Távhőszámla hideg zuhannyal

Népszabadság

 

Távhőszámla hideg zuhannyal

Burkolt áremelésként élhetik meg a budapestiek a megváltozott távhő-tarifarendszer miatti hődíjváltozást, mivel a tavalyinál hidegebb január miatt februárban mintegy 20 százalékkal magasabb számlát kaptak kézhez. A Főtáv szerint bárki visszatérhet a régi rendszerbe.

Idén januári fogyasztásukról a tavalyihoz képest mintegy húsz százalékkal nagyobb távhőszámlát kaptak kézhez februárban a budapestiek, melynek két oka van: az egyik a hődíj-alapdíj arányának a változása, a másik a hidegebb időjárás. Míg tavaly januárban 5,6, addig idén ugyanebben a hónapban 1,8 Celsius-fok volt az átlaghőmérséklet, tehát a lakásokat jobban kellett fűteni. Ez viszont azért problémás, mert a Fővárosi Közgyűlés – a fogyasztóvédelmi szervezetek és koalíciós, valamint ellenzéki politikusok nyomására – idéntől a korábbi 52-48 százalékosról 65-35 százalékosra változtatta a hődíj-alapdíj arányát.

Ezzel párhuzamosan azonban a gigajoule-ra (GJ) vetített hődíj összege is jelentősen emelkedett. Idén február elsejétől már 3069 forintot kell fizetni egy gigajoule-nyi hőért, míg a korábbi rendszerben maradóknak mindössze 2497 forintot. Az előbbiért “cserébe” viszont kisebb az alapdíj. A Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Zrt. szerint a különbözet miatt éves szinten nem nőnek a háztartások fűtésszámlái. A Főtáv azt azonban elismeri, hogy az új rendszerben – az eddigihez hasonló fogyasztási szokások mellett – a meleg vízért többet kell fizetni. Ugyanakkor nem lehet másként, mivel a fűtési és használati meleg vizet egyazon rendszerben állítják elő, ugyanakkora gigajoule-nyi energiával. (Egy átlagos, 52 négyzetméteres, 138 légköbméteres lakás évi átlagos fűtés- és melegvíz-felhasználása 43,1 GJ.)

Habár Balog Róbert, a Főtáv szóvivője szerint a változásokra és azok következményeire hírlevelükben időben felhívták a figyelmet, mindez mégis kevesekhez jutott el. Így az is, hogy nem szűnt meg a korábbi tarifarendszer, azaz bármelyik épület választhat a régi és az új között. Ezt bármikor megtehetik, a döntés ugyanakkor egy évre szóló elkötelezettséget jelent. Ennek ellenére eddig mindössze 100 társasház “állt vissza” a korábbi rendszerbe.

Az emelt hődíjban a januári 5 százalékos gázáremelés is jelentkezik ugyan, ám a csaknem 500 forintos hődíjkülönbözet legfőbb oka, hogy az alapdíjból ide emelték át az úgynevezett energiavásárlás állandó költségét. Ez nem más, mint az a teljesítménylekötési díj, melyet a Főtáv Zrt. fizet az erőműveknek és a gázszolgáltatónak. A Főtáv ezt a változó költséget korábban a magas, 48 százalékos alapdíjban tudta érvényesíteni, ám annak jelentős csökkentése miatt erre már nincs lehetősége. Ezt ugyan lehet burkolt áremelésnek is nevezni, de erről szó sincs – hangsúlyozta Balog Róbert.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: maguk az érdekvédelmi szervezetek kardoskodtak leginkább az új hődíj-alapdíj arány mellett, mondván, a fogyasztóknak adjanak esélyt arra, hogy a változó költségben, azaz a hődíjban maguk érhessenek el megtakarítást. Ez azonban csak akkor lehetséges – érvelt a szóvivő -, ha a lakók korszerűsítik a ház fűtési rendszerét, szabályozhatóvá és mérhetővé teszik a lakásonkénti felhasználást, s kicserélik a nyílászárókat. Ezt azonban varázsütésre senki sem tudta megtenni idén januártól, így sokan nehezen élik meg a téli hónapokban jelentkező negatív változást. Balog Róbert szerint a tavaly januárihoz képest valóban mintegy 20 százalékkal nagyobb fűtésszámlákat postáztak a budapestieknek, de a kisebb alapdíj miatt éves szinten nem lesz változás.

Forrás: Népszabadság

8 hozzászólás “Távhőszámla hideg zuhannyal” bejegyzésre

  1. csepeli szerint:

    28.500 ft-os számlát nem tudom kifizetni, pedig támogatást is kapunk. Azaz ki tudnám, csak akkor éhen halnánk. Gyereket szeretnénk a párommal, de azt hiszem erről le kell mondanunk…

    Hozzáteszem: egyáltalán nincs meleg a lakásban.

  2. Lala szerint:

    Látod ezért kell elmenni szavazni 3* igennel,hogy ezeket a moslékokat el tudjuk kergetni.

  3. Gabike szerint:

    Hát kell a pénz a két évenként cserélt vállalati autókra, amiket az irodisták használnak és vesznek meg , mert a szerelőknek nem igen jut autó. Tulajdon képpen a lakók akik összehozzák a FŐTÁV-nak a busás hasznot ráérnek várni egy-egy fűtés vagy melegvíz probléma miatt. Igazán rohadt nagy szerencséje van a cégnek, hogy évek óta nem volt igazán hideg, és nem kellett hosszú távon keresztűl 100 fok feletti pr. vízet szolgáltatni. Ha ez bekövetkezne, úgy járna Csepel és Erzsébet is, mint Miskolc. A legnagyobb hidegben, nem lenne fűtés, mert véletlenűl szétmennek a csővek.

  4. DFK szerint:

    Na, most az a kérdés, Budapesten miért drágább a távfűtés, mint Bécsben.

  5. én szerint:

    Drágáim!
    Azért drágább, mert lopnak, csalnak, hazudnak, zsarolnak, sarcolnak, nyúznak…
    Még sok mást is csinálnak, de kifogytam az igékből ezen a téren.
    És nincs aki megállj parancsoljon. Rémszky főpolg. pedig 2-szer tesz.
    Tesz a zsebükbe (azzal,hogy megszavaztat minden hülyeséget, amit kitalál) és TESZ A LAKOSSÁGRA.A szélesarcú Hagyót pedig hagyja játszadozni.

  6. B.Tibor szerint:

    Én egy kicsit kiokosodtam a Főtávnál minap!
    Nekem a Januári számlám, ami márciusban lesz kiszámlázva – merthogy tudni illik a főtáv adott hónapban 2 hónappal korábbi hónap fűtés, és vizfelmelegítés díjját számlázza ki – szóval a januári számlám ~45.000 Ft lesz. Lakás: Kossuth L. u. – volt Cservenka – 53 nm2. Mint kiderült, ez részben annak köszönhető, hogy a kedves CSEVAK 2006 évvégén jelentette le utoljára a melegvíz fogyasztási adatainkat (Akkoriban többen voltunk, több víz fogyott) és mivel azóta nem kaptak frissebb fogyasztási adatokat, igy azzal dolgoznak…. Ami ráadásul nem ugy alakul, hogy havi x m3 vizet fogyasztok, hanem hogy a 10 emeletes ház 100%-os melegvíz fogyasztásábol én hány százalékot használok!!!! Mehetnék a Csevakba panaszkodni, ám Ök meg akkora urak, hogy csak szerdán van ügyfél fogadás. Dolgozó ember létemre ezt könnyü lesz összehozni…

  7. jenő szerint:

    Üdvözöllek Káosz országban!

  8. Határpont szerint:

    Én legszivesebben lehegesztetném a radiátor csöveket,mert egy forintot nem ér az egész fütés.És ezért fizetek 10000 ft készenléti díjat.Ők bezzeg kényük kedvük szerint emelik az áraikat,bezzeg a fizetéseket nem emelik és csodálkoznak hogy ilyen nagy az eladósodás,elöbb vagy utóbb ez a helyzet megfogja bosszulni magát!!

Itt lehet hozzászólni !