Csepeli kettős gyilkosság – beadvány Deme Gábor ártatlanságáról

Független Hírügynökség, Népszava

Deme Gábor – a 2009. januári, csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja – ártatlanságát hangsúlyozza a nemrég elkészült vádirathoz szerdán benyújtott védői indítvány. Az ügyben Demét, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola egykori gazdasági igazgatóhelyettesét bűnsegédlettel vádolják.

Védője már többször is hangsúlyozta, most pedig a Fővárosi Bíróságnak benyújtott észrevételei között is szerepel, hogy meglátása szerint a vádiratot nem alapozza meg olyan bizonyíték, amely Deme Gábor bármilyen részvételét, közreműködését a gyilkosságokban, megalapozná. A vádiratból mindezek ellenére már korábban kiderült: a hatóságok szerint a fegyvert elsütő pedellus és Deme előre készültek a gyilkosságokra.

Ruttner György, a bűnsegédként vádolt Deme Gábor ügyvédje a Független Hírügynökséget szerdán úgy tájékoztatta, hogy a Fővárosi Főügyészségnek a vádiratára – “melyben Kun Tamás tettes mellett Deme Gábort is bűnsegédlettel gyanúsítja a több emberen, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével” – a védelem szerdán észrevételeket nyújtott be a Fővárosi Bíróságnak. A beadványban a védelem hangsúlyozza Deme Gábor ártatlanságát az emberölésben és azt, hogy semmiféle bizonyíték nem támasztja alá bármilyen részvételét vagy közreműködését abban.

A védelem által most benyújtott irat részletesen elemzi a vádirat hiányosságait, ellentmondásait és azt a körülményt, hogy leglényegesebb következtetései kizárólag csak feltételezéseken alapulnak. A védő szerint egyébként Deme Gábor mindössze rosszkor volt rossz helyen. Ruttner György elmondta: bízik abban, hogy a bíróság a bizonyítási eljárásban feltárja az ügy valóságos körülményeit és annak eredményeképpen Deme Gábort felmenti az emberöléssel kapcsolatos vádak alól.

Mint a Független Hírügynökség korábban már hírül adta, 2010 decemberében vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a csepeli kettős gyilkosság néven elhíresült ügyben. A vádirat szerint 2009. január 7-én, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában a pedellus lőtte le az igazgatót és az egyik tanárt. A pedellus, Kun Tamás Deme Gábor volt igazgatóhelyettessel érkezett, hogy tárgyaljon az igazgatóval. A vádirat szerint már ekkor arra készültek, hogy megölik az iskola vezetőjét, hogy az általa a volt igazgatóhelyettes ellen az iskolából eltűnt pénzek kapcsán összegyűjtött bizonyítékok ne kerülhessenek a hatóságokhoz. A gyilkos fegyver a pedellus engedély nélkül tartott fegyvere volt. Mivel az igazgatóval egy másik tanár is elment a találkozóra, őt is lelőtte a vád szerint.

A fegyvert elsütő pedellust előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel vádolják. Deme Gábor volt gazdasági igazgatóhelyettes ellen bűnsegédként, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség. Az iskola gazdasági ügyei kapcsán egyébként Deme Gábor ellen egy másik büntetőeljárás is tart.

Forrás: Független Hírügynökség, Népszava

9 hozzászólás “Csepeli kettős gyilkosság – beadvány Deme Gábor ártatlanságáról” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Na itt a csepeli MSZP büszkesége.

  2. Menyhért Péter szerint:

    Kedves olvasók!

    Tragikus, hogy a magyar jogrend mi mindent lehetővé nem tesz.

    Deme csapata visszaél a jogrend kiskapuival, az egész országot hülyének nézi, amikor azt próbálja bárkivel is megetetni, hogy ártatlan már-már áldozat, miközben a mellette szóló egyetlen bizonyítékot, a számítógépet ő maga tüntette el!
    Röhej!
    Ki hiszi el, hogy van olyan agyalágyult ember, aki a fenyegetés megszűnése után fél órával is képes, az egyébként saját szerepét mentő, bizonyító eszközt úgy eltüntetni, hogy az a mai napig nem került elő!

    A Deme szerintem nem bűnsegéd, hanem ÉRTELMI SZERZŐ, FELBUJTÓ!

    Üdv menyus

  3. Királyerdei szerint:

    Mocskos komcsi gyilkosok.

  4. admin szerint:

    Menyus!

    Egy mondatodat moderáltunk. Sokaknak ugyanaz a véleménye, de leírni akkor, amikor a megnevezettek a perben sem ülnek a vádlottak padján, szerintünk nem lehet.

  5. tm szerint:

    Iszonyú és Tragikus, hogy a magyar jogrend mi mindent lehetővé nem tesz!
    Deme csapata visszaél a jogrend kiskapuival, az egész országot hülyének nézi!
    És teheti, és meddig?

  6. Jeniszej szerint:

    Ha az ártatlansága bizonyítékai lettek volna demének az eltüntetett memória egységen, akkor biztosan előkerül a winyó. Azt mondja a Fater neve meghallgatását kérő informátorára hivatkozva, hogy nyakig sáros a deme a mészárlásban. – mert ugye ki hiszi el. – Kiszabadulva az épületből, amikor még biztos volt, hogy nincs más terhelő bizonyíték rá nézve ezért, nem a “rendőrséget” értesítette, hanem a számára fontos bűnjelet tartalmazó számítógépet tünteti el. – Sokkos állapotban. 😀
    Még ezek után is hazudozik, hogy ide meg oda vitte a számítógép alkatrészeit. Csak hát a szegény embert a jég is húzza, – mert ugye a Duna vize be volt fagyva. Az áldozat meg halálában is késztette a mészáros pár tetteiről a hangfelvételt. 🙁

  7. Jeniszej szerint:

    #meghallgatását >elhallgatását kérő< helyesen! ))) 😀 (((

  8. Démosz szerint:

    Szerintem, megrendelt meló volt, deme és kun vállalta.Megrendelő/megrendelők?Keresztpapák akik politikusnak adják ki magukat.

  9. udvarhelyi andrás szerint:

    Tisztelt Levelezők! Én már két éve várok arra, hogy ítélete mondjon a bíróság, mert a bűnösséget csak a bíróság mondhatja ki és kiadhassam a kettős gyilkosságról szóló könyvemet. Mert ez a törvény. Remélem, az igen tisztelt levelezők is törvény és egymást tisztelők. Helyesebb lenne tehát először megvárni az ítéletet és annak indoklását és aztán véleményt mondani. Feltételezések, média vélemények és pocskondiázásokból nem lehet tudni pontosan mi történt. Az a baja a előítéletes véleményeknek, gondolkodásnak, a pártgondolkodásnak, hogy azt tartják ténynek, amit hallani szeretnének politikai vagy egyéb előítéleteik alapján. Azért alacsony színvonalú politikai és egyéb vitakultúra is ebben az országban, s így Csepelen is, mert meggondolatlanul alkotnak sokan ítéletet. A törvény előtt mindenki egyenlő, és csak akkor bűnös valaki, ha a bíróság megállapította. Ez a törvény mindannyiunkat védi, nemcsak a vádlottakat. Gondoljunk arra, hogyha mi kerülnénk vádlotti helyzetbe. Kun és Deme egyelőre vádlottak, minden más csak feltételezés és szöveg.
    Ami pedig nagyon fontos, a pocskondiázás azt minősíti, aki így ír. Ezt figyelembe venni minkét pártállásuknak ajánlom. További udvarias és egymást tisztelő vitát. U.A. segédfogalmazó

Itt lehet hozzászólni !