Nem lesznek az embereket kedvezőtlenül érintő megszorítások

Fidesz.hu

A miniszterelnök álláspontja szerint az országnak egy lépésben és azonnal kellene áttérnie a 16 százalékos, egykulcsos adórendszerre. Orbán Viktor kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában közölte azt is, nem lesznek az embereket kedvezőtlenül érintő megszorítások.
A pártelnök-kormányfő kifejtette, kezdeményezi majd a kabinetnél, hogy a parlamentnek azt javasolják: egy lépésben és azonnal térjünk át egy arányos, tehát egykulcsos adórendszerre. “Azt gondolom, meg tudom győzni a kormány tagjait, és érzek magunkban elég erőt, hogy utána meggyőzzük a parlamenti képviselők legalább 50 százalékát erről” – mondta. “Szabad fogadni erre, hogy Magyarországon egy ilyen adórendszer lesz januártól” – fogalmazott.

Orbán Viktor kijelentette: nem akar megszorításokra épülő gazdaságpolitikát folytatni. “Közép-Európa, aztán majd később egész Európa legversenyképesebb gazdasági rendszerét szeretném Magyarországon látni. (…) Ehhez nem passzol a megszorítás” – mondta, megerősítve, hogy nem lesznek az embereket kedvezőtlenül érintő megszorítások.

Arra a kérdésre, hogy az energia- és a távközlési szektor számíthat-e a bankadóhoz hasonló teherre, úgy válaszolt: szeptember 30-án, csütörtökön lehet majd látni, hol tart a költségvetés. “Ha úgy látjuk, hogy (…) a költségvetésben szereplő 3,8 százalékos hiány nem tartható, akkor lépéseket fogunk tenni, de ez nem lesz az emberek számára megszorítás” – fogalmazott, míg az energiaszektor és a távközlési szektor esetleges, a bankadóhoz hasonló terhét firtató felvetésre úgy reagált, “ilyen bátran nem szaladnék még előre”.

A kormányfő szólt arról is, hogy az önkormányzatokat úgy, ahogyan most vannak, nem érdemes konszolidálni, a mostani rendszer ugyanis újra fogja termelni a nehézségeket. A kormány abban tud megállapodni az önkormányzati vezetőkkel, “hogyan osszuk meg ésszerűbben a feladatokat az önkormányzatok és a központi kormányzat között” – közölte, hozzátéve: készen áll arra, hogy megfontoljon olyan javaslatokat, amelyek szerint a kormány visszavenne néhány olyan feladatot, amely korábban állami volt, s nem önkormányzati. Példaként említette a népegészségügyi ellátást, az állami egészségszolgáltatásokat és az oktatás területét.Orbán Viktor megítélése szerint az elmúlt években a központi kormányzat tette tönkre az önkormányzatokat a rossz költségvetéseivel, a hazug számaival, az erőn felüli feladat átruházással. “Ez a múlt, ezen kár siránkozni, rendbe kell tenni az önkormányzatokat. Igen, amikor túl vagyunk a választáson, a nagyobb tételeket jelentő önkormányzatokkal egyenként le fogunk ülni, és megnézzük, hogy mit lehet tenni” – közölte.

A vasárnapi önkormányzati választásról szólva kifejtette, az eredmények biztosan befolyásolni fogják a kormány munkáját. Szerinte az átalakítások, a változások tempójáról dönt a mostani választás. Hozzátette, azt is ki fogja olvasni az eredményekből, hogy az elmúlt négy hónapnyi munkáról mit gondolnak az emberek.

Pintér Sándor pénteki nyilatkozatával kapcsolatban – amelyben a társadalmi elszegényedés miatt a bűncselekmények számának várható növekedéséről beszélt a belügyminiszter – Orbán Viktor azt mondta, talán sokakat megleptek a tárcavezető szavai, de akik ismerik Pintér Sándort, azokat szerinte egyáltalán nem lepte meg. “Én örültem annak, amit ő elmondott, mert (…) ez a beszéde arról szól, hogy a megfelelő ember van a megfelelő feladatnál” – emelte ki.

Kérdésre válaszolva kijelentette, nem lát okot személyi változtatásra a kormányában. “Nincs itt az ideje annak, hogy személycserékben gondolkodjunk”. Kacsának nevezte azokat a híreket, amelyek szerint Hernádi Zsolt a Mol éléről a kormányba tartana, a BKV éléről Kocsis István pedig a Mol vezetőjének. Megjegyezte, a Mol élén történő esetleges változtatásokhoz semmi köze sem lehet a kormánynak, mert nincs benne elég részvénye az államnak.

Forrás: MTI, Fidesz.hu

13 hozzászólás “Nem lesznek az embereket kedvezőtlenül érintő megszorítások” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Helyes. A gyermekeseket kell támogatni.

  2. Kovács Ernő szerint:

    Október 3 után jön október 23!

  3. Csepelke szerint:

    Gyermekeseket?? Főleg azokat akik 4-5 gyereket szülnek a családi pótlék miatt, de a gyereket az utca neveli??
    Én a gyermekteleneket egy ingyenes lombik programmal támogatnám már akkor… illetve a gyógyszerre adnék állami támogatást (mert 7 beültetés ingyenes,csak a gyógyszer 100.000/hó) és akkor talán nőne az ország lakossága, ha már úgyis ezt a célt tűzték ki…
    Én se az önhibámból vagyok gyermektelen 🙁

  4. " ?! " szerint:

    Ernőke!

    Utánad meg jönnek az elmegyógyintézet ápolói a kényszerzubbonnyal.

    Vigyázz utol ne érjenek!

  5. Princess szerint:

    Az ország lakossága akkor is növekedhetne, ha nem vennék el a kedvét az embernek a gyerekvállalástól…
    Én biztonsági játékos vagyok és biztos vagyok abban, hogy csak akkor fogok gyereket vállalni, ha a körülményeim lehetővé teszik, hogy rendes környezetben nevelkedhessen és nekem sem kell éheznem vagy magamat teljesen feladnom ahhoz, hogy felnevelhessem. …és sajnos az én környezetemben nem csak én vélekedek így!

  6. grün szerint:

    “Szabad fogadni erre, hogy Magyarországon egy ilyen adórendszer lesz januártól” – fogalmazott.

    Na, bumm! Legfeljebb veszítünk!!!

  7. nagyapó szerint:

    Érdekes volt, amikor a miniszterelnök kijavította a riportert, hogy ő nem a melósok, hanem az emberek közé ment Tatabányán. Más miniszterelnök, más beszéd.
    A gyermekvállalás nem pénz kérdése. Itt is két szélsőség van. Sok gyerek = sok segély, avagy gyerek = költség. Szerencsére elődeink nem így gondolkodtak, így lehetett 5. 7. gyermekből kiváló író, Nobel díjas tudós. Remélem a családi adózás hozzá fog járulni a gyermekvállalás költségeihez, és a most fiatal generációnak is lesz aki megtermeli nyugdíját.
    grün pedig fogadjon mennél nagyobb értékben, és veszítsen sokat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Jeniszej szerint:

    Ott tartunk, ahol elkezdtük. Már megint a megszorítások. Majd az unokáknak jobb lesz.
    Ezek a politikusok mind csibészek?
    😀 ))))

  9. " ?! " szerint:

    Kedves “Jeniszej”!

    El vagy maradva egy brossurával!
    Csak a fideszes kormányt lejáratni szándékozók és az idióták beszélnek megszorításokról.

  10. grün szerint:

    “?!”!
    Azon agyalok, hogy ha létezik kedvezőtlen megszorítás, akkor milyen lehet a kedvező?
    Ha valaki két marokra fogja a tökeimet, pusztán a szorítás erejétől függ, hogy szex-masszázs esetleg szado-mazó a dolog kimenetele?
    Lehet belőle akár kasztrálás is!!!

  11. csepeli szerint:

    Orbán hazudik.

  12. " ?! " szerint:

    Intelem az itt hazudozó arcátlan MSZP-s agitátoroknak!

    Az elmúlt 16 évben nyújtott nagyon szerény teljesítményetek, de ugyanakkor nagyon sok disznóságotok után arra szólítalak fel benneteket (mint amire Gyurcsány apátok szólította fel Orbán Viktort), hogy fogjátok be a szátokat, és annak örvendezzetek, hogy milyen szépen szaporodik a káderképzőben az MSZP megújuláshoz szükséges és a hagyományaitoknak megfelelő káderutánpótlás?

    Emlékezzetek rá, hogy az MSZP jogelődjeinek, az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekből választottátok.

    Néhány év mulva szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), a nokia-dobozos Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, Deme Gábor (és a még szabadlábon lévő csepeli mszp-s társai), Tátrai Miklós, a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, és a még feltárás alatt lévő szocialista mutyi ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak a kádernevelőből, akkor ismét visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és ismét börtönviselt káderekkel tölthetitek fel a megújuló MSZP vezetését.

    Megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó, vagy Wieszt elvtársaitokat, aki a börtönben jó néhány évig még minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.

    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton már vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. (De, hogy legyen választási lehetőségetek, ez a ma még csak 1 főben korlátozott választék is bővülni fog a ma még szabadlábon lévő bűnöző cimboráitokkal.)

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek az MSZP-be való visszatérése, és a párt vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.
    Addig azonban még sokszor elénekelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”.

    A káderképzésen lévő elvtársak a szabadulásáig legyetek nagyon türelmesek és nagyon szerények! Utána meg még szerényebbek.
    Ezen felül tanuljatok meg kicsinek lenni, és nagyon húzzátok meg magatokat!

    Ha pedig nem tetszik a helyzet, akkor fogadjátok meg Gyurcsánynak azt a tanácsát, hogy “el lehet innen menni”! A szátokat pedig zárjátok szorosra!

Itt lehet hozzászólni !