Nemzetközi tüntetés Budapesten – kevés résztvevővel

Az MSZOSZ tagadja a pályázatok manipulálását

MTI, Magyar Nemzet, HírTV, Csepel.info

Összeurópai ügyek miatt indult a tüntetés, Fotók: Reuters, Mno, Mandiner

A szervezők szerint negyvenezren, a rendőrség szerint csupán 12 ezren vettek részt az Európai Szakszervezeti Szövetség és a hazai érdekképviseletek budapesti demonstrációján.

A nemzetközi tömegben sok német, spanyol és lengyel állampolgár is megjelent. A tüntetés elvileg politikától független, mégis a tömegben megtalálhatóak voltak az MSZP politikusai és az LMP frakcióvezetője is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság fokozott ellenőrzést rendelt el a fővárosban, ahol forgalomkorlátozásra is számítaniuk kell az autósoknak. Déltől nem járható az Andrássy út a Hősök tere és az Oktogon között.

A tiltakozást hivatalosan a megszorítások ellen hirdették meg, de a magyar szakszervezeti tömörülések az Orbán-kormány általuk vitatott intézkedései ellen is felemelték szavukat. A demonstráció helyszínéül azért választotta Budapestet az Európai Szakszervezeti Szövetség, mert a hét végén Magyarországon tanácskoznak az Európai Unió pénzügyminiszterei.

Szocialista politikusok a tömegben

A Hír Televízió tudósítója 13.30-kor azt jelentette az Andrássy útról, az Oktogon felé tartó tömegből, hogy nincs rendzavarás, viszont a résztvevők meglehetősen hangosan fújják sípjaikat. A tüntetők között sok a külföldi: lengyel, spanyol, valamint német állampolgár. A Kodály körönd és az Oktogon közötti mellékutcákban a rendőrség csapatszállítói, a Jókai téren a vízágyú parkol. A demonstráció elvileg politikától független, a felvonulók között azonban jelen vannak az MSZP politikusai, Szanyi Tibor, Török Zsolt, valamint Molnár Gyula is, az LMP-től pedig Schiffer András frakcióvezető látogatott ki a rendezvényre – közölte a hírTV tudósítója.

A munkások nem fogják megfizetni a válság költségeit – mondta beszédében John Monks, az Európai Szakszervezetek Szövetségének (ETUC) főtitkára.

A demonstrálók előtt az Oktogonon a szakszervezeti vezető kijelentette: munkahelyeket, növekedést és a szociális ellátórendszerek fenntartását követelik a gödöllői tanácskozáson részt vevő gazdasági- és pénzügyminiszterektől. Monks leszögezte: nem adják fel, addig folytatják a kampányt ameddig szükséges.

Kuti László, a Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke szerint a kormány intézkedései veszélyeztetik a jövő nemzedékeket. Elmondta: az európai pénzügyminiszterek csökkenteni akarják a kiadásokat és növelni a megszorításokat. Ez nem fogadhatjuk el – tette hozzá. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint a rendezvényen megjelent tömeg azt bizonyítja, hogy nem megkerülhetők a magyar munkavállalók, és a szakszervezet. Tömeg vagyunk és erős európai mozgalom részeként vagyunk itt – tette hozzá.

Palkovics Imre, Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke szerint „primitív és olcsó hazugság”, hogy a magyar gazdaság gondjait a lakosság túlfogyasztása okozta. Elmondta: a neoliberális szélsőséges gazdaságpolitika vezette be, hogy nincs közösségi, csupán egyéni érdek. Palkovics Imre szerint megszűnt a számonkérhetőség és a hatalom valódi birtokosa a pénzvilág lett. És fel sem merül bennük, hogy a keletkezett károkat igazságosan terítsék szét a társadalomban és azokkal fizettessék meg, aki okozták azokat – tette hozzá.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke számon kérte a kormányon: miért hagyja, hogy a soros EU-elnökséget adó országban legyen a legrosszabb szociális párbeszéd. Egy szociális Európáért vagyunk itt – tette hozzá.

Tagad az MSZOSZ elnöke

Pataky Péter – állítása szerint – nem tudja, hogy milyen visszadátumozások történhettek az egyes pályázatoknál az elmúlt években. Az MSZOSZ elnöke állítja: nem rájuk szabták a kiírásokat a szocialista kormányok idején.

Lapunk szombati számában írt arról, hogy volt olyan pályázat, melyet hivatalosan csak 2010. május elejétől lehetett elérni, a szakszervezet mégis napokkal korábban hozzájutott a szükséges információkhoz. A szocialistákkal lojális szervezet csaknem harmincmillió forintot nyert azzal, hogy kihasználta a néhány napos előnyt. Pataky Péter a Lánchíd Rádiónak azt mondta: ilyen nem történt.

mno.hu

28 hozzászólás “Nemzetközi tüntetés Budapesten – kevés résztvevővel” bejegyzésre

  1. Papi szerint:

    Ebből az egész résztvevő palettából is jól látszik a szervezők mennyire Magyar ellenesek voltak a szervezők. Ezektől mind elvenném a Magyar állampolgárságot mert ezek nem is voltak magyarok.

  2. Feri szerint:

    Hogyan lehet ekkorát tévedni? Negyvenezer vagy tizenkétezer?

  3. Gordon szerint:

    40 ezer vagy 12 ezer.

    Valaki hazudik.

    Mivel a szocik is ott voltak a tömegben, ezért sejtjük ki a hunyó.

  4. Papi szerint:

    abcd!
    Tökéletesen meg értem a tiltakozásukat! Az RTLklubon volt egy nagyon érdekes részlet 2006.10.23-án este élő adásba: Egy francia fickó pedig mondta, hogy nem magyar csak bele csöppent az egészbe de ennek ellenére a rendőrök megverték és gázzal le is fújták!
    Egyébként mindegy, hogy mennyien voltak kint zömében nem magyarok voltak!

  5. csaba péter szerint:

    hát a Gaskó és a Palkovics hülyén érezheti magát az biztos.
    Szar lehet egy oldalon lenni a szocikkal

  6. csaba péter szerint:

    T Papi a rzért haladunk… örülök ,hogy a Gaskó és a Palkovics is magyar ellenes lett.

  7. Gordon szerint:

    Azért ez elég nagy beéégés. Hatalmas nagy tüntire készültek aztán csak ez jött össze.

    Maradt a kétharmad. 🙂

  8. Jeniszej szerint:

    Többször kellene ilyen jó kis bulit szervezni a milliós jövedelemmel rendelkező szakszervezetis fő-muftiknak.
    A szállodások és az idegenforgalommal foglalkozók, – örülnének neki, – ha ilyen buli sűrűbben kerülne megrendezésre. 🙂
    Azon sajnálkozik a Fater, hogy csak ilyen kevesen jőttek össze.
    Azt mondja az Öreg azért szép látvány volt ez a színes forgatag még-ha kevesen-is voltak.

  9. Jeniszej szerint:

    “Gaskó és a Palkovics hülyén érezheti magát az biztos.” a magas jövedelmükkel a megélhetésért tüntetnie az utcán “a szocikkal egy oldalon.”
    ))) 😀 (((

  10. kuku szerint:

    Hát ami igaz örülhetnek a szakszervezeti tagok milyen karkán és föleg tul zsiros vezetöik vannak. Csodálatos volt.

  11. grün szerint:

    “A tüntetés elvileg politikától független, mégis a tömegben megtalálhatóak voltak az MSZP politikusai és az LMP frakcióvezetője is”
    Olyannyira független, hogy még a kormány is szolidaritásáról biztosította !!!
    Sajnos egyéb elfoglaltságuk miatt, éppen a megszorító intézkedésnek vehető (250 mrd forintos) elvonásról tárgyaltak!
    Aztán meg valami kötelezően lerovandó megbízatásuk is van féléves időkorláttal és ha már összejöttek Európa minden részéről, főztünk, készültünk rájuk, ne panaszkodjanak már a magyaros vendégszeretetre!

  12. "?!" szerint:

    “Grün”! Te exkommunista veterán agitátor!

    Áruld már el, hogy hol voltak a fenti képeken látható szakszervezeti bohócok a Gyurcsány-Bajnai maffia megszorító intézkedéseinek a bevezetésekor?
    Miért csak az Orbán-kormány egyelőre még csak vizionált megszorításai ellen tiltakoznak a magukat szakszervezeti vezetőnek álcázó pojáca “elvtársaid”?

    Miért nem szerveztek tüntetést ezek az MSZMP által a szakszervezetek nyakára ültetett és pártfeladatot teljesítő hazai szakszervezeti vezetők, és miért nem csődítették ide a most megjelent európai szakszervezeti bohócokat akkor, amikor a Gyurcsány-Bajnai maffia megszorító intézkedésként elvonta a 13. havi nyugdíjakat és a 13. havi közalkalmazotti fizetéseket, továbbá más súlyos megszorításokat vezetett be?

    Miért nem tüntettek és tiltakoztak a hazai és európai szakszervezeti bohócok akkor, amikor a Gyurcsány és Bajnai kormány 2008. őszén és 2009-ben a túlélésük érdekében (súlyos megszorítási intézkedéseket bevállalva) felvette az IMF-től és Európai Unió bankjától azt a 4.800 milliárd Ft rövidlejáratú gyors hitelt, amely hitelt és kamatait már ebben az évben és a következő években az Orbán-kormánynak kell visszafizetni?
    Talán azért nem tiltakoztak, mert nem érték fel ésszel, hogy a hitelt azért kellett felvenni, mert a Gyurcsány által vezetett maffia elkúrta (méghozzá nem kicsit, hanem nagyon), vagy azért, mert nem érték fel ésszel ezek a rövideszű majmok, hogy a hitelt vissza is kell fizetni?

    Miért nem tüntettek ezek a szakszervezeti vezetőket alakító pojácák az IMF által előírt és a Gyurcsány-Bajnai maffia által zokszó nélkül elfogadott megszorítások ellen? Talán azt hitték az idióták, hogy az IMF csak viccelt és az előírt megszorító intézkedéseket nem kell teljesíteni?
    Vagy csak azért nem tiltakoztak és nem szerveztek tüntetést a most hőbörgő hazai szakszervezeti vezetők, mert korábban is jelenleg is az MSZP szakszervezeti gúnyába bújtatott segédcsapataként működtek?

    “Grün”! Kapd össze magad, és próbálj meg értelmes válaszokat adni a fenti kérdésekre!

  13. kritikus szerint:

    Jeniszej!
    Mi is gondolkodtunk, hogy menjünk-e, de végül lemaradtunk róla! Nem baj, legközelebb mi is színesítjük a társaságot a jelenlétünkkel! 😉

  14. kritikus szerint:

    ?!
    “Vagy csak azért nem tiltakoztak és nem szerveztek tüntetést a most hőbörgő hazai szakszervezeti vezetők, mert korábban is jelenleg is az MSZP szakszervezeti gúnyába bújtatott segédcsapataként működtek?” – Ők mindig egymás segédcsapataként működnek, mindig fedezik egymást! Csak mi húzzuk a rövidebbet!

  15. CsepeliNo1 szerint:

    Papi!
    Ki a SZ.RNAK kell a magyar állampolgárság?!
    Én ingyen is odaadom ha kell neked! TÖRÖLD KI VELE!
    Majd elleszel az erdélyi NAGYMAGYAROKKAL, meg a rovásítással!

    TI, még véletlenül sem gondoljátok, hogy az a MINISZTERELNÖK, AKI SOHA NEM HAZUDIK, az megszorításokat csinál?! Mintha a kampányban nem ezt ígérte volna…

    Érdekes, mondogatjátok, hogy szoci tüntetők voltak.
    A pár évvel ezelőtt a Kossuth téri csürhék, milyen tüntetők voltak?????
    Vagy amikor a miniszterelnök barikádot bontott?????
    Vagy amikor a Révész Máriuszt SZ.RRÁ lőtték gumilövedékessel?!
    A TV székházról már nem is beszélek!!!!!

    Akkor miért KUSSOLTATOK?!

  16. grün szerint:

    Kis hülyém, “?!”!
    “Áruld már el, hogy hol voltak a fenti képeken látható szakszervezeti bohócok a Gyurcsány-Bajnai maffia megszorító intézkedéseinek a bevezetésekor?”
    Csak a Gaskót említem Akire még a gyereknótát is átírták:
    “Elöl ül a Gaskó Pista,
    Hátulról a zOrbán Viktor igazítja!”
    Bocsáss meg kedves Pista, Te egy úr vagy!!!

  17. hitetlen szerint:

    Egyetértek veled CsepeliNo1 !

  18. "?!" szerint:

    “CsepeliNo1!”
    Miért jó az neked, hogy 12:43-kor megjelent “Papi”-nak címzett írásoddal diliflepnit állítottál ki magadról, és igazoltad azt, hogy miért nem fértél be még a Szenteczky által vezetett csepeli mszp-s csapatba sem?

    Azzal kezdted, hogy:
    “Ki a SZ.RNAK kell a magyar állampolgárság?!
    Én ingyen is odaadom ha kell neked! TÖRÖLD KI VELE!
    Majd elleszel az erdélyi NAGYMAGYAROKKAL, meg a rovásítással!”

    Az első két soroddal megerősítetted azt amit eddig is tudtunk, hogy a Te magyar állampolgárságod szerinted is annyit ér, hogy ki lehet vele törölni.
    Ezek után csak az maradt kérdéses, hogy mi a francot keresel még itt, és miért nem fogadod meg a nagy szellemi vezetőtök mondását, miszerint “el lehet innen menni”!
    A harmadik sorral kapcsolatban biztosíthatlak, hogy az itt maradók sokkal jobban “ellesznek” az erdélyi magyarokkal mint veled, mert a magyarságukat őrző erdélyi magyarok valószínűleg az utolsó szálig különb magyarok mint Te és a társaid!
    A harmadik sor végén valószínűleg a rovásírás emlegetésével akartál szemtelenkedni, de mivel sok van a rovásodon, a felelősségre vonástól való félelem vezette a kezedet
    és rovásítás lett rovásírásból.

    Írod, hogy:
    “TI, még véletlenül sem gondoljátok, hogy az a MINISZTERELNÖK, AKI SOHA NEM HAZUDIK, az megszorításokat csinál?! Mintha a kampányban nem ezt ígérte volna…”

    A második mondat végével kezdem. Nektek szarházi exkommunista szocialistáknak semmiféle erkölcsi alapotok nincs arra, hogy bárkinek a kampányban tett ígéreteivel foglalkozzatok.
    Az ehhez szükséges erkölcsi alapot régen elvesztettétek például azzal, hogy a magatok között legkülönbnek tartott választott vezetőitek a 2006-os választások előtt itthon is és az EU előtt is eltitkolták az ország valós helyzetét, majd adócsökkentő törvényeket alkottak, amelyeket az országgyűlési választás után visszavontak, és a korábbinál is magasabb adókat állapítottak meg.
    Arra a kérdésedre válaszolva pedig, hogy “nem gondoljátok, hogy a miniszterelnök megszorításokat csinál?” tájékoztatlak, hogy de gondoljuk, mert tudjuk, hogy a mocskos exkommunista bandátoktól olyan helyzetet örököltünk, amelyben elkerülhetetlenek bizonyos megszorítások.
    A megszorítások szükségességében az EU vezetőinek az a következetlen politikája is közrejátszik, hogy a Gyurcsány által vezetett maffiának 2006-ban elnézték a 10 % körüli költségvetését hiányt is, ezzel szemben az Orbán kormánytól megkövetelik a rövidlejáratú IMF kölcsön ellenében a Gyurcsány-Bajnai maffia által vállalt hiánycélok betartását ill. az országgal való betartatását.
    Az Orbán kormány és a Ti országrontó szoc-lib kormányaitok megszorításai között az a különbség, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány csak lakossági megszorítást tudott elképzelni, miközben az Orbán-kormány a bankadóval és válságadóval az előző időszak haszonélvezőivel szemben alkalmazott megszorítást.
    Az Orbán-kormány ezután bevezetendő megszorításai pedig egyelőre csak a hazaáruló szemét szocik és más szemétládák által falra festett víziók és rémhírek.

    Írod továbbá, hogy:
    “Érdekes, mondogatjátok, hogy szoci tüntetők voltak.
    A pár évvel ezelőtt a Kossuth téri csürhék, milyen tüntetők voltak?????

    Az ország jelenlegi súlyos helyzetéért felelős szovjetbérenc hazaáruló mocskos mszp-s csürhe tagjaként még Te mered megkérdőjelezni a Kossuth-téri tüntetéseknek az őszödi beszéd nyilvánosságra jutása utáni jogosságát?
    Ha hasonló dolgok derülnének ki az Orbán-kormányról, mint amelyek az őszödi beszédből kiderültek, akkor Ti nemcsak tüntetnének, hanem előkapnátok a rendszerváltás előtt eldugott fegyvereiteket, ide vontatnátok az Auróra cirkálót és fegyveres forradalmat csinálnátok. (Szokásotok szerint véres megtorlással és leszámolással, mint az 1956-os forradalom után, amikor közel 400 főt kivégeztetek, 21.700 főt bebörtönöztetek, 18.00 főt internáltatok, 860 főt kényszermunkatáborba a Szovjetunióba deportáltatok. Csak azért ennyit, mert negyed millióan külföldre menekültek és azokat nem tudtátok kézre keríteni.)

    Írod, hogy:
    “Vagy amikor a miniszterelnök barikádot bontott?????

    A fenti mondataid egyértelműen megvilágítják, hogy azért rúgtak ki Téged, még a kontraszelektált csepeli MSZP-ből is, mert az alapvető fogalmakkal sem vagy tisztában és összekevered a “kordont” a “barikáddal”.
    Tájékoztatlak, hogy Orbán Viktor nem barikádot bontott, hanem a Gyurcsány által jogellenesen felállítatott Kossuth-téri “vaskordon” bontásában vett részt.
    Barikádot legfeljebb akkor bontott amikor a kezébe került a Jobbik újságja a “Barikád” című folyóirat.

    Írod továbbá, hogy:
    “Vagy amikor a Révész Máriuszt SZ.RRÁ lőtték gumilövedékessel?!”

    Te idióta Barom! Azt Ti csak szerettétek volna, ha Révész Máriuszt szarrá lőtték volna.
    Szerencsére csak összeverték a kommunista rendszerből megörökölt rendőri vezetők által felheccelt és felbiztatott ferde-hajlamú rebiszes rendőrnek látszó bűnözők.
    Ti most a “szemet szemért, fogat fogért” elvet alkalmazva ugyanazt a bánásmódot érdemelnétek mint Révész Máriusz, ha tüntetni mertek és ki meritek nyitni a mocskos pofátokat, mert Révész Máriusz országgyűlési képviselőként csak szép szóval akarta rávenni a rendőröket arra, hogy állítsák le az október 23-i fideszes ünnepségen résztvevő békés ünneplők elleni durva rendőri akciókat, Ti viszont alaptalanul cirkuszoltok.

    Írásodat azzal zártad, hogy:
    “A TV székházról már nem is beszélek!!!!!”

    Beszéljünk csak a TV székházról! A TV székház ostroma egy hivatalból kiprovokált és megszervezett esemény volt annak érdekében, hogy a pojáca vezéretek (Gyurcsány) rendkívüli állapotot vezethessen be az országban és ennek keretében eltusolhassa a mocskos tolvaj bandátok bűneit, és hogy leszámolhasson az ellenzékkel.
    TV székház védelmére kirendelt kiképzetlen és rosszul felszerelt vidéki rendőröket koncként hagyták ott a randalírozó szélsőséges civileknek és a civilbe bujtatott hangulat fokozó rendőrségi provokátoroknak.
    A Tv-ben magam is felismertem néhány olyan személyt akik a rendőrség szokásos tömegoszlatási kiképzése során előszeretettel vállalták a randalírozó civilek szerepét.
    A TV székház előtt ugyanolyan szakszerűen verték a pajzsos rendőrök pajzsait, mint a kiképzéseken, de véletlenül sem ütöttek fejre vagy lábra, nehogy a kollégáiknak sérülést okozzanak.
    Ismeretes, hogy az egyik ilyen provokátort alakító rendőrt akció közben a védekező vidéki rendőrök közül valaki felismerte, és ez ellen rendőrtiszt ellen utólag le is folytattak egy látványos felelősségre vonási színjátékot.

    Végül azt kérdezted, hogy:
    “Akkor miért KUSSOLTATOK?!”

    Visszakérdezek Te tetű!
    Ti akkor miért kussoltatok, és jelenleg miért kussoltok?!
    Ha akkora demokraták vagytok, mint amilyennek hirdetitek magatokat, akkor 2006-ban miért nem léptetek fel az október 23-án békésen ünneplő tömeggel szembeni rendőri erőszak ellen? Vagy Te talán felléptél, csak mi nem vettük észre?
    Nehogy azt mond Te Barom, hogy most hallod először, hogy a 2006. október 23-i Fidesz nagygyűlés végén a gyűlésen résztvevő békés ünneplőkre zúdult rá rendőrség, és ártatlan civilekre lőttek könnygázgránátokat, használtak ellenük gumilövedéket, vezényeltek ellenük lovasrohamot, ütöttek és rugdostak mindenkit akit elértek.
    Akiket pedig őrizetbe vettek azokkal durvábban bántak mint a többszörös gyilkosságot elkövetett bűnözőkkel.

    “CsepeliNo1!”
    Ahhoz tartsd magad, hogy a fenti bűntettek nincsennek és nem is lesznek elfelejtve!

  19. Papi szerint:

    CsepeliNo1!
    Tudod amit leírtál hát ezek szerint te sem vagy különb Heller, Gyurcsány, és a többi alaknál.

  20. nagyapó szerint:

    CsepeliNo1!
    Álljon be a hivatásos rettegők közé, akik kéznél tartják becsomagolt bőröndjeiket, de sohasem akarnak elmenni. Mindig pofáznak, de továbbra is élősködnek.
    Úútálatos az olyan ember, akinek nincs hazája, mert a földet, ahol él nem érzi sajátjának. Ez nem pártkérdés, mert hazafi van minden oldalon, tróger proli pedig sok van a “Vörös Csepelen”.

  21. grün szerint:

    “?!”!
    Már ide is piszkolni szoktál?!
    A rémHír tv csíkján futó szöveg:
    “MSZP: A szakszervezeti megmozdulás nem a kormány politikáját támogatta, hanem a megszorítások ellen szólt!”
    A támogatta helyett lehetett volna a támadta igét használni!
    Így nagyon dodonai a duma!

  22. CsepeliNo1 szerint:

    “?!”
    Írod: hogy miért nem fértél be még a Szenteczky által vezetett csepeli mszp-s csapatba sem? – Mi van?! Bekerülhettem volna…?! Én????? Te összekeversz valakivel!
    ESZEM ÁGÁBAN SINCS POLITIKUSNAK ÁLLNI, nem hülyültem meg!
    DE HOGY JÖN IDE A SZENTECZKY JÁNOS, és CSAPATA?????? Mindegy is, ez a Te agyi kapacitásod színvonalát mutatja! Elég szánalmas! De, ahol vagy, azon az oldalon, ez több mint elegendő!

    Írod: Ezek után csak az maradt kérdéses, hogy mi a francot keresel még itt, és miért nem fogadod meg a nagy szellemi vezetőtök mondását, miszerint “el lehet innen menni”!
    PONTOSAN. Eddig az EMBEREK (velem együtt) tudtak (előre, 3-4 hónappal) tervezni, de az Orbán kormány már azt is elvette tőlük!
    Ki kéne menned az utcára, és beszélned egy két emberrel! Meglepődnél miket mondanak. Tudod, hány szülő mondja a gyerekének aki most 14-15-16 éves, hogy itt végezze el az egyetemet Főiskolát, és menjen külföldre dolgozni-megélni?????? MEGLEPŐDNÉL!
    VÉGRE TE IS KINYITHATNÁD A SZEMEDET!

    Írod: Nektek szarházi exkommunista szocialistáknak semmiféle erkölcsi alapotok nincs arra, hogy bárkinek a kampányban tett ígéreteivel foglalkozzatok.
    LÁTOD, itt a baj! Ez a másik indok, hogy ebből az országból elmenekülnek az emberek (mert Ti, utáltok mindenki mást, aki nem úgy szavaz, nem azt mondja, amit Ti hallani akartok. Ez a Ti nagy keresztény megbocsátásotok!) és ilyen sz.rok maradnak itt, vagy importálunk Erdélyből, mint amilyen Te is vagy!
    NEM VAGYOK KOMMUNISTA! NEM IS VOLTAM (és NEM IS LESZEK :-)))) )! BALOLDALI vagyok! Ha viszont ez neked egyet jelent a KOMMUNISTÁVAL, AKKOR VÁLLALOM!
    De csak miattad!!!!!
    😉
    A többi BAROMSÁGODDAL nincsen időm foglalkozni, majd talán válaszolok, ha lesz időm, akaratom, kedvem, a hülyeségeiddel foglalkoznom… 🙂

  23. grün szerint:

    Ma van azegy éves évfordulója a fülkeforradalomnak! Szárnyakon repül a zidő!
    Dúl azédes semmittevés, egyre több forradalmárnál a semmit evés!!!

  24. CsepeliNo1 szerint:

    nagyapó.
    Te még saját magadat is alulmúlod!
    Írod: Álljon be a hivatásos rettegők közé, akik kéznél tartják becsomagolt bőröndjeiket, de sohasem akarnak elmenni. Mindig pofáznak, de továbbra is élősködnek. – De, Én el akarok menni, és el is fogok! ÉN ÉLŐSKÖDÖM?!
    Fizetem az adómat, fizetem a számláimat, dolgozom, és még Te mondod nekem, hogy élősködök?!
    Nem, csak ugye a 16%-os adócsökkentéssel nekem havi 6000 Ft-al lett kevesebb a fizetésem, amit az állam havi 2000 Ft-al KOMPENZÁL! Érted????? NA, ITT LETT ELEGEM!!!!

    Írod: Úútálatos az olyan ember, akinek nincs hazája, mert a földet, ahol él nem érzi sajátjának.
    Nem a földet nem érzem hazámnak, hanem ezt az országot, ezt a megkeseredett népet, ezt a korrupciót (MERT MOST IS VAN), ezt, hogy itt mindenki azt nézi, hogyan tudja a másikat átverni, stb…
    És ez nem lesz jobb, 20-25-30 év múlva sem!!!!!
    Van külföldön elég sok NAGYMAGYAR (elég csak 56-ra gondolni), és ahogy nézem egyre több magyar lesz kint Angliában, Írországban, Németországban, stb…

    DE EZZEL A MONDATODDAL NAGYON IS EGYETÉRTEK!
    Ez nem pártkérdés, mert hazafi van minden oldalon, tróger proli pedig sok van a “Vörös Csepelen”.
    Csakhogy a “tróger proli(k)” még mindig kezükben tartják az országot (nem az Orbánékra gondolok)!!!! Ők vezetik az MSZP-t, Ők voltak országgyűlési képviselők, megyei elnökök, helyi pártszervezeti elnökök, stb… most meg taposnak rúgnak harapnak, mindenkit akit érnek. Tök mindegy nekik, hogy az párttársuk-e, vagy barátjuk, netalántán ellenségük!
    ÉS EZ NEM LESZ JOBB!!!!!
    Ők ott lesznek a politikában, mert nem tudnak másból megélni, ŐK AZ IGAZI MEGÉLHETÉSI POLITIKUSOK!
    Ilyet látni a csepeli MSZP-s önkormányzati képviselők között is… Nem is egyet! 😉

  25. Papi szerint:

    CsepeliNo1!
    Te azzal a mocskos megjegyzéseddel amit tettél politikai hova tartozástól függetlenül megaláztad mind azokat a Magyar embereket akik az életüket adták ezért a gyönyörű országért!

  26. Papi szerint:

    Még annyit!
    Tanulhatnál a Francia elnök édesapjától!

  27. lucifer szerint:

    Szerencsétlenek! Itt basztatjátok egymást, közben nem veszitek észre, hogy Magyarországon – és az egész világon – KAPITALISTA RENDSZER VAN, ami egyik válságból a másik válságba viszi a világot. Ennek a válságnak az árát rajtunk, kisembereken hajtják be, akár az MSZP, akár a Fidesz regnál.

Itt lehet hozzászólni !