Állítólag terrorizálják a csepeli kettős gyilkosság vádlottját

Origo

A gyilkosság vádlottai a bíróságon (Fotó: Tuba Zoltán, Origo)

Nem tett vallomást a 2009-es csepeli kettős gyilkosság elsőrendű vádlottja, az általános iskola volt gondnoka, aki kedden állt bíróság elé. Bűnsegédként áll bíróság előtt a csepeli iskola volt gazdasági igazgatója, akinek ügyvédje szerint nincs köze a gyilkossághoz, hanem hajszál híján ő lett a harmadik áldozat.

Bilincsbe verve vezették be a tárgyalóterembe a csepeli kettős gyilkosság első-, és másodrendű vádlottját kedden a Fővárosi Bíróságon. A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában az intézmény igazgatóját és helyettesét 2009. január 7-én ölték meg. A tárgyalás elején az ügyész lejátszotta azt a hangfelvételt, amelyen a tettes megfenyegette az iskola igazgatóját Takács Józsefet és az igazgatóhelyettest, Papp Lászlót. Az ügyész a hangfelvétel alapján azt mondta, hogy K. Tamás ölte meg az igazgatót, közvetlenül bal halánténkon lőtte Takács Józsefet, aki perceken belül meghalt. Papp László pedig a hangfelvételen könyörögve kérte, hogy ne lője le.

Az ügy elsőrendű vádlottja, az 54 éves K. Tamás, aki korábban az iskola gondnokaként dolgozott. A férfi – ahogy a nyomozás során korábban sem – kedden sem tett részletes vallomást, csupán előzetes letartóztatásának meghosszabbításakor beszélt a bírónak arról, hogy egy csuklyás férfi követte el a gyilkosságokat, ő ártatlan.

A keddi tárgyaláson az elsőrendű vádlott annyit mondott, hogy őt terrorizálják, és így nem tud vallomást tenni. Hozzátette, hogy többször is kérte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vegye át a nyomozást, mert mint mondta, “olyan emberek is érintettek lehetnek, akiknek az ügyében a rendőrök nem nyomozhatnak, képviselők, miniszterek”.

A vádirat ismertetése után a bűnsegédlettel megvádolt másodrendű vádlott, D. Gábor ügyvédje szólalt fel. Az ügyvéd elmondta, hogy szerinte teljesen megalapozatlan a vád, ügyfele D. Gábor “rosszkor volt rossz helyen”, és nemcsak hogy nincs köze a gyilkossághoz, hanem hajszál híján ő lett a harmadik áldozat.

A tárgyalás D. Gábor meghallgatásával folytatódott, ő is tagadta bűnösségét, másfél órán keresztül sorolta, hogy szerinte milyen ellentmondások vannak a vádiratban. A bíró ezután szünetet rendelt el. A bíró egyébként kilenc tárgyalási napot tűzött ki májusra az ügyben, ítélet azonban csak ősszel várható.

Az ügyben tavaly decemberben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint K. Tamást, az iskola gondnokát előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel vádolja, társát D. Gábort, a volt gazdasági igazgatót bűnsegédként állítják bíróság elé. Mindkét vádlott előzetes letartóztatásban van. Az egyik meggyilkolt tanár egy diktafonra rögzítette a feltételezett gyilkossal való beszélgetését, ez a felvétel a legjelentősebb bizonyíték az ügyben.

origo.hu

6 hozzászólás “Állítólag terrorizálják a csepeli kettős gyilkosság vádlottját” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    A tudósítások szerint elkezdett énekelni a tárgyaláson a Deme Gábor nevű jómadár!

    Elénekelte azt amit eddig is sejteni lehetett, hogy a Csepeli MSZP alelnökeként és gazdasági felelőseként, a Csepeli MSZP rendezvényeinek finanszírozására fordították az iskola kasszájából elsikkasztott pénzeket.
    Azt is elénekelte, hogy a Csepeli MSZP rendezvényeinek az iskola kasszájából történő finanszírozásáról Tóth Mihály polgármester-pártelnöktől kezdve az összes csepeli mszp-s vezető tudott.
    Valószínűleg érdekes dolgokat fog még elénekelni a bőrének a mentése érdekében ez a gusztustalan jómadár!

  2. guriga szerint:

    “?!” szerint:De jó lenne,ha énekelne.
    Szerintem tisztában van a rendőrség is a tényekkel,de az nem publikus.
    Szemét egy világban élünk.
    Ebben az országban az ba…..ik rá aki becsületesen dolgozik,ha van munkája.
    Nagyon szomorú.

  3. földhözragadva szerint:

    Nem értem mit fanyalogtok, gőzerővel folyik az elszámoltatás, tucatjával ülnek a sitten a tolvaj politikusok…vagynem…:(

  4. "?!" szerint:

    Demét azzal is vádolják, hogy K. Ildikóval együtt 2007 óta közel 6,5 millió forint kárt okoztak az iskolában fiktív számlákkal és a házi pénztár megdézsmálásával.
    Deme a vallomása során lényegében azt állította: nem ő, hanem valójában maga Takács és Kosik György, az iskolát üzemeltető alapítvány egyik vezetője állt a pénzügyi visszaélések hátterében.
    Deme állítása szerint Takács hozott döntéseket különféle számla nélküli kifizetésekről: fizetésén felül zsebbe kapott pénzt a biztonsági őr, tornatermet béreltek, tanárokat foglalkoztattak feketén. “Nekem ezeket kellett lepapíroznom fiktív számlákkal” – mondta.

    Deme szerint 2007-ben wellnesközpontot béreltek ki Takács és Kosik születésnapjára iskolai pénzből, ügyeskedtek a diákok ösztöndíjaival, sőt, Takács havi százezer forintot vett fel az iskolától, és ezt is neki kellett “lepapíroznia”, valamint az iskola számlájára vettek számítógépet Takács lányának, gps-t magának Takácsnak.
    Deme azt vallotta: ő egy idő után már egyáltalán nem akart ebben részt venni, “teljesen ki akarta fehéríteni az iskola működését”, de Takács fenyegette, hogy ha nem utal pénzt, baj lesz.

    Deme szerint 2008 őszén történt az is, hogy 1,5 millió forintot vett fel Takács, ami szerinte egy MSZP-rendezvényhez kellhetett. (Deme és a meggyilkolt intézményvezető is helyi szocialista politikus volt.
    Takács tíz éven át volt csepeli MSZP-s képviselő, a helyi frakció helyettes vezetője volt. Demével együtt dolgoztak az önkormányzat pénzügyi és közbeszerzési bizottságában is.)

    Deme azt vallotta: a pénzügyekről még a gyilkosság előtti napokban beszélt több MSZP-s prominenssel, Tóth Mihály volt polgármesterrel, Orosz Ferenc volt alpolgármesterrel, Podolák György volt országgyűlési képviselővel és Szenteczky Jánossal, aki jelenleg a csepeli MSZP elnöke, akkoriban pedig a csepeli vagyonkezelő vezetője volt.

  5. miska72 szerint:

    Mit mondtam nektek? Csepeli Önkormányzati maffia? Na ezt működtették az elvtársak!

Itt lehet hozzászólni !