Baleset az Adyn

Csepel.info

Közlekedési baleset történt az pénteken fél négy körül Csepelen az Ady Endre utcánál, ahol 2 személygépkocsi ütközött össze – értesítette lapunkat Mr Gabee.

Kérjük, hogy aki többet tud az esetről, írja meg a fórumba!

18 hozzászólás “Baleset az Adyn” bejegyzésre

  1. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    A híreket látva úgy látom, hogy a Csepel Újság mégsem szünt meg csak ideköltözött az infóra.

    Tudom, hogy ez senkit sem érdekel azért most mégegyszer megkérdezem:

    Csepelen a jegyző és a főépítész miért van még a helyén. eddig úgy tudtam, hogy vaj van a fülük mögött, vagy a Fidesznek is szükség van ilyen emberekre. ( jegyző népszavazás megtorpedózása, főépítész Duna-part beépítése)
    A Vida meg a Csepp TV-nél hab a tortára.

    Továbbá még az is érdekelne (mivel a választások előtt téma volt) mi van a Szenteczki zaklatási ügyével, vagy a Gulyás üldözi e még a kisnyugdíjasokat.
    Vagy ezek már nem témák mert csak a választási harc részei voltak?
    Habár miért is kérdezne ilyet az ember, hiszen eljött minden világok legjobbika hiszen megteremtettük a zemberek érdekében azt, hogy a 100 ezer forintos jövedelem után is 16%-ot adózzanak ugyanígy mint az 5 milliós után.
    A zemberek felhatalmazásával visszaszerezzük a tényleg pofátlan végkielégítéseket, de annyira már nem vagyunk vagányak, hogy az Orbán kormány alatt és után kifizetett ugyanilyen nagy pénzeket is megadóztassuk.
    Pedig a Zemberek ezt is jó néven vennék.

  2. Nemmondomeg szerint:

    Jogos. jogos…..Elmaradtak a nagy nagy elszámoltatások, mindenki a helyén van a mai napig is, aki meg kimondja az igazat, az rasszista vagy antiszemita. Nem sok minden változott úgy érzem. A kérdés meddig tarthat még ez a színjáték. Még mindig ez az érzésem:
    “Ne szülj rabot, te szűz! anya
    Ne szoptass csecsemőt!…”

  3. Gordon szerint:

    Marhaság.

  4. Manitu szerint:

    A nagy szájú percemberkék azt hiszik, hogy minden jét nap alatt történik: pedig, ha egy pici kis eszük és értelmük lenne, tudhatnák, hogy ez nem mindenkinek megy így.

    Egyrészt nem gondolom, hogy egy választás után minden embert ki kell rúgni, még ha az MSZP ezzel is riogatott. Másrészt, akinek vaj van a fülén, azt talán be kell bizonyítani.

  5. földhözragadva szerint:

    “hogy a 100 ezer forintos jövedelem után is 16%-ot adózzanak ugyanígy mint az 5 milliós után.” Nem marhaság Gordon. Ez ellen is lehetne népszavazást nyerni hidd el…:(

  6. Gordon szerint:

    Mindenki szépen befizeti a 16%-ot, mert közteherviselés van.

    Akkor is ha nem tetszik.

  7. Földhözragadva szerint:

    Hm, legalább annyi országban van sávos adózás, mint amennyiben nem…

  8. Nemmondomeg szerint:

    Gordon !
    Bár mindenki befizetné, de ha leírnám kik nem fizetik be akkor rasszista lennék, de nem vagyok ugye ? 🙂 El lehet viccelni a dolgokat, de egyharmada fizet adót az embereknek és annak is a a nagy részéről lenyúzzák a lenyúzhatatlan bőrt. Állami cégnél dolgozom régóta. Öt évvel ezelőtt jobban kerestem, mert meghagyták a szuperbruttót is, hiába magasabb a bruttó bérem. Szégyellje magát az állam.(Ez is )

  9. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Manitu!

    Valóban így van, nem kell mindenkit kirúgni, de ezek szerint a Szentecki is maradhatott volna a helyén, ha még ő lett volna a Csevak igazgatója, hiszen egy díjat kapott a volt cége amit a Helyi Théma nagyon korrektül lehozott a múlt héten. ( a sok okos fejében ez úgy fog összeállni ezek a fiúk aztán tudnak pár hónapja vannak hatalmon és már ilyen eredményeket érnek el)
    Érdekes módon ezt a díjat a választások elött kapták.

  10. Hugi szerint:

    Szenteczky egyértelmû eset; ugyanazt tette, ami Hunvald vádiratában van leírva. Egy kirúgáshoz egyébként nem kell bírósági ítélet, sõt, egy városvezetõ maga Választja meg a jegyzõt és az építészt. De én se gondolom, hogy mindenkit lapátra kellene tenni és azt se, hogy egy-két hónapon belül kellene dönteni mindenrõl.

  11. coke88 szerint:

    mi köze van a politikának a balesethez talán egy sárga megy piros autó ütközött össze?

  12. Nemmondomeg szerint:

    Elméletileg semmi 🙂
    Gyakorlatilag meg ha lefele ásol lehet hozzá némi köze.
    A stressz elfásultság, a kilátástalan jövő sajnos az utakon is látszik, tele van idegbeteg emberekkel. Ha lassítani merek a zebránál és át is engedem azt akinek valójában elsőbbsége van, látom magam mögött dünnyögni, szitkozódni a pofát. Elég tréfás. Persze ha Szőr se**ej gyalog megy és nem áll meg az autó neki a zebránál akkor őt szidja 😉

  13. Öreg halász szerint:

    A 16%-os adó igazságos: aki tízszer többet keres, tízszer több adót fizet. Ráadásul gyakorlatilag nem fog csökkenni a nettó fizetés, és egyszerűsödik az adóbevallás. Ez így jó.

  14. Gordon szerint:

    Megjegyzem hogy egy házszámmal arrébb (Romániában) a gazdasági válság miatt 25%-kal csökkentették a közalkalmazotti béreket és 15%-kal a nyugdíjakat. A minimálbér pedig csak 600 lej (38587 a jelenlegi árfolyam szerint).

    http://www.stop.hu/articles/article.php?id=660656

    Az szja mentes magyar minimálbér csupán egy dolgot szült: emberek százezreit minimálbéren foglalkoztatták… persze csak papíron. Mert nálunk “trendi” az adót nem befizetni.

    Ráadásul Románia GDP arányos államadóssága jelenleg 30% (bár növekedni fog az előrejelzések szerint), és nem a 82% mint a miénk.

    Azon is érdemes elgondolkodni, hogy hogyan nőhetett a GDP arányos államadósságunk a 2002-es 55,6%-ról nyolcvan százalék fölé.

    Ezt is az mszp-szdsz-nek köszönhetjük.

    Ezért mondtam, hogy:

    “Mindenki szépen befizeti a 16%-ot, mert közteherviselés van.

    Akkor is ha nem tetszik.”

  15. Gordon szerint:

    Javítás:

    A minimálbér pedig csak 600 lej (38587 forint a jelenlegi árfolyam szerint).

  16. Nemmondomeg szerint:

    Lehetne hasonlítani valami távoli országhoz is minket, ahol ivóvíz sincs ahhoz képest igazad van, még jók is vagyunk.
    Azért kicsit durva, hogy a csillagos eget is le tudják hazudni a politikusok. Mindkét oldalról megy ez, ezért is ülhet még a Maszop ott ahol ül és nem a sitten ahogy beígérték.
    Nem kell tovább kamuikázni, mert akkor a Fidesz sem lesz jobb a Maszopnál. Ahogy Debrecen polgármestere ki merte mondani az igazat — IGAZAT — rögtön összerezzent a Fidesz, zuhant a forint, sorolhatnám. Az ország többféle válságban is van. Nem elég a ratyi fizetés, lenyúzzák a bőrt és mindig a KISEMBERRŐL. Nem kell oly sokat várni 50-560 év és a ti unokáitok is nagy bajban lesznek, mert bizony nem lesznek többségben, saját hazájukban. Meg lehet nézni a születési arányokat……Ez egy gyönyörű ország lehetne, tele jó adottságokkal, tele vízzel. Ami a jövő nagy kincse.

  17. Gordon szerint:

    Direkt nem egy távoli országhoz hasonlítottam magunkat, hanem az egyik szomszédvárhoz. Az én hsz-em pont arról szólt, hogy bizonyos szempontok szerint még Romániánál is rosszabbul állunk (pl.: GDP arányos államadósság).

  18. Nemmondomeg szerint:

    Gordon !
    Igazad van, ne haragudj. Ezért nem értem miért ülhetnek állami székekben még a tolvaj vörösök. Törvény…törvény. Erre lenne a kétharmad, hogy elszámoltassák őket, de kezdek csalódni a Fideszben.
    Erre van egy viccem: A róka, a medve, a nyuszi, és a kecske kártyáznak. Eltelik egy kis idő és a medve dühösen csapja le a lapjait, majd ezt mondja:
    – Na jó ! Ha még egyszer csalni mer valaki beverem a sunyi vörös képét……..
    🙂

Itt lehet hozzászólni !