Ismét Németh Szilárdot választották a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnökének

Origo

Fotó: Facebook

Németh Szilárd maradt a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke, miután a pénteki tisztújító közgyűlésen a küldöttek egyhangúlag újraválasztották.

Az MBSZ tájékoztatása szerint a szövetséget 2015 januárja óta irányító sportvezető, a Fidesz alelnöke volt az egyetlen jelölt az elnöki posztra, s nyílt szavazással kapott ismét bizalmat.

A közgyűlésen – melyen a 2018-as szakmai és pénzügyi beszámolókat is elfogadták a megjelentek – Németh Szilárd javaslatára elődjét, az MBSZ-t 1992 és 2015 között vezető Hegedűs Csabát tiszteletbeli elnöknek választották. Az elnök azt követően kérte fel Hegedüst a posztra, hogy május 9-én elhunyt Bíró Mihály, a szövetség addigi tiszteletbeli elnöke.

 Forrás: Origo

 

7 hozzászólás “Ismét Németh Szilárdot választották a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnökének” bejegyzésre

  1. csepelikerdezo szerint:

    Vakok között a félszemű a király.
    Arról van-e tudomás, hogy volt más jelölt is, vagy csak Németh elvtársra lehetett voksolni?
    Aztán, ha nem Fidesz kormányozna, akkor is egyhangúan szavazták volna meg N Szilárdot?

    Keressünk már olyan dolgot, tudományt, vagy bármit, amihez ez az amorf ember nem ért…

  2. dühös magyar szerint:

    A hívők mikor jutnak el már a tudatuk olyan szintjére, ahol egyértelműen körvonalazódnak előttük az ennél sokkal fontosabb dolgok. (Nem a focira gondoltam 🙂 )
    Ja, asszem sose. 🙁

  3. Nagyapó szerint:

    csepelikerdezo eetas! Nagybetűvel írom, azt talán tudja olvasni (igaz van benne ékezetes betű is)! “A SZÖVETSÉGET 2015 JANUÁRJA ÓTA IRÁNYÍTÓ SPORTVEZETŐ, A FIDESZ ALELNÖKE VOLT AZ EGYETLEN JELÖLT AZ ELNÖKI POSZTRA”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Nagyapó szerint:

    dühös magyar! Igaza lehet. Van fontosabb dolog, a lélegeztetőgépek beszerzése, hogy a leszerepelt pártok levegőt kapjanak!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Horváth János szerint:

    1 jelölt volt, mint Kádáréknál.

  6. dühös magyar szerint:

    Nagyapó!
    Bizonyára jól látja. De hozzátenném, hogy a lélegeztetőgépek mellet a gyógyszer ellátásunkat is erősíteni kéne, mert jelenlegi kormányunknál jó messzire elgurult a bogyó. Nem ártana mihamarabb pótolni számukra.

  7. PU szerint:

    És a csepelinfo újabban már az elnök úrról is csak ily szűkszavúan ad hírt?… Pedig volna, aki szívesen látná részletesebben: Blikk Talk. Németh Szilárddal beszélgetünk, mindenről, ami a csövön kifér – videó

    Sajnos nem volt rá ötven percem, így nem tudom, szólt-e itt róla,hogy kormányunk közel egymilliárdért épít birkózóakadémiát a Vajdaságban.
    A szeretlekmagyarorszag.hu 2019. június 06.-án így írt: “937 millió forinttal támogatja a magyar kormány a Vajdasági Birkózó Akadémia Magyarkanizsán történő megvalósítását egy szerda este megjelent határozat szerint… A politikus egy szakmai értekezleten ki is fejtette, a szövetség fontosnak tartja a sportág népszerűsítését és támogatását a határon túli magyar területeken – példaként említette a szerbiai Magyarkanizsán létesült birkózóakadémiát. … A támogatásra szánt összeg az ötmilliárdos, magyarországi sportlétesítményekre szánt keretből származik majd – ebből 197 milliót az idei költségvetésből fizetnek ki a hazai intézmények kárára, mivel ez az “állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása jogcím terhére” történik….További 740 milliót a jövő évi költségvetésből utalnak ki, amelynek frissen benyújtott tervezetében ugyan nincs erről szó, de a hírportál emlékeztet, a kormány rendszeresen átírja az országgyűlésben elfogadott törvényt.” — Csak nem ezért döcög a mi gyönyörűséges csepeli csarnokunk építése?

    (Ugyanekkor egy magyarkanizsai magyar könyvkiadócska egy fillért se kapott ugyanettől a kormánytól három olcsó magyar könyvecske kiadásához, ami kóstált volna mindösszesen vagy kétmillió forintot. – Kicsire nem adunk… Pláne, ha kultúra.)

Itt lehet hozzászólni !