Kézen fogtalak – Böjte Csaba új kötete megjelenés előtt

MTI, Stop

Fotó: Thaler Tamás

Hamarosan megjelenik Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának új könyve, amely egy négyrészes sorozat immár harmadik kötete lesz. A Helikon Kiadó újdonsága a tízparancsolatról szól majd, munkacíme: Kézen fogtalak.

Böjte Csaba – aki szentmisét tartani és könyvsorozatának előző kötetét dedikálni érkezett szerdán este Kazincbarcikára – az MTI megkeresésére elmondta: a még februárban nyomdába kerülő könyv a tízparancsolat egyes pontjait elemzi. Szóba kerül a kötetben egyebek mellett a Más vagyonát ne kívánd! parancsolat is, ami a ferences szerzetes szerint nagyon aktuális. A közéleti hírek ugyanis gyakran szólnak sikkasztásról, korrupcióról, ami szinte jelenséggé vált napjainkban – vélekedett.

A dévai ferences szerzetes arról is beszélt, hogy új könyvében azt hangsúlyozza majd: a parancsolatokat nem korlátként kell felfogni, hanem úgy, hogy azok kulcsot adnak a boldog élethez. Isten ugyanis nem öncélúan adta a szabályokat az embereknek, hanem azért, hogy a törvények által szabadokká legyenek a bűntől, és boldogabbak legyenek.

Boldog az az ember, akiben nincs meg a kapzsiság, azaz nem kívánja a másét, és boldogok azok is, akik – betartva egy másik parancsolatot – a szüleikkel békében tudnak élni. A társadalomnak pedig szüksége van arra, hogy az emberek megtalálják a belső békéjüket, így a társadalom is egészségesebb lehet lelkileg – tette hozzá.

A könyvet a különböző könyvfesztiválokon is be fogják mutatni tavasszal Budapesten, és természetesen országszerte tartanak majd bemutatókat – hívta fel a figyelmet.

A szerző közölte: a sorozat eddigi két kötetéből egyenként 30-30 ezer példány fogyott. A sorozat második kötetét, az Út a végtelenbe címűt szerdán Kazincbarcikán dedikálja a Szent Család templomban az általa tartandó szentmise után. (A sorozat első kötete az Ablak a végtelenbe címet viseli. Mindkettőben Karikó Éva újságíró kérdéseire válaszolva fejti ki véleményét.)

Böjte Csaba könyvsorozatára visszatekintve elmondta: a második kötet az elesett emberek példáin keresztül mutatja be azt, hogy “Isten szeretetből teremtette az embert”, aki meglátása szerint csak a bűnbánattal gyógyulhat meg. Ebben a kötetben megjelennek azok a korábban utcán csellengő gyermekek, akiket kicsaptak az iskolából, “a hit bíztatásával azonban sikerült talpra állniuk”. Ők azok, akik bukdácsoló tanulóból akár diplomás, doktori fokozattal rendelkező emberek is lehettek – jegyezte meg.

A sorozat második kötetében van szó arról is, hogy “hit nélkül nem lehet a gyermekeket nevelni”, és a hit kell ahhoz is, hogy valaki egy nehéz helyzetekből fel tudjon állni, mert “saját magától nehezen emelkedik fel az ember” – indokolta.

stop.hu

18 hozzászólás “Kézen fogtalak – Böjte Csaba új kötete megjelenés előtt” bejegyzésre

  1. meghát.... szerint:

    Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek egy jó tanácsom: szorítsa erősen magához az imakönyvet Kazincbarcikán ,mert legközelebb nem lesz miből prédikálnia “más vagyonát ne kívánd!” Ha esetleg eljutna az ország házába, a könyve ismertetője kapcsán, a jó tanácsomat itt is fogadja meg.

  2. grün szerint:

    “Szóba kerül a kötetben egyebek mellett a Más vagyonát ne kívánd!”
    Egy ici-picit elkésett Atyám!
    Habár, eddig is benne volt, de a nyugdíj pénztárak visszaállamosítása ennek ellenére megtörtént!

  3. hitetlen szerint:

    Tetszik ! 😀

  4. Miska72 szerint:

    Hamár isten tisztesség becsület akkor!

    2010. január 21.-én voltam a XX, XXI, XXIII kerületi bíróságon, bírósági tárgyaláson.
    A vádiratban olyan dokumentumok szerepelnek amit csePel önkormányzata Tóth Mihály vezetése alatt hozott, és rá is van írva, hogy nem jogerős! miért nem jogerős? Mert közigazgatási bíróságra vittem az ügyet, és ÜGYVÉD NÉLKÜL MEGNYERTEM A PERT! A VÁDIRATBAN EZEN DOKMENTUMOK IS SZEREPELNEK!
    A HÜLYE MEG ÉN VAGYOK!
    A közigazgatási hivatal jóváhagyta csepel önkormányzat határozatait, ezért mentem bíróságra. De közben ellenem folyt egy büntető feljelentés, per, a XX, XXI, XXII, kerületi bíróságon, rongálás miatt. De a közigazgatási bíróság kibontatta azt a kerítést amit megrongáltam! JOGERŐRE EMELKEDETT, TEHÁT KÁR NEM KELETKEZETT! A XXI rendőrkapitányság álltal kirendelt nem normális igazságügyi szakértő szerint is, aki sok hülyeséget írt, 600 Ft az okozott kár. A visszajavítás miatt nett volna 15.000 Ft. A kőműves munkadija lett volna a 14.400 Ft! De mivel kibontatták, már nem lehet visszajavítani, igy az okozott kár 600 Ft ami az anyag ár a visszajavításhoz, de már ugye, azt se kelL megvenni.

    A bírónő nem fogta fel a dolgot meg az ügyész srác se. 🙂 🙂 🙂 Kész röhely.
    Kérdezte a bírónő kérek-e igazságügyi szakértőt?
    Mert azt leszarták, hogy az önkormányzat 414 napra hozott határozatot és akkor is rosszat és bíróságra kellett mennem!
    Hogy Tóth Mihály a levelemre 6 hónapra válaszolt!
    Hogy a rendőrség átkeresztelt Miklósra, hogy az irányító számom nem stimmel!
    Szellemi fogyetékosok dolgoznak a közigazgatásban?
    Vagy korroptak?

  5. Miska72 szerint:

    Kapom a XX, XXI, XXIII, kerületi bíróságtól a levelet.

    Dátum 2011 január 27 napján.
    Rongálás vétsége miatt ………. elenem indított bültető ügyben a bíróság Dr. J. Gábor szakértőt rendeli ki.

    a szakértőnek az iratok kézhezvételétől számított 30 nap alatt 3 példányban kell a szekvéleményt 3 példány díjjjegyzékkel ellátvaa bírósághoz benyújtani és a szakvéleményekben a következőkre kel szakvéleményt mondania.

    1.) A nyomozati iratok a 27-29. oldalon lévő helyszíni szemle jegyzőkönyv és mellékleteit képző fényképek alapján nyilatkozzon arra, hogy a …… utca X szám alatti telken a szamle időpontjában MÉG MEGLÉVŐ- AZÓTA ELBONTOTT KETÍTÉS ajzatbeton 2-2.5 méter “levésése” folytán mekkora kár keletkezett.

    Ja és az álltalam átadott JOGERŐS KÖZIGAZGATÁSI ITÉLETET ÉS SZAKVÉLEMÉNYT MÁR NEM ADTA ODA A BÍRÓNŐ A SZAKÉRTŐNEK!
    NEM ÉRDEKES?

    MI TALÁLHATÓ A 27-29 OLDALON A RENDŐRI JELENTÉSEN?
    SOK HAMIS ADAT!
    TOVÁBBÁ: A TALAPZAT STABILITÁSA A TÖRMELÉK KIBONTÁSÁTÓL nem vátozott!

    MAGYARUL ESZTÉTIKAI HIBA VOLT!
    DE MIVEL A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG KIBONTATTA, ÉS AZ A SZERENCSÉTLEB BÍRÓ IS LEÍRTA, HOGY MÁR NINCS MEG MI A KÁR?
    A DIPLOMÁVAL TESSÉK POPSIT TÖRÖLGETNI!

  6. Nevem Vanek szerint:

    Miska72!
    Ugyan történeted szövevényes, és egy kukkot sem értünk belőle, de ettől eltekintve, ez itt OFF.
    Olyan vagy, mint Móricka, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe.

  7. Miska72 szerint:

    Ja és Budapest. 2011 január 27 dátummal kapom a végzést, hogy
    Dr. J Gábort rendelik ki a kerítéshaz szakértőnek.

    Továbbá az orgonabokrok levágásához K. Miklóst rendelik ki szakártőnek.

    2011 február. 07 napján kaponm a Végzést!
    Kapaszkodjatok!

    A rongálás vétsége miatt ………… ellenem indított büntetőügyben a bíróság K Miklós igazságügyi szakértőt a KIERNDELÉS ALÓL FELMENTI és helyette F. Ágnes szakértőt rendeli ki!

    Továbbá : A rongálás vétsége miatt ………… ellenem indított büntetőügyben a bíróság Dr. J Gábor igazságügyi szakértőt a KIERNDELÉS ALÓL FELMENTI és helyette J Béla szakértőt rendeli ki!

    Mibe ketült ez a levelezés az adófizetőknek?
    Hozzá értés felsőfokon!

    Hogy ti is lássátok mi megy ebben az országban!

    Admin ez mind igaz!

  8. Miska72 szerint:

    NevEm Vanek, az a baj, hogy akik ITÉLETET HOZNAK MEG KÖZIGAZGATNAK AZOK SE ÉRTIK!
    CSAK AZT NEM TUDOM MINEK VANNAK OTT?
    MIKOR EHETNE UTCÁT SEPREGETNI. 😉

  9. Miska72 szerint:

    Mekkora kárt okozott a szomszédomnak a Közigazgatásí Bíróság, aki 38 méter hosszan vésette kia a kerítést?
    Erre a kérdésre is szeretnék választ kapni a XX, XXI, XXIII kerületi bíróságtól!
    A bíróság nem fogadja al a bíróság ÍTÉLETÉT?
    Jaj jaj, ez ellentmondás! A saját szakmáját fikázza a bíró!
    Azt mondja a másik bíró HAZUDIK? 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂
    Akkor azt is vizsgáljuk, hogy a másik bíróság Közigazgatási bíróság mekkora kárt okozott, ha én 15.000 Ft kárt okoztam 2-2,5 méter véséeesl.
    Akkor a kolegát is vonja felelőségre a Büntető bíró! 🙂 🙂 🙂 A közigazgatási bíróság nagyobb kárt okozott!
    No comment.

  10. islander szerint:

    Miska72

    Van ingyen jogsegély szolgálat, Szilárdék szervezték…

    de javasolnám, hogy indíts egy új topicot az ügyedről és ott kifröcsögheted magad, mert roppant idegesítő, hogy ezzel a tyúkperrel lépten-nyomon traktálod a népeket. Ennél még Bakács szalámi ügye is komolyabb…bocs.

  11. Miska72 szerint:

    islander akor olvasd azt. 😉
    Vagy keresd meg a gépeden a Power gombot. 🙂 🙂 🙂 🙂
    A Bakács gazember nem a kerületünkben él!
    Leszarom!

  12. Gordon szerint:

    Honnan tudjátok hogy hazug Bakács nem Csepelen él? Lehet hogy csak lopni jár Budára. 🙂

  13. Miska72 szerint:

    Onnan Gordon, hogy te meg tudjuk hülye vagy.

  14. islander szerint:

    értem-értem… 🙂

  15. Nevem Vanek szerint:

    Siralmas. Remélem, Böjte Csaba nem olvassa ezeket a hsz-kat.

  16. Bakker szerint:

    Bakker!….. Ezt a szar kerítésügyet segítsünk már megoldani Miska testvérnek.
    Javaslatokat várok! (természetesen Miska érdekében)
    Ha orálisan nem jutunk kielégítő megoldásra, javaslom lépjünk a tettek mezejére. Álruhában elmegyünk a helyszínre (úgyis itt a farsang), lerendezzük a szomszédot, betonozunk-aszfaltozunk, drótot feszítünk, seggbe rúgjuk a szomszédok harapós kutyáját…., egyebek.

  17. Thaler Tamás szerint:

    Tisztelt Szerkesztőség!
    Kérem, ha lehetséges, szíveskedjenek a fenti fotó mellé/alá megjegyzésként hozzáírni nevemet: Fotó:Thaler Tamás, mivel e fotót én készítettem.
    Köszönettel: ThTamás, Budapest

    E tényt mutatja a
    http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B6jte_Csaba
    weblap is.

  18. admin szerint:

    A kérését teljesítettük.

Itt lehet hozzászólni !