Kiszivárgott Gyurcsányék titkos alkotmánya

A szocialisták most azt támadják amit maguk is beterjesztettek volna? – Török Zsolt (MSZP) tagad

MTI, Magyar Nemzet, Index, Csepel.info

A trón és a Vezér – de valami hiányzik a fejéről…

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták hiába titkosították kormányzásuk idején saját, 2006-ban készített alkotmánytervezetüket, amelyet még a kormányváltás előtt az irattárból is eltüntettek: a dokumentum a Magyar Nemzet birtokába került és itt megtekinthető.

Az elmúlt hetekben az MSZP nemcsak itthon, hanem Brüsszelben, a nemzetközi diplomáciát is felhasználva indított támadást a parlamentben jelenleg is zajló alkotmányozási folyamat, az alaptörvény tárgyalása ellen.

Az országgyűlési munkát az LMP-vel együtt bojkottáló, módosító javaslatokat nem készítő ellenzéki párt ugyanakkor máig hallgatott arról, mit is tartalmaz a Gyurcsány-féle alkotmánytervezet. Ezt öt évvel ezelőtt Petrétei József volt igazságügyi és rendészeti miniszter készítette vagy készíttette el, azonban a tárca jogutódjánál, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban nyomát sem találták a dokumentumnak. A Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet 2006-ban az akkori minisztériumtól hiába kérte ki a dokumentumot, azt Petrétei József megtagadta.

Az LMP jelenlegi frakcióvezetője, Schiffer András a jogvédő társaság vezetőjeként pert indított, ám a Fővárosi Ítélőtábla 2007-ben született jogerős végzése szerint az igazságügyi tárca vezetője nem követett el jogsértést a közérdekű adat eltitkolásával. Petrétei a Magyar Hírlapnak az ügyben viszont azt nyilatkozta, hogy 2007-es távozásakor még az irattárban volt az alkotmánytervezet normaszövege. A lapnak Péterfalvi Attila, az Országgyűlés volt adatvédelmi biztosa azt is mondta, hogy a közérdekű adat eltüntetése a büntető törvénykönyv alapján akár két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Társadalmi egyeztetés nélkül készítették a titkos tervet

Hetvenöt oldalas alkotmánytervezetet készítettek a Gyurcsány-kormány idején, 2006 júniusában a Petrétei József vezette Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban. A belső használatra készült nem nyilvános anyag kidolgozásában részt vett az új alkotmány előkészítéséért felelős miniszteri biztos, a szövegtervezetbe átvezették a „pilisszentkereszti egyeztetés” és az azt követő vezetői döntések nyomán befogadott módosításokat – a teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.

mno.hu

Az MSZP nem ismeri a kiszivárgott alkotmánytervezetet

A Magyar Nemzet szombaton arról számolt be, hogy hetvenöt oldalas alkotmánytervezetet készítettek a Gyurcsány-kormány idején. Szijjártó Péter szerint hiteltelenek a szocialisták.

Az MSZP nem ismeri, és nem tárgyalta azt az alkotmánytervezetet, amely a szombati Magyar Nemzetben jelent meg – közölte Török Zsolt, a párt szóvivője. A párt elvi politikát folytat, és elfogadhatatlannak tartja a Fidesz alkotmányozási stílusát. Hozzátette: a Fidesz ezzel akarja elterelni a figyelmet arról, hogy az emberek rosszabbul élnek, csökkennek a bérek, növekednek az árak.

A Magyar Nemzet szombaton arról számolt be, hogy hetvenöt oldalas alkotmánytervezetet készítettek a Gyurcsány-kormány idején, 2006 júniusában a Petrétei József vezette Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban. Török Zsolt megismételte, hogy az MSZP elvi politikát folytat, és elfogadhatatlannak tartja a Fidesz alkotmányozási stílusát. Hozzátette: a Fidesz ezzel akarja elterelni a figyelmet arról, hogy az emberek rosszabbul élnek, csökkennek a bérek, növekednek az árak.

Szijjártó: az MSZP kritikája hiteltelen

A miniszterelnök szóvivője szerint a szocialisták minden kritikája hiteltelen és egyben lényegtelen is az alkotmányozás folyamatában azután, hogy kiderült, “titokban ők is alkotmányt készítettek elő”. Orbán Viktor kormányfő szóvivője úgy fogalmazott: a nyilvánosságra került, titkos alkotmánytervezet azt bizonyítja, hogy a szocialisták felfogása mélyen antidemokratikus, hiszen titokban, zárt ajtók mögött akarták előkészíteni az új alkotmányt.

A Magyar Nemzet cikke szerint “a belső használatra készült, nem nyilvános anyag kidolgozásában részt vett az új alkotmány előkészítéséért felelős miniszteri biztos.” A Magyar Nemzet visszautalt a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent cikkre, amelyben Petrétei József azt nyilatkozta, hogy 2007-ben, távozásakor még a minisztérium irattárában volt az alkotmánytervezet normaszövege.

index.hu

Felmerülhet a kérdés: Mi történt 2007 és 2010 között a minisztérium irattárában? “Eltűnhettek-e” más fontos dokumentumok is?

18 hozzászólás “Kiszivárgott Gyurcsányék titkos alkotmánya” bejegyzésre

  1. Suttogó szerint:

    Menjenek már a komik a francba!

    Tényleg minden szavuk hazugság?

  2. Gordon szerint:

    Hiába dolgoztak hát a zúzógépek. Nem sikerült mindent eltűntetni.

  3. Tóth Mária szerint:

    Ha ezt az embert meglátom -különösen ezt a képet-, nem merem leírni, amit gondolok róla!

    Miért nincsen még börtönben, kedves Fidesz??????

  4. Toth Kati szerint:

    Csak önmagukat tudják adni.Mikor szabadulunk meg tőlük?Szegény hazánk.Tényleg,miért nincsnek ezek a börtönben?

  5. balla bianka szerint:

    Ez csak valakiknek a biznisze volt. A balliberálisoknak nem volt 2/3-uk tehát tudták, hogy akármit is írnak az füstbe ment terv.Persze egy pár (száz) milliót ilyen címen is felvehettek a haverok.

  6. "?!" szerint:

    Most röfögjetek moslékos képű exkommunista agitátorok!

    Röfögjétek el, hogy milyen jogosítvány alapján akart alkotmányozni az ország valós helyzetének az eltitkolásával, továbbá a választás után visszavont adócsökkentésekkel is csak alig több mint 50 %-os parlamenti többséget szerzett briganti Gyurcsány-kormány, ha szerintetek a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Orbán-kormánynak nincs felhatalmazása az új alkotmány megalkotására?

    Arról is röfögjetek mocskos állatok, hogy mennyivel jobban vonta be a pojáca Gyurcsány által vezetett szoc-lib parlamenti többség az alkotmányozásba az ellenzéki pártokat és a civil szervezeteket, valamint a lakosságot, mint az Orbán-kormány a mostani alkotmányozásba?

    Röfögjetek arról is tetves disznók (grün, Bakker, csaba, csapos és a többiek), hogy ha a pojáca Gyurcsány által vezetett szoc-lib bűnszövetkezetetek népszavazás nélkül akarta hatályba léptetni az ellenzék megkérdezése nélkül kidolgozott új alkotmányt, akkor miért kellene most az Orbán-kormánynak népszavazást rendezni az új alkotmányról annak ellenére, hogy a briganti szoc-lib bandátok által alkotott rendelkezések kifejezetten megtiltják, hogy alkotmányt érintő kérdésekben népszavazásra kerülhessen sor?

    Hol az anyátokban vagytok tetves disznók, hogy most ilyen mélyen hallgattok?
    Csak nem arról van szó, hogy ezt az égést már a Ti pofátokon lévő közismerten vastag bőr sem bírja el?

  7. Manitu szerint:

    Úgy tűnik, hogy amikor nem lopnak, hazudnak.

  8. Gizike aki gőzeke szerint:

    Imádom ezt a szép embert <3

  9. Gordon szerint:

    Égés ez a javából a szociknak. A sok mellébeszélés a felhatalmazás hiányáról, meg a társadalmi egyeztetésről. Gondolom Petréteinek megvolt a felhatalmazás, de a választásokat több mint kétharmaddal nyerő Fidesz és KDNP-nek nincs meg. Érdekes érvelés lenne…

    Már várom a balliberálisok magyarázkodását. 🙂

  10. grün szerint:

    “?!”!
    Nem mondod komolyan, hogy még a Zalkotmány tervezetet is az MSZP-től nyúlta le a fityisz?!
    Ha most még kiderül, hogy a tervezett koronázást is csak emiatt szorgalmazzák Victornak?!

  11. csaba péter szerint:

    A szemét banda ! Még írni , és godolkodni is mertek ! Példátlan szemteleség!
    Nemzet árulás , idenszívűség !Mivan még?

  12. csaba péter szerint:

    Nem kell négy év sem és a jelenlegi rablóbandáról is ugyan ezt fogják írni.
    Egyik kutya másik eb

  13. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Az MSZP újabb szégyenére, haugságára derült fény, még ők kiabálnak az új Alkotmánytervezetre, meg tiltakoznak, meg nem veszünk részt a munkákban ? ?
    Gyurcsány csak sunnyog, kussol, az igen “népszerű ” volt frakcióvezető asszony Lendvai lldikó még el akarja velünk az ezzel kapcsolatos riportjaiban hitetni, hogy ő semmiről nem tud ? Ez ugye vicc ?? A reggeli riportokban nagyon ideges lehetett, mert nagyon pislogott és rángatta az arcizmait ?? Hazudik !!!

  14. "?!" szerint:

    Mire hajtasz Te vörös bunkó “csaba-bavária-gyalog péter”? Talán Szenteczkynek a helyére pályázol és azért jársz élen a pofátlankodásban a csepeli exkommunista agitátorok között?

    Hogy fér arra mocskos pofádra az, hogy az MSZP sunyi és jogosulatlan alkotmányozási szándékának a kiderülése után még Te rágalmazod és becsmérled a kormányoldalt, és megpróbálod összemosni a Ti országrontó mocskos bűnöző bandátokkal?

    Ma 07:41-kor írtad:
    “A szemét banda ! Még írni , és godolkodni is mertek ! Példátlan szemteleség!
    Nemzet árulás , idenszívűség !Mivan még?”
    07:44-kor azzal folytattad, hogy:
    “Nem kell négy év sem és a jelenlegi rablóbandáról is ugyan ezt fogják írni.
    Egyik kutya másik eb.”

    Te exkommunista véglény!
    Valóban példátlan szemtelenség, sőt idegenszívűség és nemzetárulás az amit a hozzád hasonló arcátlan férgekből álló szemét bandátok az alkotmányozás kapcsán itthon és külföldön művel és az is amit Te itt művelsz.

    Ahelyett, hogy itt pofátlankodsz, gondolkodj el nemzettel és az országgal szemben elkövetett bűneiteken, továbbá tanulj meg helyesen írni Te barom, és szemtelen röfögés helyett kussolj!

    Felhívom a figyelmedet Te begyepesedett agyú exkommunista turmix-magyar az alábbiakra:
    1.) Te azért vagy ennyire hülye, mert Te a magyar szavaknak sem az írásmódját sem a jelentését nem ismered.
    Nem tudod azt, hogy a tisztességes magyarok nem “godolkodni”, hanem “gondolkodni” szoktak, továbbá azért szemtelenkedsz, mert azt sem tudod, hogy a “szemtelenség” az nem “szemteleség”!
    Azért vagy idegenszívű egyrészt mert turmix-magyar vagy, másrészt azért, mert azt sem tudod Te címeres ökör, hogy az “idegenszívűség” nem “idenszívűség”!
    Az már csak a szellemi színvonaladat jellemző apróság, hogy a “Mi van” szavakat Te a magyarokkal ellentétben “Mivan”-ként egybeírod!

    2.) A mai írásaiddal ismét megerősítetted, hogy az “Egyik kutya másik eb” mondás tökéletesen jellemzi a nyomorult hazaáruló és országrontó exkommunista rablóbandátokat, amelyet dilettantizmusban, rablásban és hazaárulásban tízszer négy év alatt is lehetetlen utolérni, mert a hozzád hasonló MSZP-ből kiebrudalt figuráktól kezdve, Gyurcsányig bezárólag, a banda minden tagjáról elmondható, hogy “Egyik kutya másik eb.”

  15. csapos szerint:

    Drága, aranyos, mézes-aranyszavú “?!”
    Beleragadtál saját fröcsögésedbe mint kocsikerék a ganéjba! Töröld már le a ganéjos habot a szádról, mert úgy maradsz…

  16. "?!" szerint:

    “csapos”! Te mi vagy mszp-s rablóbandában? Kutya vagy eb?

    A hozzászólásaidat ebugatásnak vagy kutyaugatásnak kell tekinteni?

  17. csapos szerint:

    Drága, aranyos, mézes-aranyszavú “?!”
    Hozzászólásom tekintsd a söntésem ajándékának.
    Úgy gondolom, nem teszed a kirakatba, ugye?!

  18. vagavi szerint:

    Igen. Gyur(t)csánynak a feje tetejéről hiányzik még a korona.megirigyelte Horn Gyulától,
    merthogy nagy elődje 2002-ben koronázott főként vonúlt a hatalomba.

Itt lehet hozzászólni !