Felnyitott sorompónál hajtott át a vonat Zamárdinál

INDEX

A kép illusztráció

A Sonline.hu szombati cikke szerint a zamárdi Csap utcai átjárónál egy vonatszerelvény a lecsukott sorompónál elhaladt, majd a sorompó felnyílt, a lámpa fehéren villant kettőt, majd újra pirosra váltott.

A sorompó azonban felnyílva maradt. Ezután a fényjelző kialudt, majd átrobogott az átjárón egy vonat, amely legalább kürtjelzést adott. Az esetről videó is készült:

A lap azt írja, helyiek szerint nem ez volt az első eset, csak ezt éppen felvette valaki. De a Sonline.hu egy hete is beszámolt egy ugyanilyen esetről. Akkor a siófok-széplak-alsói vasúti átjáróban haladt át úgy a vonat, hogy előtte felnyílnak a közúti forgalmat keresztező sorompók. Erről az esetről is készült videó, a második perctől nézzék:

Utóbbi esetben a MÁV azt a választ adta a lapnak, hogy a vonat fokozott biztonsági előírások szerint közlekedett, „a vonat mozdonyvezetőjét értesítették a sorompó meghibásodásáról, a vonat ennek megfelelően csökkentett, 15 km/órás sebességgel érkezett az átjáróhoz”.

A lap megkeresésére írt ugyan valamit a MÁV, de az első videón látottak egészen más szituációt mutatnak. A vasúttársaság azt írta, „biztonsági okokból a biztosítóberendezési áramkör kialakítása olyan, hogy meghibásodás esetén lezáródik a sorompó, majd 6-10 perc után, ha nem jön vonat, akkor ún. „zavar” állapotba kerül. Ez az üzemzavar azt jelenti, hogy a közút felé nincs fényjelzés (a készülék sötét), ugyanakkor a csapórúd lassan (kb. 90 másodperc alatt) felnyílik”.

2 hozzászólás “Felnyitott sorompónál hajtott át a vonat Zamárdinál” bejegyzésre

  1. Vasútrajongó szerint:

    A Vasútrajongók klubja c. facebook oldalon kell elolvasni a kommenteket, ahol egy mozdonyvezető is hozzászólt. A fehér fény sem “szabad” jelzés, megléte esetén is csak elővigyázatosan lehet áthaladni. Tudni kellene a Kreszt, de a bulvárfirkászoknak az nem megy.

  2. Vasútrajongó szerint:

    1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
    a közúti közlekedés szabályairól

    (3) A vasúti átjáró előtt a 98., 99., 99/a. vagy 99/b. ábra szerinti jelzésnél, vagy a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt meg kell állni, ha
    a) bármely irányból vasúti jármű közeledik,
    b) a teljes sorompó vagy a félsorompó sorompó rúdja nem teljesen nyitott helyzetben áll vagy mozog,
    c) a teljes sorompót kiegészítő fényjelző berendezés, illetőleg a fénysorompó vagy félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó piros jelzést ad,
    d) a teljes sorompót kiegészítő berendezés hangjelzést ad,
    e) fénysorompó vagy félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést nem ad,
    f) vasúti jelzőőr „Megállj” jelzést ad,
    g) a (2) bekezdésben meghatározott folyamatos áthaladásra nincs lehetőség
    h) ott „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van.
    (4) Biztosítatlan vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közeledik, és a (2) bekezdésben meghatározott folyamatos áthaladásra lehetőség van.

    Bónusznak:
    (6)236 A vasúti átjárót biztosító jelzőberendezés üzemzavara esetén járművel a vasúti átjáróra – a (3) bekezdésben említett megállást követően – abban az esetben szabad ráhajtani, ha
    a) a vasúti átjáró olyan kialakítású, hogy a megállás helyéről a vasúti pálya mindkét irányban kellő távolságra belátható és a jármű vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű nem közeledik, vagy
    b) a vasúti átjáró forgalmát vasúti jelzőőr irányítja és a jelzőőr „Megállj” jelzést nem ad,
    feltéve – mindkét esetben – hogy a (2) bekezdésben említett folyamatos áthaladás lehetséges.

    De nézzük meg a vasúti oldalát is:

    F2. sz. Forgalmi utasítás
    3.6.2. A nyíltvonali fénysorompó használhatatlanságáról a közlekedő vonatok
    személyzetét — a már nem értesíthető vonatok kivételével — értesíteni
    kell arról, hogy ……………… — ……………… állomások között a
    ………sz. szelvényben lévő fénysorompó használhatatlan.

Itt lehet hozzászólni !