Nem hisz a rabbi a Jobbik zsidóbarátságában

Mandiner, Csepel.info

nem-hisz-a-rabbi-a-jobbik-zsidobaratsagaban

Fotó: Index

A baloldal és a melegek után a zsidóság elé nyitott a Jobbik. Vona Gábor barátsága azonban túl hirtelen annak a zsidó szervezetnek, amely nem felejti olyan könnyen a párt mostanában rejtegetett antiszemita és neonáci oldalát.

“Meglehet, egyfajta gesztusnak szánták hanukai jókivánságaikat, ám korábbi kijelentéseiket nem vonták vissza, így azokon a fórumokon is hangoztathatnák gesztusaikat, ahol eddig a sötétség nyert teret, nem a fény.” – válaszolta Köves Slomó Vona Gábor baráti szavaira.

Üdvözlet Köves Máté Slomónak

„Tisztelt Vezető Rabbi Úr!

Hanuka alkalmából engedje meg, hogy tisztelettel köszöntsük Önt és a hívő közösség minden kedves tagját!

Jelen sorainkkal áldott, békés és boldog ünnepet kívánunk, hogy az emlékezés és az örvendezés eme időszaka lehetőséget nyújtson a lelki megújulásra, s mint a fények ünnepe, árasszony valódi világosságot, amely képes utat mutatni.

Szívélyes üdvözlettel,

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, országgyűlési képviselő

Vona Gábor, a Jobbik elnöke, országgyűlési képviselő”

Forrás: Mandiner

A Jobbik vezetőségének üdvözlete meglepett

„Az Önök, a Jobbik vezetőségének üdvözlete azonban inkább csak meglepett és talán még zavarba is hozott, Az Önök pártja ugyanis számtalanszor tanúbizonyságot tett arról, hogy a hazai zsidó közösség tagjait nem tekintik a magyar nemzet egyenlő elbírálást érdemlő tagjainak. (…)

Ezeket a kijelentéseket ismereteim szerint soha, senki nem vonta vissza, sohasem jelentették ki hogy tévedtek, gyalázatos rossz úton jártak. Soha nem tették nyilvánvalóvá követőik számára, ha egyáltalán így gondolják, hogy a fenti eszmék elfogadhatatlanok. (…)

Meglehet, egyfajta gesztusnak szánták hanukai jókivánságaikat, de hatékonyabbnak tartanám, ha azokon a fórumokon adnának hangot gesztusaiknak, (ha és amennyiben ezek őszinték), ahol eddig a gyűlölet a gyalázat és nem utolsó sorban a sötétség nyert teret, nem a fény.”

Forrás: Köves Slomó, Mandiner

5 hozzászólás “Nem hisz a rabbi a Jobbik zsidóbarátságában” bejegyzésre

  1. öregedöbandi szerint:

    Egy papnak minden körülménytől eltekintve a jó kívánságot egy papnak el kel fogadni,még ha netán az ellenség teszi azt.Én egy Római katolikus vallást gyakorló ember ezt tenné.Úgy látom,hogy a zsidó vallásban mások a kritériumok.Én elfogadtam volna a közeledést.

  2. Balos szerint:

    Azért a náciktól jókívánságot elfogadni zsidóknak…

  3. Letiltatni szerint:

    Német nemzeti szocialista?

  4. ZsiványZoli szerint:

    Már a vastagbélig benn van a jobbik nyelve (is) a zsidók seggében,még ez sem elég meggyőző?Úgy látom,a zsidóknak és a jobbik-rajongóknak még ez is kevés.Sebaj,majd összeállnak 2018-ra az mszp-vel és a dk-val,az talán elegendő lesz.Nem véletlenül van a jobbikban a két mszmp-tag,Nyikos László és Korondi Miklós.Ők már csak tudják,hogyan kell helyezkedni XD

  5. robi szerint:

    A birkahad ráharapott a cumira.

    Egyesek a látszatot keltik, hogy azok a seggek, amelyet ők nyalnak, homogén történelmi magyar ülepek.

Itt lehet hozzászólni !