlamentbe jutott szocialista képviselők adják vissza mandátumukat, és képviselői helyük fenntartásáról vagy megvonásáról a párttagok dönthessenek.

Hiller István korábbi pártelnök, a szociáldemokrata platform elnöke a választmányi ülés után újságíróknak azt mondta: csak idő kérdése, hogy Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció Platform távozzon az MSZP-ből.

Forrás: MTI, Index

Itt lehet hozzászólni !