Csepel.info

Magyarország továbbra is a válság vesztesei között van – jelentette ki Jaksity György, a Concorde Értékpapír vezetője, a budapesti tőzsde egykori elnöke az [origo]-nak adott interjújában.

A befektetési szakember szerint a következő napokban várható, hogy emelkednek a tőzsdeindexek, de ez nem változtat azon, hogy a jelenlegi válságban három tényező – a magas adósságok, a gazdasági lassulás és a pénzügyi krízis – egyszerre van jelen, ami példátlan a történelemben. Mindezt súlyosbítja a következő évtizedek demográfiai válsága és a Magyarországon egyre terjedő mélyszegénység.

– A vezető nemzetközi gazdasági lapok a 2008 végén elmélyülő válságkor bekövetkezett zuhanásokhoz hasonlítják a mostani befektetési hangulatot. Milyenek a kilátások, mikor nyugodhatnak meg a kedélyek? Valóban recesszió szélén áll az Egyesült Államok és a fejlett világ?
– Ha mindenképpen hasonlítani kellene valamihez az elmúlt napok piaci eseményeit, akkor 2007-hez hasonlítanám, amikor volt egy döntés nyár végén, és aztán visszahúzták a piacokat, némelyik index soha nem látott magasságokba emelkedett, aztán jött a csúnya 2008-as, 2009-es visszaesés. Erre most is jó esély van, annyira túladott a piac, hogy nem lepődnék meg, ha lenne egy pár százalékos húzás felfelé a napokban. Ettől még nem változik az alaphelyzet, 2007-ben is jól látható volt az, hogy túl sok adósság épült fel a fejlett világban, először a privát szektorban, majd a válság hatására a kormányzati szektorban is. Az eredmény, hogy mindkettő jól eladósodva áll az adósságcsapda kellős közepén, és gyenge a növekedés. Ennek a következményei nehezen megjósolhatóak, mert nem tudjuk, hogy a kormányok és a jegybankok milyen intézkedéseket terveznek. Szinte elkerülhetetlennek látszik, hogy stagnálás vagy alacsony növekedés és az infláció valamilyen keveréke követi majd a mostani időszakot.

– A gazdasági növekedés leállását és az inflációt összefoglalóan stagflációnak nevezik. Erre kell számítani?
– Ez a legrosszabb forgatókönyv, sajnos nem zárhatjuk ki ezt sem. Ebben az esetben a magas infláció gazdasági stagnálással párosulna. Szelídebb változat lenne, alacsonyabb, de a mainál erőteljesebb infláció mellett magasabb gazdasági növekedéssel, de azzal is jó pár év, amíg konszolidálódik az adóssághelyzet, és az adósságok leépülésével megindulhat a fejlődés.

– Rosszul kezelte a Nyugat a 2008-as válságot, nem nyelt le elég keserű pirulát, és ezért alakult ki a mostani helyzet?
– Az gondolom, valamilyen szintű baj mindenképp bekövetkezett volna, az a kérdés, hogy ez mennyire és mikor fáj a gazdaságnak. A fejlett világ masszív fiskális és monetáris stimulussal (állami költéssel és jegybanki pénzkibocsátással – a szerk.) próbálta fékezni a válságot. Az, hogy gyenge eredményeket hozott, azért nem meglepő, mert korábbi válságokkal ellentétben egyszerre következett be a nagyon magas adósságállomány leépítésének a kényszere, a pénzügyi krízis, valamint a gazdasági lassulás.

Gyakorlatilag a húszas évekig visszatekintve nem tudunk olyan válságot mondani, amikor egyszerre három szindróma globálisan jelentkezett volna. Különböző fiskális stimulusokkal nem lehet csodát tenni, még csak tartós növekedést sem elérni, korábban sem okoztak ezek a lépések csodákat, hát még egy ilyen terhelt helyzetben. Érdemes a japán grafikonokra ránézni, ha volt fiskális stimulus egy-két negyedévre megugrott a gazdaság, utána újra visszaesés. De ezt nem lehet vég nélkül csinálni, mert közben az államadósság tarthatatlan szintet ér el, és már maga fékezi a gazdaságot, vagyis visszatértünk, ahogy önök mondanák az origóhoz.

– Az adóssághegy eltüntetése milyen következményekkel járhat?
– Számos fejlett országban a kormányzati és privát szektor adóssága olyan kritikus szintre nőtt, amely  fenntarthatatlan, és ennek a leépítése jelentős növekedési áldozattal járt és jár ebben az évtizedben. Még komolyabb probléma, hogy az említett adóssághegy nem tartalmazza azt a még nagyobb adóssághegyet, amit az öregedés és az egészségügy jövőbeli finanszírozása okoz a fejlett világban.

Ha ezt a kettőt együtt nézzük, akkor a következő öt-tíz év nemhogy nem néz ki jól, hanem drámai a helyzet, és a különböző gazdasági szereplők más-más mértékben, de meg lesznek rövidítve a jövedelmeik vagy követelésük reálértékét tekintve.

Erre a tényre pedig időnként rácsodálkoznak a befektetők, és akkor pánikszerűen eladják a papírjaikat. Egyszerre kellett ráadásul szembenézniük azzal, hogy az eurózóna GDP-jének most már lassan a felét előállító országok a csőd felé tántorognak, valamint az amerikai politikusok adósságplafonról szóló vitájával. Kiderült, hogy az Egyesült Államok a GDP-arányos 100 százalékos adósságnál jár, ami elég kritikus.

A három fejlett régió, Japán, az Egyesült Államok és az eurózóna olyan adósságállománnyal rendelkezik, amely fenntarthatatlan. Japán és Amerika annyival van jobb helyzetben, hogy egységes pénzügyi rendszerként működnek, míg az eurózónában tizenhét különböző rendszert kell összehangolni. Olyan ez, mint egy szerencsétlen klub, ahol ritkán van egyetértés, miközben a kassza üres.

– Hogyan látja, túléli az euró a mostani válságot? Vagy kialakulhat egy belső mag az eurózonán belül közös gazdaságpolitikával?
– Túlélheti, közgazdaságilag túlélheti, ez nem kérdés. Azt azonban nem tudom megítélni, milyen politikai konszenzus alakul ki a főbb problémák megválaszolásában a következő egy-két évben. Feltételezve, hogy az eurózóna fennmaradását illetően kialakul a politikai egyetértés, akkor az a kérdés, hogy milyen gyógyszereket és terápiát lehet találni.

Ebből a szempontból a helyzet hasonlít a kilencvenes évek elejéhez, amikor az európai árfolyamrendszer, az ERM gyakorlatilag összedőlt. A brit fontot ki kellett vonni belőle, és jelentősen leértékelődött, mint emlékezetes ezen Soros egymilliárd fontot keresett. Akkor erős, Kohl kancellár személyiségével megtámogatott európai konszenzus született az eurózóna létrehozásáról és arról, hogy az ehhez vezető úton a elengedhetetlen a pénzügypolitikák és ami a legfontosabb a kamatszintek egymáshoz való közelítése. Akkor is a periférián lévő országok nehéz állapotban voltak, és az volt a cél, hogy konvergencia történjen a hozamokat illetően.

Ez megtörtént, csak utána kiderült, hogy a görögök csaltak az állami számviteli kimutatásaikkal, az olaszok olyan áron érték el a konvergenciát és az adósságszintjük csökkentését, hogy lelassult az olasz gazdaság. A stagnálónak tekintett Japán gazdaság jobban nőtt az elmúlt tíz évben, mint Olaszország. Ez azt mutatja, hogy nagyon jelentős növekedési áldozatokkal járt az eurózóna létrehozása, miközben az olcsó finanszírozás rossz megtérülésű befektetések és beruházások révén adósságcsapdába csalta a gazdaságokat, csak erről nem beszéltünk az elmúlt években, most viszont egyszerre tapasztaljuk az adósság következményeit és növekedési problémákat.

Az iszonyatos adóssághegy leépítése és az eurózóna stabilitása érdekében szerintem ugyanarra az erejű politikai konszenzusra van szükség, mint a kilencvenes évek elején. Ehhez az erős országoknak jelentős véráldozatot kell hozniuk a gyengébbek érdekében. Előbbieknek pedig a befektetés az exporton keresztül térül meg a jövőben, ahogy például Németország eddig is haszonélvezője volt az eurózóna létrejöttének. Szerintem a konvergencia úgy valósulhat meg, hogy előbb vagy utóbb a nagyon alacsony hozamokat ígérő német állampapírok hozama feljebb megy, miközben a periférián lévő országok kötvényhozamai lejjebb kerülnek, utóbbiak hozama ugyanis fenntarthatatlan. Ezen sokat fognak bukni a befektetők, hiszen most tömegesen menekülnek a német kötvényekbe, de azt már most fel lehet jegyezni az emlékkönyvekben, hogy így lesz, mert más megoldás nincs. Ez persze azt feltételezi, hogy lesz, illetve fennmarad a politikai konszenzus az eurózóna összetartásáról. Az eurózóna szétesését nem tartom valószínűnek, abban az esetben persze teljesen más lesz a forgatókönyv.

– Mi lesz, ha szétesik a rendszer?
– Mondjuk, ha be kellene vezetni újra a görög drachmát, az felérne egy atomcsapással. Óriási sokk lenne a görög gazdaság számára, át kellene értékelni az eszközöket, egyszeri alkalommal nagy leírásokat kellene elvégezni leginkább a bankrendszerben, óriási gazdasági visszaeséssel járna az elején, ugyanakkor gyorsan lezajlana.

Erre már volt példa, a fejlődő piaci terápiákhoz lehetne hasonlítani, amint amilyen Magyarországon volt kisebb mértékben 1995-ben, Argentínában 2001-ben, Mexikóban 1995-ben, utána ezek az országok jelentős javuláson mentek keresztül, de az első évek nagyon keservesek voltak a társadalom számára. Ezt azonban a fejlett európai országokban nagyon nehéz lenne végigvinni, mert az olaszok, spanyolok, franciák hozzászoktak a jóléthez, gyakorlatilag elfelejtették, hogy a második világháború után milyen nehéz volt a talpra állás.

– Egy esetleges újabb válság, recesszióval tetézve, a magyar gazdaság egyetlen motorját, az exportot is leállíthatja. Hogyan tudna talpon maradni a magyar gazdaság, egy esetleges elhúzódó válság esetén? Mikor várható enyhülés?
– Magyarország továbbra is a vesztesek között található, a privát, az állami és az önkormányzati szférában felhalmozott adóssághegynek is isszuk a levét. Ha Európa stagnálni fog, akkor a magyar export nagy pofont kap. Ebben az esetben a pozitív forgatókönyv is 1-2 százalékos növekedéssel számolhat a 3-4 százalék helyett. Emiatt nem fogjuk tudni tartani az adósság- és hiányszámokat, újabb csomagokra lesz szükség. Ez egy nehéz helyzet, nincsenek rá gyors megoldások.

– A belső fogyasztásra sem számíthat Magyarország, részben a svájci frank magas árfolyama miatt, az embereknek ugyanis nem nagyon marad elkölthető pénzük. Egy brókercég piramisjátékhoz hasonlította a frankerődösödést. Ön szerint mi az oka a frank szárnyalásának?
– A következőt kell látni, a frank a világ egyik leggazdagabb országának devizája. Van egy 500 milliárd frankos GDP-je és 10 százalékos fizetési mérlegtöbblete, ami már önmagában 50 milliárd frank keresletet támaszt minden évben, ehhez jön a svájci devizarezidensek több, mint 3000 milliárd franknyi bruttó kihelyezéseiből származó éves több mint száz milliárd franknyi kamat, törlesztés, osztalék és értékesítésből származó bevétele. Tehát a frank erősödése gazdaságilag teljesen megalapozott, a folyamatot persze a biztonságot kereső befektetők felgyorsították. Úgy látom, hogy a frank túlértékelt, de ez nem okoz különösebben nagy problémát, mert a svájci gazdaság sokat eltűr. Bár olvastam, hogy vannak svájci cégek, amelyek az erős frank miatt veszteségesek lehetnek, de ez nem tragédia. Az ottani cégek nagy része évtizedek, esetenként több mint száz éve jól megy, belefér egy-két rossz év. Kérdezzék meg a spanyol vagy magyar cégeket, ott azért jóval több a mínuszos cég. Szerintem a svájci cégek ki fogják bírni a paritást, nem fog összeomlani a gazdaság, a svájci gazdaság nagyjából elpusztíthatatlan. A frankerősödés nekik könnyű nátha, aki tartozik nekik, mint pl mi magyarok azoknak halál.

– Ősztől igénybe vehetik az árfolyamrögzítést a devizahitelesek. Mit javasolna a devizahitellel rendelkező háztartásoknak?
– Sajnos teljesen evidenssé vált az utóbbi években, hogy a kormánynak, a bankoknak összehangoltan kell fellépniük, annak érdekében, hogy megvédjék a háztartásokat és a bankvilágot egy csődhullámtól. Az árfolyamrögzítés szellemisége és céljai jók, szimpatikusak, valóban nem az a cél, hogy utcára kerüljenek az emberek, és csődbe menjen a bankrendszer.

Ugyanakkor ez a megoldás csak elodázza a problémát, és túl későn jött. Azt nehéz megmondani, melyek a legjobb eszközök a probléma kezelésére, ezen a kétezres években, de legkésőbb 2007-2008-ban kellett volna elgondolkodni, sajnos fájdalommentes megoldás már nincs.

– Például mi lehetne a megoldás?
– Az alapprobléma, hogy egy 100 egységbe kerülő ingatlanra a devizahiteles felvett 70 százalék értékben hitelt, ma pedig az ingatlan értéke 70 százalék Budapesten (úgy hogy nincs mozgás az ingatlanpiacon), a tartozás összege pedig lehet akár 140 egység. Tehát az adósság növekedését az ingatlan értékének csökkenése követte, vagyis az élete végéig fizetheti egy rossz befektetés törlesztését. Megoldást jelenthet, hogy az adósok azt mondják: köszönöm szépen, nem kívánom törleszteni az adósságot, kiszállnék. Ha több százezer adós dönt így, akkor a bankok ezt kénytelenek lennének elfogadni, és mivel a magyar társadalom amúgyis nosztalgiával gondol a Kádár-korra, létrejöhetnének az akkor működő  IKV-k (Ingatlankezelő Vállalat. a szerk.).

Vagyis a bankok portfóliójába bekerülne rengeteg ingatlan, ami nyilván jelentős bukást okozna nekik, de ez csak a valós helyzet deklarálása lenne, utána letisztulna a helyzet, és a törleszteni nem képes vagy nem akaró lakók átmennének bérlőbe. Egyébként az egy magyar fóbia, hogy az emberek ragaszkodnak a saját lakástulajdonhoz, a legtöbb fejlett országban az emberek jelentős része, a tehetősebbek is, bérelt ingatlanban laknak, és jól érzik magukat. Lehet, hogy ez nem véletlen.

– Másfél évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy társadalmi értékválság van Magyarországon. Most is így látja a helyzetet, vagy érzékel javulást ezen a téren? Mi várható?
– Ez a dolog nem megy egyik napról a másikra, de az jó, hogy az, hogy ez az igazi probléma kezd bekerülni a köztudatba, még jobb lenne, ha a politikai köztudatba is bekerülne. Én hiszek a negatív és pozitív szankciók alkalmazásában, és ha ilyenek vannak, akkor előbb-utóbb javulásra lehet kilátás, de addig hosszú időnek kell eltelnie.

Az egyelőre értékválságtól sújtott és adóssághegy tetején ülő társadalom előtt ugyanis kínkeserves évtized áll. Nem elég ugyanis a mostani gazdasági problémákon túllenni, de ott van még az öregedés társadalmi és gazdasági problémája, a jelenleg 1-1,5 millió mélyszegénységben élő ember kérdése, akiknek a súlya a társadalomban egy évtized alatt megduplázódhat, és akkor ez nem pár keleti, megyei szintű, hanem országos probléma lesz. Nem csak Miskolc egyes kerületei, hanem Budapest nagy része válik nyomornegyeddé.

A másik gond, hogy akik nyelveket beszélnek és piacképes tudásuk van, azok – elsősorban fiatalok – tömegesen elhagyják az országot. Maradnak a szegények, munkanélküliek, öregek és a versenyképtelenek, és a mi generációink feladata ezzel a kihívással megbirkózni.

Jaksity György

Jaksity György, a Concorde Értékpapír alapítója, az igazgatóság elnöke.

A Concorde megalapítása előtt négy évig különböző helyi és nemzetközi pénzügyi társaságoknál dolgozott. Részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában, 2002-től 2004-ig annak elnöke is volt. A Befektetési Szolgáltatók Szövetsége elnökségének tagja.

2004-ben a Financial Times a 25 legígéretesebb fiatal európai üzletember közé választotta, 2008-ban elnyerte az Ernst &Young Év Üzletembere 2007 díjat.

Többek között az ő nevéhez fűződik a Mosoly Alapítvány elindítása és több, a Mosoly által alapított további szervezet segítése.

Egyetemi diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte nemzetközi közgazdaságtan szakon 1991-ben.

Forrás: Origo