Rendkívüli bejelentés: visszaszereztük a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészt

MTI, Mno.hu

A Hír TV tudósításához kattintson ide

Orbán Viktor kedden rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy visszaszereztük a Mol részvényeinek 21,2 százalékos részét, amely eddig az orosz Szurgutnyeftyegaz tulajdonában volt.

A kormányfő úgy fogalmazott: ez több volt, mint vásárlás, ez egy nehéz küzdelem volt, egy év kemény tárgyalássorozat és egyeztetés után sikerült nyélbe ütni a megállapodást. Fontos lépést tettünk az erős Magyarország felé vezető úton, egy ország sem lehet erős, ha teljesen kiszolgáltatott az energiaellátása – fogalmazott Orbán Viktor, aki kijelentette: „nemzetstratégiai szempontból egyik legjelentősebb és közép-európai szinten is meghatározó nagyvállalatunkat most sikerült biztonságba helyeznünk”.

A kormányfő közölte: Magyarország és Közép-Európa megújításának egyik kulcsa az energiafüggőség csökkentése és a nemzeti ipar újjáélesztése. „Erős magyar és erős közép-európai vállalatokra van szükség, hogy a XXI. században versenyképes legyen a régió és Magyarország. A Mol ilyen vállalat” – mondta. Rögzítette: a magyar kormánynak mindenkor ki kell állnia az ország és a magyar emberek érdekeiért. „Ezt tettük, ezt tettem én is a mai napon, és ezt fogjuk tenni a jövőben is” – zárta sajtónyilatkozatát Orbán.

Forrás: MTI, Mno.hu

59 hozzászólás “Rendkívüli bejelentés: visszaszereztük a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészt” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    E nagy sikernek, -Nemzetstratégiailag is igen fontos Kormányzati eredménynek- minden magyar állampolgár örülhet. Remélhetőleg kézzelfogható örömünk is, bekövetkezhet.

  2. Katka szerint:

    ” A vásárlást az IMF által biztosított hitelből fedezi az állam, a tranzakciót augusztus 31-ig kell lebonyolítani. ” hazudja a fidesz.

    Az IMF pénzt nem lehet tőzsdei tranzakciós dolgokra költeni. Miután a MOL viszont ilyen, emiatt valójában kacsa, hogy az IMF hitel lett erre költve.

    Orbán hazudik, mint az állat. A rendszerváltás óta a legkártékonyabb rothadék ez az embernek sem nevezhető undormány. Így herdálja el az emberek ellopott nyugdíját, jövőjét, közben meg vigyorog mint egy idióta. Hol van a Jobbik, már ők is úgy ugrálnak, ahogy Orbán fütyül, most nem veri szét az utcákat, benyalt már ő is ezeknek a senkiháziaknak!

  3. islander szerint:

    Katka

    He?

  4. Öreg halász szerint:

    Ismét jó hírek 🙂

  5. grün szerint:

    “Rendkívüli bejelentés: visszaszereztük a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészt”
    Nem visszaszereztük, hanem visszavásároltuk az eladási ár plusz 34 %-ért!
    De a gázt és olajat továbbra is attól vásároljuk aki elad nekünk!
    Úgy hogy nem értem a züdvrivalgást!!!

  6. aggódó szerint:

    Fletóék dörzsölik a tenyerüket. Lesz mit eladniuk, ha eljön az idejük.
    Hacsak: az új alkotmány nem akadályozza meg az ismételt kótya-vetyét.

  7. grün szerint:

    aggódó!
    Miért akadályozná a zúj alkotmány?!
    Majd olyant csinálnak, hogy jó legyen!!! 🙂

  8. Katka szerint:

    Sokk: Orbánék 500 milliárddal növelték az államadósságot

    Az, hogy az IMF pénzből vette meg Magyarország a Mol részvényt az oroszoktól, finoman szólva több mint csúsztatás, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank tartaléka erre nem használható, az MNB nem folytathat tőzsdei ügyleteket – hangsúlyozta a Megbeszéljükben Mihályi Péter közgazdász. Ez úgy szamárság, ahogy van, tudja ezt Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter is. A közgazdász szerint ez kommunikációs fogás, amit azonban valószínűleg ki fog kérni magának az IMF – tette hozzá.

    Ez a mostani lépés Orbán Viktor korábbi lépésének korrigálása. A történet ugyanis akkor kezdődött, amikor 2000-ben az első Orbán kormány idején befagyasztották a gázárakat. Ettől elkezdtek zuhanni a Mol részvények, a cég sokszáz milliárdos veszteséget szenvedett, az osztrákok éltek is az alacsony árfolyam kínálta lehetőségekkel, és bevásároltak magyar Mol papírokból, amin aztán 16%-ot nyertek azzal, hogy eladták az oroszoknak. Mi ezt most tőlük 34 %-kal többért vásároltunk vissza – hangsúlyozta Mihályi Péter a Klubrádióban.

    Ha annak idején Orbán Viktor nem teszi tönkre a Molt, akkor ez most elő sem kerül, azaz nem kell több mint 500 milliárd forintot erre kifizetni a magyar adófizetőknek – mondta a közgazdász, aki szerint itt elég rejtélyes árukapcsolási ügyletek lehetnek, amelynek a részletei még nem ismertek. A magyar állam ugyanis nagyon sok ügyben tárgyal az orosz állammal, a Malévtól kezdve a metróig, a Paksi atomerőműn át.

    Nem biztos, hogy ez volt a megfelelő pillanat 500 milliárddal növelni az államadósságot, bár valószínűleg a másik oldalon az a cinikus érv győzhetett, hogy a 3 ezer milliárdos nyugdíjpénzből futja – tette hozzá.

    Dögöljenek meg a szemetek!!!

  9. "?!" szerint:

    Válasz “Katka” 19:01-es hozzászólására, “Katka” szóhasználatával:

    “Katka” hazudik, mint az állat, mert egy állat. A legkártékonyabb rothadék ez az embernek sem nevezhető undormány. Közben meg vigyorog mint egy idióta a senkiházi!

  10. Bakker szerint:

    Helló Mindenkinek!
    Régóta, csak olvasok!

    Oszt ezt az 500 milliárdot nem kellett volna valakivel megbeszélni?
    Azt hittem jön egy levél és konzultálunk megint!
    Tönkretesznek, minden olyan rohadékot mint én vagyok! Meg a két kiskorúm!
    Gratulálok hős vezérünknek és nyalóiknak!

    Ne aggódj! Te leszel a következő! Se hazád, se házad, se életed, se jövőd!
    (Először a rokkantak, aztán a rendvédelmiek, aztán a pedagógusok, aztán meg szép sorban a többiek) A lényeg az, hogy Lézer Boldinak nőjjön a bankbetétje!

    Jó éjszakát, Mindenkinek!!!

  11. Gordon szerint:

    “Oszt ezt az 500 milliárdot nem kellett volna valakivel megbeszélni?”

    Nem.

  12. aggódó szerint:

    Persze, hogy nem. Elvégre az adófizetők izzadták ki. Ki nem sz@rja le őket?

  13. Gordon szerint:

    Te csak maradj csendben, mert akkora sz@rban hagytátok itt az országot hogy olyat az elmúlt 20 évben nem láthattunk.

  14. Narancsvírus szerint:

    Járom az utcákat, és csak elégedetlen emberekkel találkozom! Viktor, ne “védjél” meg minket, hanem magadat! Ülj be a páncélautódba, és húzzál a fenébe el, de jó messziire!!!

  15. Gordon szerint:

    Ha már “járod az utcákat”:

    Voltál szombaton szemetet szedni?

  16. aggódó szerint:

    T. Gordon!
    Ad. 1. Nem tudom, kiről beszélsz, de én egy párt slepjéhez sem tartozom
    Ad. 2. Az elmúlt napokban több emberen is számon kérted, hogy volt-e szemetet szedni.
    Jelezném feléd, hogy a társadalmi munka a demokráciában önkéntes.

    Egykoron a kommunista szombaton hiányzókat elővették. Reméljük, ezek az idők nem jönnek vissza, ne nosztalgiázz!

  17. lolka szerint:

    Gordon szerint:
    2011. május 24., kedd – 21:20
    -Ez a “lemez”, ha gondolod CD lassan sercegni fog. A wurlitzerben is néha cserélik a kollekciót mert egy idő után nem dobnak bele pénzt…

  18. Manitu szerint:

    Katka, előbb olvass, mint írj. Nem Orbán növelte az államadósságot, hanem a kedvenc böszmétek. Bakker, volt konzultáció. 2010 tavaszán kapott felhatalmazást a kormány. Te sem kötsz minden nap házasságot a feleségeddel 😉

    Szegény Ernővírus meg csak járja a várost, és Gyurcsányt meg Vonát élteti, és nem érti miért nézi mindenki hülyének.

  19. lolka szerint:

    Jövő héttől lehet, hogy azt halljuk majd keddenként: A MOL szerdától EMELNÉ a gázolaj és a kilencvenötös benzin árát tizenöt, (vagy húsz) forinttal, kutanként az eltérés harminc-negyven Ft is lehet…

  20. lolka szerint:

    Manitu szerint:
    2011. május 24., kedd – 21:48
    -Te, hát a “Katka” az női név, vagy burkoltan valami célzás akart lenni:”Te sem kötsz minden nap házasságot a feleségeddel 😉
    -De azért, ha valamit akarok egy-két puszit elengedek…

  21. Gordon szerint:

    Nem serceg ez a lemez, mert mind igaz.

  22. Gordon szerint:

    aggódó!

    Tudod már a kommunista szombat előtt előfordult hogy egy-egy közösség közösen rendbe rakta környezetét.

    Persze a hozzád hasonlóknak 1917-ben kezdődött a történelem és emiatt nem is értheted hogy miről beszélek.

  23. Tarjányi László szerint:

    Röhejesek vagytok mind, meg a Fidesz is! Nem lehet csak úgy nagy tételben MOL-részvényeket venni! Ahhoz ugyanis eladó is kell! Honnan jutottak az OMV-hez a MOL részvények? Hát nagy barátunktól, Edgar Bronfmantól, a MOL főtulajdonosától, aki azt a Bank of New Yorkon keresztül birtokolta, amelynek főtulajdonosa volt. S hogyan jutott Edgar Bronfmanhoz, aki nem mellesleg a Zsidó Világkongresszus elnöke is volt, s Göncz Árpi bácsi elnökségének első évében kilencszer járt New Yorkban, s mind a kilencszer meglátogatta Edgar Bronfmant. Gönczcel persze a zsidókárpótlásról tárgyaltak, s persze amikor Horn Gyula piacra dobta a MOL részvényeit, barátunk alaposan bevásárolt belőle.
    Nyereséghez persze el is kell adni valamikor a részvényeket, na az osztrákoknak nagyon kellett mert át akarták venni a MOL vezetését.
    Mit tett illetve mit nem tett a Fidesz, illetve Orbán Viktor? 2002. ápr. 9-i faxon küldött levelemben, amelyben a gázár kérdését fejtettem ki, nemcsak azonnali gázárcsökkentést javasoltam a Fidesznek, hanem a gázüzletág visszaszerzését, azt kettébontva egy nyereségorientált és egy nonprofit cégre, az előbbi az üzleti fogyasztókat, míg az utóbbi a lakosságot szolgálta volna ki. A nyereségorientált az orosz forrásból származó gáz, míg a nonprofit főként az olcsó magyar gázt forgalmazta volna. Orbán aznap este már ezzel kampányolt a Tf-en, de gyávaságból nem merték meglépni az általam javasoltakat, mert nem mertek ujjat húzni Edgar Bronfmannal. Aztán addig halogatták a gázüzletág átvételét, hogy akkora Hernádi Zsolt MOL-elnök eladta az E-ON-nak egy részét 200Mrd-ért, ami jó ár a gázszállítóhálózatért és a nagykereskedelmi jogokért, a hazai kitermelést és gáztárolókat a MOL megtartotta. Összehasonlításképpen Horn Gyula 450Mrd-ért a teljes MOL-t adta el. Ezt a Hernádi Zsoltot tüntette ki most magas állami kitüntetéssel Orbán Viktor, aki annyit ártott a magyar érdekeknek! Például hosszútávú szerződést kötött a Gazprommal 300$/1000köbm árra, amikor Európa többi állama még 150-ért vette! Azután persze amikor feljebb mentek a gázárak, az oroszok a miénket is megemelték, köptek a hosszútávú szerződésre!
    A Szurgutnyeftegaz az OMV-től vette meg a részvényeket, amely az bosszúból adott el az oroszoknak, de azért köszönjük meg Edgar Bronfmannak is, hogy most 500Mrd-ot kell a magyar államnak kifizetni! Ezúton csókoltatom Orbán Viktor miniszterelnök urat a 2002-es gyávaságáért! Ezért vagyunk ilyen reménytelen helyzetben, hogy hagyták nyerni a szocialistákat 2002-ben, akik aztán tönkretették az országot.

  24. balla bianka szerint:

    Az állam tulajdonszerzése érdemben semmilyen területen sem jelent előrelépést.
    Elgondolkodtató az IMF finanszírozás, ami ugyan most nem növeli az államadósságot, de azért ezt a pénzt is vissza kell fizetni egyszer, a mikéntje azonban egyelőre homályos.
    6-7 ezer forintos szinteken forgott a papír, amikor az OMV kezdte felvásárolni.
    A MOL ezt az összeget sohasem fogja tudni kitermelni, tehát marad az állam azaz mi adófizetők. (Katkának abban nincs igaz ez IMF pénz az MNB-nél van letétben)
    A Tanú című film jut eszembe amikor a méregdrága saját előállítású gyümülcsre azt mondta Bástya elvtárs.”Kicsi,savanyú de magyar!”

  25. balla bianka szerint:

    Tarjányi Úr!

    A gáznak a tőzsdei ára a kőolaj mindenkori árához van igazítva bizonyos fáziskéséssel.
    Én úgy tudom ez van a magyar szerződésben is.

  26. Manitu szerint:

    Bianka, ha a tulajdon nem előrelépés, add el a házad/lakásod, és menj ki az utcára lakni. Az majd előrelépés lesz!

  27. Manitu szerint:

    Tarjányi meg nyilván azért tartja mindezt röhejesnek, mert ő a “zsiráfoknak” adná el a MOL-t. Már ahogy ő fogalmaz a nagy eszével. Tarjányi úr olyan lett mint az öreg, begyepesedett elvtársak: rajong a szátlinista alkotmányárt, mindent fikáz ami fideszes, és utálja a Szent Korona említését is.

  28. Gordon szerint:

    Sőt! A határon túli magyarokat sem akarja a magyar parlamentben látni.

    Megbolondulni látszik.

    Saját magának is ellentmondott mikor korábban dicsérte a feudalizmust, majd később támadta.

  29. Tarjányi László szerint:

    Hernádi Zsolt akkor kötötte az zseniális 300$/1000köbm üzletet hosszútávra, amikor még mindenki 150-ért vette rajtunk kivül. A gáz nem tözsdei cikk, igazából nagy tételben tárolni sem lehet, ráadásul az eladó és vevő össze van kötve egy csővel. Az eladó nem tudja eladni másnak, a vevő meg nem tud venni mástól. Igazából szabad megállapodás kérdése az ár, az is volt 2002 előtt. Az oroszok tőlünk vették az ötletet, a nagy port felvetett gázár-kampányból, hogy ez lényegében egy fegyver. Csak hogy az oroszok is játszathatnak vabankra, nagyon feltornásszák az árakat, akkor a felhasználók más energiaforrás után nézhetnek! Utánna már nincs visszaút, ezért is próbálják a kőolaj árához viszonyítani, holott az tőzsdei cikk, jól tárolható, a kereslet-kinálatot a kitermelés is tudja követni. Ez nem igaz a földgázra, ezért közgazdasági szemontból szemfényvesztés ez az árképzés. A kitermelési és szállítási költségekre alapozott árképzésről pedig ne is beszéljünk. Mondhatjuk, a gáz ára: mennyit ér meg magának útonállási elvből következik.
    Manitu! Hogy ki a röhejes? Az aki 2002-ben gyávaságból elvesztette a választásokat!

  30. balla bianka szerint:

    T.Manitu!

    A MOL a finomítóit hitelből finanszírozza, a horvát INA többségét is hitelből vette meg, most ez a részvényvisszavásárlás, és még egy csomó sajátrészvény vásárlása is volt az ellenséges kivásárlás megelőzésére kb. 30000 Ft körüli áron (most 23000 darabja tehát 7000 bukta van darabonként.) És még a Surgut is nyer vagy 300 milla eurót az üzleten, tehát ennyit bukunk mi.
    Úgy el van adósodva a feje búbjáig mint a devizahitelesek, előbb-utóbb állami segítségre lesz szüksége. A visszavásárlásnak azért nem volt értelme, mert eddig is 49% volt a menedzsment és baráti (pl. OTP) cégek kezén, tehát az írányításra nem volt befolyása a Surgutnak. Egy második krízis esetén vagy újból el kell adni, vagy nagyon sokba fog ez kerülni az államnak azaz nekünk. Egyébként jó a saját tulajdon de ha a kétharmada hitellel terhelt, mondjuk a 10 millás lakásodon 6,5 milla hitel van, akkor
    azért te sem alszol annyira nyugodtan.

  31. Tarjányi László szerint:

    A feudalizmus egy tökéletes rendszer volt, mindenkinek meg volt benne a helye, kivéve a zsidónak. Szedhetett rongyot (papírgyártás akkori alapanyaga) vagy pénzt kölcsönözhetett. Ezért a zsidók feltalálták a kapitalizmust, akik pedig abban sem tudtak karriert csinálni, azok pedig kitalálták a kommunizmust!

  32. Tarjányi László szerint:

    Gordon!
    http://csepel.info/?p=14101#comment-92731 “Bandaháborúk tanulságaiból okulhatnak a magyar rendőrök”
    Tarjányi László szerint:
    2011. május 24., kedd – 22:42
    Gordon nem szeret zsidóbűnökről beszélni, Slomo Morelről, a híres táborparancsnokról meg főleg nem, aki sajátkezüleg lőtt le 5000 német rabot, s akinek kiadatását kérte Lengyelország háborús bűntett miatt!

  33. kontrolcé + kontrolvé szerint:

    A Mol tulajdonosi szerkezete az adás-vétel előtt: http://m.blog.hu/va/vastagbor/image/2011/05/mol.jpg

  34. aggódó szerint:

    T. Gordon!
    Kínodban egyre többet zagyválsz.

    Odáig rendben van, hogy az ősközösségben az emberek rendbe tették környezetüket.
    De ma kapitalizmus van, ahol a plusz jövedelmem felét adókba és járulékokba fizetem, hétfő reggeltől péntek estig dolgozom. A pénzemért elvárhatom, hogy akiket felkentek -kisebb-nagyobb funkciókba, végezzék a dolgukat és működtessék a közösségeket. Ha kell, takaríttassák az utcákat. Ha társadalmi munkát szerveznek, lelkük rajta, de nem legyen ELVÁRÁS az adófizetők felé.

    A hozzád hasonló talpnyalók keressenek maguknak más célpontot, hűségük feltétlen biztosítására. És kezet foghatsz bavária – lakáj- riválisoddal.
    Versenyezhettek, ki szolgálja jobban az “ügyet”.

  35. kispajtás szerint:

    Azt egyik szegfűfejű okostojás sem kérdezi meg, hogy mi lett azzal a pénzzel, amit a most visszavásárolt MOL részvényekért annakidején bezsebeltek?
    Továbbá, ha az akkori árhoz hozzáadjuk a kamatokat és a tőzsdei árfolyamemelkedést, akkor ki kéne tudni matekozni a 37%-kal magasabb visszavásárlási árat.
    Ebben az ügyletben az a legnagyobb pozitívum, hogy az orosz volt tulajdonos nem tudott ennél magasabb árat, azaz extraprofitot realizálni.

    És amit a legfontosabbnak tartok, hogy a stratégiailag jelentős, energiaipari cégeknek igenis magyar kézben kell lenniük. Ezt az elvtársak ügyesen elboltolták, tulajdonképpen az ő zsebükbe fizetjük az adóforintjainkat.

  36. Gordon szerint:

    Ha már kapitalizmus:

    A mai berendezkedésünk köszönő viszonyban sincs a klasszikus kapitalizmussal.

    Jelentős mértékű szociális elemek vannak beiktatva, melynek kiiktatását épp a szélsőjobb követeli folyamatosan.

    Tarjányi korábban még támadta a feudalizmust, elnyomó rendszernek minősítve azt.

    Érdekes hogy folyamatosan váltogatja a köpönyegét (ahogy épp rövid távú érdekei megkívánják).

    Napraforgó. 🙂

  37. Gordon szerint:

    Tarjányi inkább aggódónak sírjon a kapitalizmus miatt, hisz utóbbi fentebb világosan leírja hogy ő sz@rik rá mindenre, a környezetére, a kerületre vagy a városra ahol él. Igenis szemetel és nem szedi össze, max. arrébb rúgja ha az épp elé kerül.

    folyt.köv

  38. Gordon szerint:

    Gondolom “aggódó” a portája előtt sem tesz rendet. Ha lát egy csikket inkább beszalad az önkormányzati panaszirodára (polgármesteri hivatal) hogy küldjenek ki egy brigádot a felszedésére.

    Pedig egyszerűbb lenne ha ő is emberként viselkedne és vigyázna a környezet tisztaságára.

    Lenne még hova fejlődnie!

  39. GONDOLKODÓ! szerint:

    “aggódó szerint:
    2011. május 25., szerda – 05:54

    T. Gordon!
    Kínodban egyre többet zagyválsz. ”

    -Nem tisztem a véleményeket minősíteni (személyektől, hovatartozástól függetlenül), de bizony most is van abban egyfajta igazság, amit a fenti idézetben foglaltakban olvasható.
    ÖNKONTROLL! Bizony, az nagyon sok esetben el kelne!
    -Ja, a magam véleménye, amit sokszor leírtam az utóbbi két évben e helyütt: elsősorban mindenkinek a saját környezetében, fejében, lelkében kell “rendet tennie!” Anélkül higgyék el semmi sem fog menni!

  40. Demeter J szerint:

    gordonka csicska: tán nem te vagy az véletlenül, aki csak akkor takarít, ha FENT-ről leszólnak neki?

  41. Gordon szerint:

    Már megy a “csicskázás”. He-he. 🙂

    Miért vagy ideges?

    Nyugi.

    Egyébként te voltál takarítani? 🙂

  42. Demeter J szerint:

    Veled voltam, kéz a kézben. He-he-he.

  43. Gordon szerint:

    “kéz a kézben”???

    Nem lehet hogy te egy másik progin voltál?

  44. Tarjányi László szerint:

    Gordon szerint:
    2011. május 25., szerda – 07:47
    Tarjányi korábban még támadta a feudalizmust, elnyomó rendszernek minősítve azt.
    Napraforgó.

    Gordon, bizonyítsd a link megadásával ezt az állításod, ha nem teszed hazug vagy!
    Bárki, bizonyítsátok be, hogy én napraforgó vagyok! Mikor, hová fordultam, egyáltalán bármikor voltam-e kormánypárti. Volt főnököm kedvenc mondása : Csak az ökör konzekvens ! (Bismarck német kancellár). Szerinte ebben az értelemben én ökör vagyok, s ezt én el is vállalom!

  45. Gordon szerint:

    Tarjányi!

    Itt olvashatsz napraforgó mivoltodról:

    Tarjányi László szerint:
    2011. március 21., hétfő – 13:23

    “A nemességről meg annyit, mindenki nemes, aki szabad! 1848-ban nem a nemességet törölték el, hanem a jobbágyságot! Amikor a magyarok bejöttek, egyenlők voltak! Köszönjük meg a szolgaságot a betelepülő germán uraknak, merthogy a modellt ők hozták!”

    /A “Nemzeti Konzultáció 2011 – már csak 2 nap van belőle hátra!” 2011.03.21-i bejegyzés fórumában./

    Mint azt korábban is leírtam a modell amit átvettünk az bizony a feudalizmus volt (a hatalom és a tulajdon alapja a föld).

    Tarjányi írta:

    “Amikor a magyarok bejöttek, egyenlők voltak!”

    Később ezt írja a magyarországi feudalista berendezkedésről:

    “Tarjányi László szerint:
    2011. február 18., péntek – 22:33

    „A feudalizmus egy zárt társadalom volt, ahol mindenkinek megvolt a helye. A függés mégis kölcsönös érdekeken alapult, nem úgy mint a rabszolgatartó taársadalmakban. Az úr is függött a jobbágyoktól, hiszen nélkülük a földjével nem tudott volna mit kezdeni. Nem is hagyta rossz termés idején éhenveszni őket, kisegítette őket a raktárából.”

    /Az “Ismét a főváros üzemelteti a Csepeli Strandot” c. 2011.02.17-es bejegyzés fórumában./

    Tehát a Tarjányi által betelepedéskor fennálló szabadságot a magyarok az általa emlegetett germán urak közreműködésével arra a feudalizmusra cserélték, melyet ő hol véd, hol támad és egyben szolgaságnak nevez.

    Azt hiszem ezek után világos hogy Tarjányi egy valódi napraforgó! 🙂 (Amellett hogy saját bevallása szerint is egy ökör.) 🙂

  46. Gordon szerint:

    Javítás:

    “Később ezt írja a magyarországi feudalista berendezkedésről:”

    Helyesen így lenne:

    “Korábban azt írta a magyarországi feudalista berendezkedésről:”

  47. Tarjányi László szerint:

    A magyarok bejövetelükkor egyenlők voltak, hiszen mindenki szabad harcos volt. A saját érdekük és a vérségi leszármazás kapcsolta őket nagycsaládokba, nemzetségekbe, törzsekbe. A feudalizmusban is a kapcsolat eleve familiáris volt a földesúr és a jobbágy között, kölcsönös volt az egymásra utaltság. A külföldi eredetű családokat leszámítva, vérségi kapcsolat is egybefűzte a társadalom tagjait, bárki felemelkedhetett tehetsége révén. Parasztból lehetett akár hadvezér, akár püspök. A szabad költözködés joga is meg volt, csak az 1600-as évektől a Habsburgok hatására történt bizonyos fokú röghözkötés. Viszont országos volt a béresek éves Szent György napi beállása egy évre. A magyar eleve büszke fajta és szabadságszerető, soha egyetlen hódítónak sem sikerült behódoltatnia tartósan. A zsidóknak sem fog sikerülni!
    Tőlem Gordon azt ír, amit akar. Én a fajtámat szeretem, s soha meg nem tagadom!
    Igaz, nekem egyetlen ősöm sem ünnepelte a Purimot, s nem voltam tagja az MSZMP-nek sem!

  48. kiskovi szerint:

    Szoktatok együtt sörözni?

  49. Gordon szerint:

    Ne magyarázz Tarjányi! 🙂

    Pofára estél és ezzel te is tisztában vagy. Ezért Purimozol meg MSZMP-zel.

  50. "?!" szerint:

    Tarjányi írta az alábbiakat!
    Tegnap 22:37-kor:
    “Ezúton csókoltatom Orbán Viktor miniszterelnök urat a 2002-es gyávaságáért! Ezért vagyunk ilyen reménytelen helyzetben, hogy hagyták nyerni a szocialistákat 2002-ben, akik aztán tönkretették az országot.”
    Tegnap 23:17-kor:
    “Az oroszok tőlünk vették az ötletet, a nagy port felvetett gázár-kampányból, hogy ez lényegében egy fegyver.”

    A fentiek miatt tökéletesen egyetértek azzal, hogy “Te egy ökör vagy”, továbbá javaslom, hogy sürgősen fordulj elmegyógyászhoz, mert az írásaidból a súlyos elmezavar tünetei mutatkoznak!!!

    Te elmezavaros vadbarom!
    A szocialistákat nem gyávaságból “hagyták nyerni”, hanem a hozzád hasonló (csak más politikai táborhoz kötődő) zavarodott elméjűek hozzásegítették a szocialistákat a nyeréshez!
    Azért pedig ne köpködj másokat, hogy “az oroszok tőlünk vették az ötletet, a nagy port felvetett gázár-kampányból”, mert mint magad is bevallottad, a gázárkampánynak magad is élharcosa voltál”, ezért mások köpködése helyett ötletadóként inkább kussolnod és szégyenkezned illene!

  51. Tarjányi László szerint:

    Gordon te estél pofára! Akkor amikor nem válaszoltál, hogy tagja voltál-e az MSZMP-nek! Erre Manitu sem válaszolt.
    Egyébként gyönyörű dolog, amikor ki-ki a saját hazájában él, a saját szokásai szerint. A zsidó, az arab, a kínai, az afrikai is, meg mi magyarok is, mindenki a magáéban. Ebben az esetben az sem zavarna, hogy miket ír a Talmud, meg a Sulchán Aruch, hogy hány rőfnyire lehet imádkozni a szükséglet végzésének helyétől. Ráadásul minden nemzet éljen abból, amit saját munkájával megteremtett.

  52. Tarjányi László szerint:

    ?! Én egy dekát sem szégyenkezek, sőt büszke vagyok, hogy az én kútfőmből származó gázár-kampány következtében a lakossági gázár két és félévig nem emelkedett, utánna pedig a lakosság sokszázmilliárdnyi gázártámogatást kapott az olcsón kitermelt hazai földgáz megnövelt bányajáradékából! Orbánék pedig igenis gyávák voltak, ha meglépték volna, hogy a hazai 10Ft-os földgázt a lakosság kapja, akkor igenis engedni lehetett volna a 39,70Ft-os fogyasztói árból, s ezzel annyival több szavazatot kaptak volna a második fordulóban, hogy kormányon tudtak volna maradni! Így is győztek a második fordulóban, hála az én közreműködésemnek! Edgar Bronfmant pedig utólag kárpótolni tudták volna, mert csak egy részvényes volt, még ha a legnagyobb is. Amennyiben visszavették volna a gázüzletágat, akkor ma Magyarország más lenne. Jellemző a Fidesz hozzáállására, hogy kérdésemre, miért nem lépték meg azt, amit javasoltam, annyit mondott, azért mert Horn Gyula eladta a MOL-t, s 70%-ban amerikai tulajdonosai vannak (akkor éppen)! Ez röhej, még a nevüket sem merték kimondani! Ami az oroszokat illeti, saját érdekük, hogy másoktól tanuljanak. Az ukránok is megpróbáltak nagyobb részt kérni a gázszállítás hasznából. Miért ne tanultak volna, ha Magyarország évekig a gázártól visszhangzott. A Fidesz szégyene, hogy ehhez egy miépes kellett! Németh Szilárd most nem egy volt miépessel, Kocsis Mátéval együtt terjesztget elő? Orbán, Kövér, de Németh Szilárd is kárát láthatja még, amiért méltatlanul bántak velem. A kis Loppert Dánielből Autópálya Zrt. szóvivőt csináltak, pedig csak egymaga tüntetett Gyurcsány ellen. Orbán unokatestvére, Vitézy Zsófia magas állami állásban van, öccse Vitézy Dávid az egyszemélyes VEKE-ből rögtön a BKK, azaz a BKV vezéri székébe repült. Éljen a Fidesz-pártállam és a kontraszelekció!

  53. Tarjányi László szerint:

    Éppen most egy romániai témához szóltam hozzá egy nemzeti honlapon, ezt megosztom az itteni fórumozókkal is, ne csak a Wallis-Észak-Csepel ingatlanügy, a gázár-kampány és a miniszterelnök-keresősdit indító lánc-email folytán ismerjenek. Ötletekért nem megyek a szomszédba:
    Néha jó ötletem támad, s azt igyekszem is megvalósítani. Például 1989. dec. 19-22 között négy éjszaka többszáz társammal együtt tüntettem a budapesti román nagykövetség előtt, a népirtás ellen. Már a második nap elegem lett abból, hogy nem történik semmi, a helyzet egyre rosszabbra vált. Otthon, másnap délután kb. két órámba telt mire kitaláltam, mit kell tenni. Négy körül mentem ki 21-én a Kerepesi útra, előadtam az ötletemet a társaimnak, akik azt jónak találták: Írni kell egy kiáltványt a Szovjetúnió népeihez, hogy ítéljék el a romániai népirtást, miután kormányuk, a Szovjetúnió kormánya azt addig nem tette meg. Megírtam, 158-an aláírták a követségnél tüntetők közül. Több helyen próbáltuk közzétenni, a Kossuth Rádiónál is, ám Ney György elutasított bennünket, végül este 10 körül a Szabad Európa budapesti tudósítójának sikerült átadnunk, aki 3 példányban másolatot adott helyette.
    Én hazamentem, mert napközben dolgoztam, így csak 22-én délután tudtam újra kimenni a tüntetésre. Ott nagy üdvrivalgás fogadott, kiáltványunkat a Szabad Európa éjjel többször is beolvasta. Reggel a Kossuth Rádióban 7.15-kor én is hallottam rendkivüli hírként, hogy moszkvai idő szerint 9-kor a szovjet kormány elítélte a romániai népirtást és felszólította a hatóságokat az emberi jogok maradéktalan betartására. Ilyen addig sohasem történt, s azóta sem. Ettől számítva másfél év múlva még lőttek az oroszok a vilniusi tv-toronynál! Iliescu, Gorbacsov katonai akadémiai évfolyamtársa tudta a dolgát, ha közben a szovjet diplomácia nem tudatta volna vele, még 22-én délután végrehajtotta a katonai államcsinyt, az úgynevezett bukaresti népfelkelés lényegében puccs volt. Az én szerepem az volt, hogy tudtam, úgy lehet befolyásolni a dolgokat: “Amit nem lehet meggátolni, annak az élére kell állni!” Egy nagyhatalmat csak a presztizsének veszélyeztetésével lehet cselekvésre birni. Tanúm rá a 158 aláíró.

  54. "*" szerint:

    Ime egy komplexusokkal teli, hatalommániás törpe kövekezetes döntései:

    80 milliárdba került Orbán aláírása

    Már Bajnaiék is kivásárolták volna a Szurgutot, de a Fidesz akkor nem adta áldását az ügyletre, mondván majd ők megoldják. Egy éve 300 millió euróval, 80 milliárd forinttal lett volna olcsóbb az üzlet, melynek stratégiai jelentőségét nehéz megkérdőjelezni.
    (index)

  55. grün szerint:

    No, de legalább miénk a MOL, így teljesen kezünkben tartjuk a gáz és üzemanyag árakat!!! A zIMF után kipateroltuk a Szurgut Nyeft-et is!
    Anyám! Milyen kemények vagyunk!!! 🙂

  56. balla bianka szerint:

    Ez teljes mértékben ÉRZELMI döntés volt, gazdaságilag erősen megkérdőjelezhető.
    És arról se feledkezzünk meg, hogy az államosított nyugdíjpénztárak kezén is volt 3%-nyi MOL részvény, igy már 24,2% az állami részesedés.

  57. "?!" szerint:

    0rbán a legjobb

    A magyarok 36 százaléka szerint Orbán Viktor a legjobb miniszterelnök az elmúlt húsz évben; a Fidesz-KDNP most is kétharmadot kapna – olvasható az MSZP közeli Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásában, amelyet a Heti Válasznak készített.

    A magyarok 36 százaléka szerint Orbán Viktor volt az ország szempontjából legjobb miniszterelnök az elmúlt húsz évben; a politikai emlékezetben Antall József került a második (13 százalék), Bajnai Gordon és Horn Gyula megosztva a harmadik helyre (10-10 százalék).
    “A szétesőben lévő baloldal korábbi miniszterelnökei” közösen sem érik el Orbán Viktor népszerűségét (Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc 4, illetve 3 százalékkal a lista sereghajtói).

    Az elmúlt hónapokban Orbán Viktor azt is bebizonyította a többségnek, hogy jól képviseli az ország érdekeit az Európai Unióban.
    A kormányfő európai érdekérvényesítésével több mint kétszer annyian elégedettek (58 százalék), mint ahányan negatívan értékelik azt (27 százalék) – közölte a Nézőpont.

    A Fidesz-KDNP az összes megkérdezett körében egy év alatt elvesztett ugyan 10 százalékpontnyi támogatót, de a potenciális szavazóbázisa nem csökkent jelentősebb mértékben, így egy most vasárnapi parlamenti választáson ismét kétharmados felhatalmazást kaphatna – a Nézőpont szerint.
    Támogatottsága 56 százalék az aktív szavazók körében.

    Az ellenzéki politizálás sikertelenségének is tekinthető, hogy az elbizonytalanodók nem aktív szavazók. Ugyan érzékelhető kisebb átrendeződés az összes megkérdezett körében a Fidesszel szembeni oldalon, de a nem szavazó szimpatizánsok valószínűleg a “könnyen jött, könnyen megy” csoportba sorolhatók.

    Az MSZP – vélhetően belharcai miatt – a potenciális szavazóbázisok között a gyenge második helyen áll (18 százalék), mögötte mindössze 4 százalékponttal a “gyöngyöspatai konfliktusból politikai hasznot szerzett” Jobbik áll.
    A radikális párt ugyan visszanyerni látja a parlamenti politizálás idegensége miatt elvesztett szavazói csoportját, de az elmúlt hónapok nagy nyertesének a Lehet Más a Politika tekinthető.
    Az LMP most vasárnap a szavazatok 11 százalékát is megszerezhetné, választási szereplésük azonban nem lehet sikeres a jelenlegi szervezeti hálózattal a Nézőpont szerint.

    Az adatfelvétel 2011. május 16. és 21. között készült, 1000 fő véletlenszerű kiválasztásával, országos reprezentatív mintán, telefonos kérdezéssel.

  58. Tarjányi László szerint:

    ?! egy gyáva fideszes bértollnok, aki érdemi hozzászólásokhoz nem tud érdemi reagálást hozzáfűzni. 2011. május 25., szerda – 15:41, 2011. május 25., szerda – 16:20
    . Ezért tart itt az ország, mert a Fidesz megelégszik a középszer támogatásával. Az igazán tehetséges emberekkel nem tud mit kezdeni, mert akkor esetleg kiderülne, mégsem azoknak kellene pozícióban lenni, akik ott vannak. A szocializmusban is ez volt, az új főnök amíg ki nem ismerte magát az új pozícióban, addig a saját irodája berendezését cseréltette ki. Ma ehelyett az utcanévtáblákat cserélgetik a betanulási időben.

  59. "?!" szerint:

    Kedves Tarjányi!

    Most látom, hogy a pénteken 22:02-kor nekem címzett hozzászólásodra nem válaszoltam, mert elkerülte a figyelmemet, ezért a hiányérzeted megszüntetése érdekében az alábbiakat válaszolom:

    Először arról tájékoztatlak, hogy sokkal kevésbé vagyok bértollnok min Te, mert én a mai napig soha egyetlen pártnak nem voltam tagja, miközben Te egy az utóbbi években megbukott szélsőséges párt kerületi pártelnökeként próbáltad a hülyeségeitekkel elkábítani a választókat.

    Azt pedig, hogy ki a gyáva, egy ilyen beképzelt hólyaggal mint Te, nem is próbálom megértetni, mert ennek megértése meghaladja a szellemi képességedet.

    Írtad, hogy „nem tudtam érdemi reagálást hozzáfűzni a 2011. május 25.-én szerdán 15:41-kor, és 2011. május 25.-én szerdán 16:20-kor írt hozzászólásaidhoz.

    Kispofám! A két hozzászólásodból az első csak egy hataloméhes irigy ember ócska rágalmazásának tekinthető szöveg, a második pedig nem egyéb, mint egy öntelt hólyag öntömjénezése, ezért ezekre nem azért nem reagáltam, mert nem tudtam reagálni, hanem mert reménytelennek tartottam (és tartom jelenleg is), hogy Téged ebből az önimádatba szédült állapotból ki lehet józanítani!

    Azt is írtad, hogy „azért tart itt az ország, mert a Fidesz megelégszik a középszer támogatásával. Az igazán tehetséges emberekkel nem tud mit kezdeni, mert akkor esetleg kiderülne, mégsem azoknak kellene pozícióban lenni, akik ott vannak.”

    Ezzel az ostoba dumával ismét oda lyukadtál ki, hogy csak magadat tekinted annak az igazán tehetséges embernek akinek az országot irányító pozícióban kellene lenni!

    Vedd már észre Te szerencsétlen, hogy a pártoddal együtt Te is megbuktál és sem a működő pártok, sem a lakosság nem tart igényt a Te „igazi tehetségedre”, mert az önteltséged miatt Te minden közösségben csak rombolni tudsz!

    Írtad továbbá, hogy „A szocializmusban az új főnök amíg ki nem ismerte magát az új pozícióban, addig a saját irodája berendezését cseréltette ki. Ma ehelyett az utcanévtáblákat cserélgetik a betanulási időben.”

    Áruld el nekem „itt négyszemközt”, hogy mi a bajod például azzal, hogy a komcsi terrorista Ságvári Endre és komcsi népbiztos Bajáki Ferenc nevét viselő utcákat átkeresztelték?
    Ha ezt nem tették volna meg, akkor nem Te lennél az első nagy pofájú aki az átnevezések elmulasztása miatt hőbörögne, mint ahogy máskor az elszámoltatások lassúsága miatt hőbörögsz, mert azt is képtelen vagy felfogni, hogy az elszámoltatások ügyészségi és bírósági szakaszának az átfutási idejét a kormánynak nem áll módjában befolyásolni?!

    A fentiek összegezve, Te egy olyan állandóan okoskodó öntelt hólyag vagy, akinek az írásaira értelmetlen ilyen hosszan válaszolni, mint amilyen hosszan most tettem, ezért a hülye szövegeidre a jövőben is csak röviden fogok reagálni akkor is ha szerinted a válaszaim nem tekinthetők az igényeidet kielégítő érdemi válaszoknak!

Itt lehet hozzászólni !