Negyedévenként emelhetik a gázárat

Inforadio.hu

Gáz

Az energiahivatal és a gazdasági tárca szerint több lépésben le kellene dolgozni a magyarországi háztartási és a piaci gázárak közötti különbséget, vagyis fokozatos áremelésre van szükség ahhoz, hogy a teljes piacnyitás ne járjon automatikusan komolyabb drágulással.

A piacnyitást követően nem sokkal helyükre kell, hogy kerüljenek a magyarországi gázárak – mondta az InfoRádiónak a Magyar Energiahivatal elnöke.

Horváth J. Ferenc közölte: az elmúlt időszakban a belföldi árak nem követték az importárakat, emiatt a közüzemi nagykereskedőnél jelenleg 30-40 milliárd forint körüli az árbevétel hiánya.

A világpiacon nemrég újabb jelentős áremelkedés történt, ezt is érvényesíteni kell – fűzte hozzá a Magyar Energiahivatal elnöke.

A hivatal a közelmúltban javaslatot tett a lakossági gázárak 13,5 százalékos emelésére, ennek következtében jelentősen csökkenne a hiány – mondta Horváth J. Ferenc.

A Magyar Energiahivatal elnöke hozzáfűzte: van még idő a teljes piacnyitásig, a jogszabályok értelmében pedig negyedévente lehet gázárat változtatni, így ledolgozható a hátrány.

Horváth J. Ferenc hangsúlyozta: a piacnyitáskor az induló árat hatósági árként határozzák majd meg, ehhez képest változhat majd, hogy mennyit kell fizetni a gázért.

Forrás: Inforadio.hu

Kínos hallgatás: a magyar diplomácia titkolja az amerikai figyelmeztetést

Az Egyesült Államok továbbra is a Nabucco projekt támogatására ösztönzi Magyarországot – mondta Matt Bryza amerikai helyettes külügyi államtitkár, aki az ügyben megbeszéléseket folytatott a magyar kormány képviselőivel.

“Reméljük, hogy Magyarország egyértelműen állást foglal és kinyilvánítja: a Nabucco gázvezeték megvalósítása a legfontosabb” – mondta az európai energiaügyekért felelős szakértő, aki szerint a Nabucco szolgálja a magyar nemzeti érdekek védelmét.

Matt Bryza és Dan Fried európai ügyekben illetékes államtitkár-helyettes Banai Károllyal, a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadójával és Kovács István külügyi kabinetfőnökkel egyeztetett Washingtonban. A fő téma a Nabucco program és a Déli Áramlatról készülő magyar-orosz megállapodás volt.

Bryza pozitív jelként értékelte, hogy a magyar kormány képviselői még a magyar-orosz megállapodás hivatalos megkötése előtt Washingtonba látogattak egyeztetés céljából.

“Azt szeretnénk, ha a magyar kormány továbbra is fenntartaná a Nabucco iránti erős támogatását” – fejtette ki a szakértő, aki úgy látja, hogy a Nabucco a diverzifikációt erősíti, a Déli Áramlat viszont a függőséget mélyíti.

Mint elmondta, az Egyesült Államok azt szeretné, ha szövetségesei felismernék: a valódi diverzifikáció szolgálja a fogyasztók érdekeit és a jobb tárgyalási pozíciót a világ legnagyobb, monopol helyzetű energiavállalatával, az orosz Gazprommal szemben.

Európai költségszámítások alapján arról beszélt: a Nabuccónak nagy költségelőnye van a Déli Áramlattal szemben, amely a világ legdrágább vezetéke lesz. A Nabuccón keresztül 40-50 százalékkal olcsóbban juthatna el a gáz Európába.

Magyarázata szerint a források diverzifikációja több forrást jelent, nem pedig azt, hogy több cső vezet ugyanahhoz a forráshoz. A több forrás megléte a fogyasztók számára jótékony árversenyt teremt, a monopólium viszont nem. Szerinte Magyarország csak diverzifikált piacon tud tisztességes, kölcsönösen előnyös, piaci versenyen alapuló együttműködést kialakítania a Gazprommal.

“Nagyon fontos, hogy milyen sorrendben épülnek meg a vezetékek: a Nabuccónak kell lenni az elsőnek” – hangsúlyozta Matt Bryza, és hozzátette: előbb kell diverzifikálni, hogy jobb tárgyalási pozíciót lehessen elérni a fő beszállítóval szemben. Véleménye szerint a Déli Áramlatot eleve úgy tervezték, hogy blokkolja a Nabucco megvalósulását.

“Aki azt állítja, hogy nem a Nabucco a legelőnyösebb megoldás a Magyarországra vagy az Ausztriába történő gázszállításra, az nem veszi figyelembe a gazdasági realitásokat és a tárgyalási pozíciókat” – szögezte le a helyettes államtitkár.

Somogyi Ferenc nagykövet csak annyit közölt: a magyar kormány képviselői rutinjellegű kétoldalú konzultációkra érkeztek Washingtonba. A nagykövet azt sem volt hajlandó megerősíteni, hogy a tárgyalások alapvetően a gázvezetékekről szólnak.

Banai Károly és Kovács István a nagyköveten keresztül tudatták, hogy semmilyen formában nem kívánnak nyilatkozni az egyeztetésekről.

Forrás: Inforadio.hu

Egy hozzászólás “Negyedévenként emelhetik a gázárat” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    A bérek közötti különbséget mikor fogjuk ledolgozni? Erről eem regél senki! GAZEMBEREK!

Itt lehet hozzászólni !