Tabáni István: szerelmes wellness

Blikk

Wellness. Csilla és a Csillag születik felfedezettje, István együtt pihentek, szaunáztak

Hévízen romantikázott Tabáni István (33)! A Csillag születik felfedezettje párjával, Csillával indult útnak, hogy kihasználják az első tavaszi napsugarakat.

Egy évvel ezelőtt nagyot fordult a világ az énekessel: míg a tehetségkutató előtt csak ábrándozhatott a kényeztető wellnesshétvégékről, most már akkor élvezheti a luxust, amikor csak kedve támad.

István azonban inkább énekel, hiszen ahogyan már korábban is elmondta, az az élete, számára a színpad nem munka, hanem szórakozás.

– Sokat dolgoztam az elmúlt időszakban, ezért úgy döntöttem, most már kell egy kis pihenés. Néhány hete Hévízen léptem fel, és nagyon megtetszett – magyarázta lelkesen az énekes. – Már akkor elhatároztam, hogy ide visszatérünk a párommal valamikor és eltöltünk néhány romantikus napot kettesben. Arról nem is beszélve, hogy ez a gyógyvíz milyen jótékony hatással van a betegségekre és egyéb panaszokra. Nekem például gyakran fáj a hátam és a derekam – árulta el a Blikknek Tabáni István, akinek nem ez volt az első szerelmes kiruccanása.

Önfeledten. A korábban félénk, visszahúzódó Tabáni István már nem szégyenlős, boldogan csókolja Csillát

– Kipróbáltuk az iszapkezelést és a thai masszázst is – mondta el az énekes, aki szerelmével megkóstolta a finom borokat is. – Ha van időm, szívesen elmegyek egy-egy híresebb borvidék borkóstolóira – árulta el Tabáni, aki nem leplezte a szálló vendégei előtt az érzelmeit, önfeledten csókolózott és romantikázott Csillával.

D. A./ blikk.hu

Itt lehet hozzászólni !