2200 helyre riasztották a tűzoltókat a vihar miatt – Csepelen is súlyos károk

Csepel.info, Index.hu

A lépcsőházé volt

A lépcsőházé volt… (fotók:  “jani”)

A tűzoltóság vonalai túlterhelté váltak a vihar után, Dévaványán 250 ház rongálódott meg. Budapesten a vihar a Nemzeti Múzeum, a Heim Pál Gyermekkórház és a Fradi-pálya tetejét tette tönkre, és a szél ledöntötte a városháza egyik kéményét is. Sok gépkocsira fa dőlt, de komolyabb személyi sérülésről eddig nem érkezett jelentés. A Csepel.info úgy tudja, hogy igen komoly károk keletkeztek a kerületünkben is középületekben és magánházakban egyaránt. Sok ház tetőszerkezetét rongálta meg a vihar, az elszabadult kukák, letört faágak autókat rongáltak meg. A piac mellett az egyik világítóoszlop kidőlt (de este kidőlve is világított), a Jedlik Ányos Gimnázium mellett a piac tetőburkolatából származó darabok rongálták meg a téglakorlátot, a Tesco Rákóczi út melletti reklámtáblája úgy dőlt meg, mint a makaróni, fák dőltek ki az Áruház téren, az Erdősoron és a Puli utcában, az Ív utcában pedig elment az áram. Képünk még nincs a csepeli viharról, megköszönjük, ha tudtok küldeni.

Vigyázat: a vihar vasárnap is folytatódhat!

Autók is törtek

Autók is megsérültek

Egy kidőlt fa a sok közül

Több fa is kidőlt

9 hozzászólás “2200 helyre riasztották a tűzoltókat a vihar miatt – Csepelen is súlyos károk” bejegyzésre

  1. leslie szerint:

    A profi módon kivitelezett piac tetejéről már a múlt évben is lejött a fél bádogozás. Amikor a vihar után arra jártam vásárolni,azt láttam,hogy az irodák előtt hatalmas feltépett lemez kupacokat halmoztak fel.
    Ki felel ezért?

  2. miska72 szerint:

    Tisztelt leslie
    Azt is MEGCSINÁLTÁK! Nem kicsi! Nagyon! Jobban már nem is lehetett!

  3. qkac szerint:

    Nem csak az Ív utcában nem volt áram. A Határ utcai szabadvezetékben és onnan leágazó régi vezetékekben (Lőcsei u.,Kikötő u. stb.) szokásosan késő estig nem volt áram.

  4. jani szerint:

    Küldtem három képet. De számomra érthetelen szöveg jött vissza / betü és számhalmaz /. Igaz tudom ez azt jelenti, hogy nem ment át ! A címet leellenőriztem jó volt nem tudom mi volt a gond. A képeket is vissza tudom nézni az elküldött levélből.

  5. Beluszky Tamás (Beló) szerint:

    Nagy károk keletkeztek a Táncsics Mihály utca – Katona József utca – Bajcsy-Zsilinszky utca – Jedlik Gimnázium udvara által határolt négyszögön is. A Bajcsy 57. és 59. között egy kb. 20 méter magas nyárfát a vihar tövestül kirántott a földből, ment vele a lakótelepi házak közti kiskert nem kis darabja is. Az innen kb. tíz méterre lévő diófát is kidöntötte a forgószél, s még egy másik fát is, de teljesen megkopasztotta az összes szomszédos fát, hatalmas ágakat tördelt le. A szemközti szalagház antennái nagyobb részt elgörbültek, és lerepült egy hatalmas alumíniumkémény is, mázsás testét harminjc méteren át sororta a vihar. A közeli Jedlik udvarából egy fa a gyalogjáróra dőlt, kidöntve a kerítést, ma reggelig eltorlaszolva az utat. Ekkor pusztítást még nem tapasztaltam a lakóhelyem körül.

  6. pityesz szerint:

    hát nem egyszerű vihar volt,de ahogy most kinézek az ablakon hát……….ez sem lessz egyszerű!!!!

  7. Andrew Toth szerint:

    Én épp az Etele úton jártam, amikor elkapott, lépni nem bírtam, mert majd föl lökött a szél… – bőrig áztam és kopogott a fejelmen a jég… Én azonban nem sérültem meg a kis ijedséget és meghűlést leszámítva – egy barátom anyja korházba került, mert mellé zuhant egy háztető.

  8. Andrew Toth szerint:

    Ja, lakhelye: Beloiannisz, Fejér megye. És a tető eredetileg, úgy értettem, hogy a könyvtrt fedte mielőtt a földre került volna a néni lába elé.

  9. admin szerint:

    Jani, köszönjük a képeket!

Itt lehet hozzászólni !