Elkészült a műszerkalibrációs labor

MTI, Mno.hu

Átadták szerdán az új csepeli műszerkalibrációs labort, a létesítmény 250 millió forintos beruházással, az Európai Unió és a magyar állam közös finanszírozásával valósult meg.

Mostantól itt tesztelik, ellenőrzik és hitelesítik azt a több mint 100 hordozható műszert, amelyek a magyar folyók vízhozamát ellenőrzik országszerte csaknem 500 helyen. A mérőműszereknek ellenőrzési és hitelesítési eljárásokon kell átesniük, és az előírt szabványok szerint évente legalább egyszer kalibrálni kell azokat. E munkafolyamat eszközeit, berendezéseit biztosítja a most átadott mérőközpont.

A labor átadásán Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára elmondta: a jelenleginél sokkal erőteljesebb vízügyi képviseletet szeretne kialakítani. Hozzátette: végiglátogatja az összes vízügyi igazgatóságot a minél hatékonyabb közös munka érdekében.

Kóthay László, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságának (VKKI) főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a létesítmény szolgáltatásait a határokon túlra is lehet majd kínálni. Szerinte évente legalább 200 műszert fognak hitelesíteni a csepeli műszerkalibrációs laborban, ez a rövid távú terv, hosszabb távon pedig az oktatásban, a továbbképzésben is lehet majd használni a létesítményt.

A VKKI szakmai vezetésével elkészült beruházás kiemelt jelentőségű a folyók vízkészletének megóvása, a klímaváltozás várható káros következményeinek elkerülése, így nem utolsósorban a vizek kártételeinek elkerülése szempontjából.

A vízhozam-mérések műszereit 1985. óta a Vituki Kht. telephelyén kialakított hitelesítő állomásán kalibrálták, az objektum azonban nemcsak elöregedett és korszerűtlenné vált, de alapja is megsüllyedt. Az idén márciusban kezdődött, most elkészült beruházás nemcsak kiváltja ezt a veszélyes üzemet, de korszerűbb körülményeket is biztosít a műszerek ellenőrzéséhez.

Az alapüzemeltetéshez két fő szükséges, de később más – vízhozam-mérő műszerkalibráláson túli feladatok ellátása esetén létszámbővítés is lehetséges.

Forrás: MTI, Mno.hu

25 hozzászólás “Elkészült a műszerkalibrációs labor” bejegyzésre

  1. Gigi szerint:

    Munkahely-menedzsment?
    Ha Szenteczky a politikusi honlapján a Csevakot menedzselte, Németh Szilárd itt a Vitukit…
    Vicces… 🙂 🙂 🙂

  2. csepeli szerint:

    Ezt is azok a rohadt szocik finanszírozták az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programjából. A szemét tolvajok!

  3. Manitu szerint:

    Tévedsz Csepeli. Nem MSZP-sek finanszírozták, hanem a magyar adófizetők. És azért van annyi “szoci” börtönben, mert sokat és sokan lopták el a magyar adófizetők pénzét.

  4. Manitu szerint:

    Én remélem, hogy a csepeli tolvajok is börtönbe kerülnek. És ha köztük vagy, akkor te is. Bizony!

  5. csepeli szerint:

    És ha te is köztük vagy, Manitu, akkor te is. Bizony!

  6. Gigi szerint:

    Manitu,
    csepeli bizonyára arra gondolt, hogy nem fair uniós pályázatot éltetni akkor, ha felénk hajlik a Szent keze, miközben lehordjuk az ugyanolyan adófizetős pályázatot olyankor, amikor az ellen kormányzott és döntött a finanszírozásról…

  7. Jeniszej szerint:

    Örül az Öregem, hogy a szaxleválasztó környezetébe található ez a vízhozam mérő műszereket kalibráló üzem.
    A Fater arra is kíváncsi vajon a szax hozammérőket is tudják ezen itt kalibrálni, mivel ez fontos volna a szaxleválasztó üzem üzemviteléhez, mennyiségi méréseihez.
    Mert ugye, – mindennek ára van!
    Kíváncsi még az Öregem, hogy a szennyvíz minőségét, a szax tartalmát mivel fogják mérni?
    Mert ugye a szaxosabb víz tisztítása a drágább, a kevésbé szaxosé az olcsóbb.
    X = r
    😛

  8. Jeniszej szerint:

    Ismét felteszi a kérdést a Faterom.

    Mitől függ a szennyvíz tisztítás ára? – mert a költségeknek valamivel arányba kell, hogy legyen.- Ez nem vitatható.
    A tisztítandó víz minőségétől?
    A tisztítandó víz mennyiségétől?
    Mi ösztönzi majd az embereket, hogy természetbarát, környezet barát mosószereket használjanak.
    Tudható, hogy ki fogja a szolgáltatás minőségét mennyiségét ellenőrizni a főváros részéről? – és mivel?
    Kötelezni fogják ezen a mosószer forgalmazókat, hogy a keletkezett mosószer maradványok megsemmisítéséhez hozzájáruljanak?
    Nem értem a Fater ilyen mértékű tudás éhsége, hogy miért támadt fel.

  9. pricpracpruc szerint:

    Jeniszej! Mitől függ az ára? Az összes sz@rtól, amit itt felsoroltál. A Tiedtől is, meg az Öregedétől is. Bizony! Most már mindenki tudja majd Csepelen, hogy mi és mennyire bűzlik.
    Egyébként a Faterod kérdéseit illetően, igaza van az Öregnek. Létrejött valami, baromi sok pénzért, ami működik majd, mér és kalibrál és mindenféle hightech csodákra képes, csak hiába jelentik majd a mérések eredményeit, hogy sz@ros a víz még mindig, lúgos is, meg savas is, mindeféle mocsokkal szennyezett…Hiába kalibrálják ki a tényszámokat, a víz ugyanolyan sz@ros marad. Nyugtasd meg a Faterodat, hogy továbbra is kulázzon bátran, amíg még futja a nyugdíjából kajára! Hoppá! Értem! Amikor már szinte senkinek nem lesz mit ennie, akkor gyönyörű tényszámokat produkál majd a kalibráló.

  10. anonimus szerint:

    szarjatok kevesebbet, akkor olcsóbb lesz!

    amúgy amiről az igetisztelt nagytudású úriember beszél, az 5 m/s-os gyorsulás az másképp kifejezve: 18 km/h. csodálatos, elképzelhetetlen, ugyebár?

  11. Jeniszej szerint:

    Kedves!
    pricpracpruc:
    Örül a Faterom, hogy a végén csak bejött. 😛

  12. csepeli szerint:

    Azért ez egy meglehetősen egyszerű készülék. Ne tegyünk már úgy, mintha valami fantasztikus csúcstechnológiáról lenne szó. Egy vízbe mártott propellert vonszolnak…

  13. grün szerint:

    Mutyiban esetleg magánfogyasztók vízóra hitelesítését is vállalják, mint lakossági szolgáltatást?

  14. Ditte szerint:

    Jeniszej faterjának küldöm az idézetet, alátámasztandó a budafoki pincék látogatásának indokoltságát.

    “A borban bölcsesség van, a sörben szabadság, a vízben pedig baktériumok.”

    Benjamin Franklin

  15. " ?! " szerint:

    Kedves “csepeli”, Te cuki-pofa!

    A tegnap 23:39-kor feltett hozzászólásod alább idézett első 6 és utolsó 3 szavával tökéletesen egyetértek.

    “Ezt is azok a rohadt szocik …………… A szemét tolvajok!”

  16. Jeniszej szerint:

    „a létesítmény 250 millió forintos beruházással, az Európai Unió és a magyar állam közös finanszírozásával valósult meg.”
    És mi került ennyibe?
    Mi ez valami részecske gyorsító?
    Aranyfüsttel vannak bevonva a falak?
    Sántít itt ennél a beruházásnál valami nagyon. Amit bemutattak egy primitív egyszerű tűzihorganyzott acélszerkezetre szerelt, valami alap elektronika.
    Ilyen meg olyan gyorsulási maszlaggal.
    Persze ami másra nem is jó, mint a hétköznapi ember elkábítására.
    Mitől ilyen drága ez “tudományos játékszer” Ezt mondja a Faterom, és csóválja a fejét.
    Öregem kisebbik unokájának is tetszik a téma, már, mint, a forgó propeller. 😀

  17. Jeniszej szerint:

    A faterom értelődését ez a vízáramlás mérés nagyon felkeltette.
    Tervbe vette az Öregem, hogy dió fáinak lombozatához áramló víz mennyiségét megméri, – valamivel.
    Távoli tervnek, a diófákon történt sikeres mérés után a szőlők levélzetének vízellátását is tanulmányozni fogja.
    Ezekhez majd valamilyen csiga sebességgel kalibrált műszert fog használni.
    Nem tudja még az Öregem, hogy létezik e valamilyen ISO szabványnak is megfelelő mérő műszer a kísérleteihez, ami természetesen a szigorú minőség ellenőrzésen is megfelelt.
    Mert úgy a jó minőségű borok készítéséhez csak megfelelően kezelt szőlő tökék a legalkalmasabbak.
    😀

  18. pricpracpruc szerint:

    Minden valamire való dolog készítéséhez csak a tőkék alkalmasak. Ezt tudhattad volna a Faterod nélkül is.
    Egyébként ez egy részecskegyorsító is, mert a beruházásban részt vevő, azt jóvá hagyó(!) politikai erők anyagi részecskéit is gyorsította.

  19. Jeniszej szerint:

    pricpracpruc:

    Ha valaki nem a Fater tökével akar foglalkozni, akkor talán így is leírhatja. – Szőlőtőkék. 😀
    Így egyszerűen egyben. – Így a legjobb. A biztos!

  20. pricpracpruc szerint:

    Jeniszej:
    A Faterod töke engem nem igazán érdekel, azzal Te voltál sokkal régebben kapcsolatban. Én, az igazi , a marxi tőkére gondoltam.
    Egyébként úgy is jó lehet a dolog, ahogy Te gondolod. Mármint a Faterod tökével.

  21. Jeniszej szerint:

    Látod, amire te gondolatod rájár azzal a Fater töke, van teli. – Azt mondja az Öreg.

  22. grün szerint:

    Jeniszej!
    “Mi ez valami részecske gyorsító?”
    Ne humorizáljuk el a dolgot! A Svájcban múködő gyorsítóban a világ keletkezését modellezik! Azt még nem tudják, hogy mi lesz, ha sikerül mégegyet elő állítani, de van rá kb. négy és fél milliárd évünk mlre egy, a maihoz hasonló világ kifejlődik belőle!
    Egyedül a Vezírnek sikerült száz nap alatt összekalapálni egy új Magyarországot!

  23. Tomba szerint:

    Jeniszej! Ha veszed a fáradságot és utána nézel, akkor nem a kis propeller, meg a készülék került annyiba, hanem az egész létesítmény 60 méteres medencével, programokkal, berendezéssel, épülettel, terület rendezésével stb. és minden kapcsolódó költséggel (tervezés, engedélyeztetés, műszaki ellenőrzés stb.) Ha már olyan közel van a faterod vedd rá, hogy ugorjon le, nézze meg, lehet munkát is kap. Elég sok teendő van ott.

Itt lehet hozzászólni !