Lelőttek egy bankrablót Kispesten

Index, TV2

Legalább két fegyveres megpróbált kirabolt egy kispesti bankfiókot. A rablókat a rendőrök üldözőbe vették. Egyiküket lelőtték, egyet elfogtak. Egy bejelentés szerint egy harmadik rabló egy panelházba vetette magát, amelyet rendőrök tucatjai vettek körbe.

A rendőrök lelőttek egy bankrablót Kispesten. Péntek délután fél négy körül legalább két fegyveres támadta meg a Budapest Bank egyik fiókját.

Az egyik bankrablót a rendőrök lelőtték. Egy másikat elfogtak. Elképzelhető, hogy volt egy harmadik társuk is, aki egy panelházba menekült, a közeli Szigligeti utcában. A harmadik rablóról több tanú is beszélt, de létezése még egyáltalán nem biztos. Az esetleges létezéséről szóló tanúvallomásokat a helyszínen tartózkodó Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány ellentmondásosnak nevezte.

Járőrök szúrták ki őket

A bankrablók fegyverrel a földre kényszerítették az alkalmazottakat, és elvittek a bankból 2,5 millió (más források szerint 12,5 millió) forintot. Az utcán két járőr a bankból érkezett információk alapján felismerte őket. A járőrök szerint ketten voltak. Először sikerült meglépniük a rablóknak, de hamarosan az erősítésül érkező újabb járőrpáros ismét megkísérelte feltartóztatni őket.

Ez már az Üllői út rabláshoz képesti túloldalán, az egyik mellékutcában, a Szigligeti utcában történt.

Itt a rablók gépfegyverrel tüzet nyitottak a rendőrőkre, akik viszonozták a tüzet. Az egyik rabló ekkor vesztette életét. A másik rabló hamarosan megadta magát, és őt elfogták.

Érkezett azonban olyan bejelentés is a rendőrségre, hogy egy harmadik fegyveres ugyanabban az utcában, ahol a lövöldözés történt, bemenekült egy panelházba. A rendőrségnek nincs biztos információja arról, hogy lett volna harmadik elkövető is.

A bejelentés alapján megjelölt házat a rendőrség nagy erőkkel körbevette, a környéken vesztegzár van.

Hat óra után különleges kommandós egység érkezett a körbevett házhoz. Ők háromnegyed hét körül behatoltak az épületbe.

A körbevett ház

A helyszínre érkeztek a Terrorelhárítási Központ kommandósai is.

Helyszíni tudósítónk szerint több száz civil bámészkodik a körbezárt panelháznál. Legalább 30-40 rendőrautó áll a környéken és természetesen rengeteg a rendőr is. A ház vesztegzár alatt van, se ki se be nem lehet menni.

A ház bejáratánál felfegyverzett kommandósok állnak. Több lakásban is ég a villany, ahogy a lépcsőházban is világosság van.

Tudósítónk szerint már több háztömbnyi területet lezárt a rendőrség. A környéken lakó, hazatérni szándékozó emberek egyre türelmetlenebbek lettek, mert fáznak és nem mehetnek otthonaikba. Délután hat óra körül számukra menedékül egy környékbeli általános iskolát nyitottak meg.

A bankrablás az Üllői út Határ úttól kívülre eső része közelében, a kispesti Fő utcában történt.

A Szigligeti utca az Üllői út páros oldalára esik, míg a rablási kísérlet egy páratlan oldalra eső mellékutcában történt. Vagyis a menekülésben lévő rablók még átjutottak az Üllői úton, és néhány sarkot tettek meg déli irányba.

“Végül a ház másik végénél lelőtték”

Több szemtanú is beszámolt és küldött képet az Indexnek a pénteki kispesti lövöldözésről. Részletesen itt olvashatnak a Szigligeti utcában lakók személyes élményeiről.

2009-ben eltűnt a panelba bújt rabló

Tavaly január 13-án Óbudán bújt el egy panelházban egy bankrabló. Akkor az elkövető egy túszt is magával vitt a kirabolt Flórián téri fiókból. A túszt a bankrabló elengedte, majd bevetette magát egy panelházba. Azt hiába vették körbe a rendőrök, a rabló meglógott. A rendőrség egy évvel és nyolc nappal később azonban elfogta.

Forrás: Index

Itt lehet hozzászólni !