Kiraboltak egy élelmiszerboltot Csepelen

Mon.hu

A fekete maszkos elkövetők március 23-án 20 óra 15 perc körül bementek egy csepeli élelmiszerüzletbe, egyikük az ott tartózkodó alkalmazottat – feltehetően fegyverrel – megfenyegette, és a kasszában található készpénzt követelte, majd a sértettet bántalmazta.

Ezt követően a támadók kivették a kasszából a bevételt, amivel elmenekültek a helyszínről. Az egyik ismeretlen elkövető egy 20-25 év körüli, körülbelül 170-180 centiméter magas, vékony testalkatú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor arcát sötét maszkkal takarta.

A társa alacsonyabb, a bűncselekmény elkövetésekor arcát sötét maszkkal takarta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki a személyleírás alapján a támadókat felismeri, velük kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 443-5285 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8.00-16.00, p: 8.00-13.00), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén-tájékoztatta szerkesztőségünket a BRFK kommunikációs osztálya.

mon.hu

Egy hozzászólás “Kiraboltak egy élelmiszerboltot Csepelen” bejegyzésre

  1. Miska72 szerint:

    “A fekete maszkos elkövetők március 23-án 20 óra 15 perc körül bementek egy csepeli élelmiszerüzletbe”

    Biztos volt rajtuk maszk?

Itt lehet hozzászólni !