Négyet kapott a kis KTE

Kesport.hu

csepel sc

Háromgólos vereséget szenvedett a KTE NB III-as együttese az Alföld csoport hetedik fordulójában. A kecskemétiek hazai környezetben kaptak ki a Csepeltől 4-1-re, pedig Vladan Szavics, Farkas István és Electo Wilson is kezdőként kapott szerepet.

Akik véletlen húszperces késéssel érkeztek a vasárnap délutáni mérkőzésre, már azt könyvelhették el tényként, hogy 2-0-ra a Csepel vezet, Balogh Zoltán a 13., Teplán János pedig a 19. minutumban vette be Holczer Ádám kapuját. A félidő vége előtt sikerült szépíteni Török László együttesének, a Paks ellen a hajrában beálló, majd a kis KTE-ben kezdőként szerepeltetett Electo Wilson talált be a 43. percben.

A fordulás után sem kellet sok időnek eltelni, már ismét kétgólos volt a csepeliek előnye, az 51. percben Horváth Richárd iratkozott fel a góllövők közé. A kecskemétiek nem tudtak gólt elérni, sőt a végén még a kegyelemdöfést is megkapták, a cserecsatár Miskovicz Roger hat perccel a lefújás előtt alakította ki a 4-1-es végeredményt.

“Az első 20 percben komoly egyéni és védekezési hibákat vétettünk, amit kihasznált az ellenfél. A 30. perctől átvettük az irányítást, sikerült szépítenünk, a második félidő első 20 percében pedig megvolt a lehetőségünk az egyenlítésre, sőt, a helyzetek alapján a fordításra is, azonban még büntetőből sem sikerült betalálnunk. A hajrában aztán a vendégek remekül kontráztak, és egy ilyen akcióból bebiztosították győzelmüket. óriási egyéni hibák jellemezték játékunkat, ezt ki fogjuk elemezni a csapattal” – nyilatkozta Török László a KTE honlapjának.

Forrás: Kesport.hu

7 hozzászólás “Négyet kapott a kis KTE” bejegyzésre

  1. atlétaa.. szerint:

    Gratula a CSAPATNAK!
    Bizzunk benne,hogy SPORTSZERETŐ-ÖNKORMÁNYZAT-lessssszzzzz

  2. atlétaa.. szerint:

    Hajrá-Szenteczky-Hajrá-CSEPEL FC………….

  3. nagyi szerint:

    Hajrá-TAKÁCS-Hajrá-Szenteczy-HAJRÁ-CSEPEL-SPORT———

  4. nagyapó szerint:

    Szentecki, Takács, akkor miért akarják eladni a Csepel SC területét? Hol fognak focizni fiataljaink?
    A Fidesz-KDNP tagjai, képviselői között sok a volt sportoló, akik a Csepelben játszottak, így nem kell tőlük félteni az SC-t.
    Kérdezzék meg az MSZP tagokat, miért adták el a csepeli sportpályákat?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Kovács Ernő szerint:

    Kell egy csapat! Ha bántani meritek, akkor ………

  6. Öreg halász szerint:

    Ernő, ne legyél már vak.

Itt lehet hozzászólni !