Új vezetők fontos állami posztokon

InfoRádió

Sűrű egy hónapja volt az új kormánynak: nemcsak számos intézkedésről, törvénymódosításról és gazdasági tervről döntött, de rövid idő leforgása alatt több költségvetési szerv vezetőjétől is megvált.

Vezetőváltás történt a honvédségnél, a KSH-nál, a KEHI-nél és az MNV-nél, de új emberek kerülhetnek hamarosan az APEH, az Állami Számvevőszék, valamint a Magyar Energia Hivatal élére is.

Május 14-én megalakult az új parlament, majd május 29-én tette le az esküt Orbán Viktor, és a kormány nyolc miniszterrel megkezdhette munkáját. Az új kabinet felállása után szinte néhány nap leforgása alatt több fontos állami szervezetnél, hatóságnál dolgozó vezetői poszton történt személycsere.

Mindössze négy nappal a Fidesz-KDNP-kormány megalakulása után Hende Csaba honvédelmi miniszter – szakmai és morális válságra hivatkozva – személyi változásokat kezdeményezett a botrányoktól megtépázott honvédségnél, és bejelentette: június 5-ével kezdeményezi a köztársasági elnöknél Tömböl László vezérkari főnök felmentését.

Hazuga Károlyt, a vezérkari főnök helyettesét még a bejelentés napján a tárcavezető mentette fel, aki a kormányfőnél szintén június 5-ei hatállyal egyúttal kezdeményezte Madarász Károlynak, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatójának és Kovácsics Ferencnek, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójának felmentését is.

Sólyom László június 9-én adta át Benkő Tibor altábornagynak mint a Magyar Honvédség új vezérkari főnökének a kinevezését. A KFH élére Tóth András, míg a KGH főigazgatói posztjára Domján László került.

Június 5-én került napvilágra a hír, hogy Belyó Pál, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke benyújtja lemondását a közigazgatási és igazságügy miniszternek. A közgazdász-statisztikus mindössze hat hónappal a választások előtt, 2009 novemberében került a KSH élére.Helyére a hivatal korábbi alelnökét, Vukovich Gabriellát nevezték ki. A demográfiával és népességstatisztikával foglalkozó szakember, aki korábban az ENSZ szakértőjeként is dolgozott, a jogszabályok értelmében hat évre kapta a megbízatását.

A KSH elnökéhez hasonlóan a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) új vezetője is június 11-től tölti be új pozícióját. Gaál Szabolcs Barnát, aki eddig a főváros XII. kerületének jegyzőjeként dolgozott, a 2006. évi kormányrendelet módosítása alapján már nem a pénzügyminiszter, hanem a közigazgatási tárcavezető javaslatára a miniszterelnök nevezi ki – és ha úgy adódik, menti fel. A változás értelmében az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv június 10-étől a Pénzügyminisztérium helyett a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium alá tartozik.

Senkit nem ért meglepetésként, hogy vezetőváltás történt a “megerősített, átláthatóbb profilú” Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. élén is. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter június 11-én Horváth Gergelyt, a Betonút Zrt. és a Keler Zrt. volt vezérigazgatóját nevezte ki Kamarás Miklós helyére.

Sűrű lesz a nyár: APEH, Energia Hivatal, ÁSZ és két új alkotmánybíró

Változás várható az APEH élén is, a kétharmados parlamenti felhatalmazással bíró új kormány az adóhivatal, valamint a Vám- és Pénzügyőrség összevonását tervezi. Az erről szóló törvényjavaslat szerint a VPOP irányítását kormánybiztos venné át, aki “külön szervezeti egységet hozhat létre az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség egyesítésének előkészítése érdekében”. Sajtóértesülések szerint az összevonás után Szikora Jánostól Vida Ildikó, aki 1999 és 2002 között már vezette a Hivatalt, veheti újra át az APEH irányítását.

Július 1-jével új vezetője lesz a Magyar Energia Hivatalnak is, miután június 10-én lemondott elnöki posztjáról a szintén csak tavaly kinevezett Matos Zoltán. Közleménye szerint az új szakmai stratégiának megfelelő vezetés kialakítása elé nem akarta akadályt támasztani, ezért közös megegyezéssel június 30-ai hatállyal lemondott a tisztségéről. A hivatal elnöki székének betöltésére Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pályázatot ír ki.

A Fidesz még júniusban megválasztaná az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vezetőit, és lehetőség szerint június végén, július elején legalább két alkotmánybíró személyéről is döntenének. Kovács Árpád jelenlegi ÁSZ-elnök megbízatása 2009 december 9-én járt le.

Az Országgyűlés hétfői ülésén dönt az ÁSZ elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról szóló határozati javaslatról. Az ÁSZ elnökjelöltjévé, illetve alelnökjelöltjévé az válik, aki a nyolc tagból álló, kormánypárti többségű bizottságban legalább öt tag támogatását megkapja.

Két új alkotmánybíró megválasztására is számítani lehet a nyáron. Szintén hétfőn kerül a parlament elé az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítása, amely a jogszabályba iktatja, hogy az alkotmánybírákat nyolctagú parlamenti bizottság jelöli. Az Alkotmánybíróság két éve működik 11 helyett 9 taggal.

Bajnaiék fél év alatt sokat cseréltek

Habár a Bajnai-kormány egyértelműen ideiglenes megbízást kapott 2009 áprilisában, több stratégiailag fontos pozícióba juttatta a távozása előtt saját embereit, akiknek megbízatása ráadásul jóval belenyúlik a következő kabinet működési idejébe.

Bajnai Gordon csak 2010. március elsejétől hirdetett moratóriumot, amelynek értelmében a következő kormány megalakulásáig nem lehet új vezetőket kinevezni a minisztériumoknál, a központi államigazgatási szerveknél és azok helyi intézményeinél. Addigra azonban több ilyen posztot olyanok foglaltak el, akiket Bajnai Gordon helyezett oda.

2009. július 1.: Farkas István lemondása után Bajnai Gordon miniszterelnök Farkas Ádámot javasolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsa elnökének. A lemondás végső oka az volt, hogy a parlamenthez olyan törvényjavaslatokat nyújtott be a kormány, és a parlament gazdasági bizottsága, amelyek lehetővé tennék a felügyeleti díjak elvonását, illetve átalakítanák a PSZÁF irányítását. A közgazdász végzettségű Farkas Ádám 1997 és 2001 között a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója volt, többek közt a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank vezérigazgatójaként, majd az Allianz Bank vezérigazgatójaként is dolgozott.

2009. szeptember 1.: Matos Zoltánt, az E.ON Hungária Zrt. volt igazgatósági tagját nevezte ki Bajnai Gordon miniszterelnök a Magyar Energia Hivatal elnökévé. A hat évre szóló kinevezés szeptember 1-jén lépett hatályba. Horváth J. Ferenc elnök, aki 2003. november 10. óta töltötte be ezt a tisztséget, júliusban kérte nyugdíjazását.

2010. február 1. : Bajnai Gordon miniszterelnök február 1-jei hatállyal Rozgonyi Krisztinát nevezte ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa elnökévé, aki a január 31-ével távozott Pataki Dániel helyét veszi át. Rozgonyi Krisztina 2004 óta tagja, 2006 ősze óta pedig alelnöke volt az NHH Tanácsának. Az új elnök megbízatása 2013. december 31-ig szól.

2010. február 6.: Felmentette a Magyar-Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság magyar tagozati titkárát Bajnai Gordon, helyére pedig az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltjének feleségét nevezte ki. Mesterházy Szilvia a 2000-es évek elején még a Határon Túli Magyarok Hivatala munkatársaként tevékenykedett, kinevezésekor a Külügyminisztérium Nemzetpolitikai Diplomáciai Osztályának helyettes vezetője volt.

2010. február 09.: Andor Lászlót, az EBRD igazgatótanácsának tagját jelölte uniós biztosnak Bajnai Gordon. Az MSZP-hez kötődő közgazdász a regionális ügyeket viszi az Európai Bizottság tagjaként. Andor László tagja volt Gyurcsány Ferenc tanácsadó testületének, alelnöke volt a Szekeres Imre vezette közgazdasági tagozatnak. A közgazdász az MSZP holdudvarához tartozott, aktívan részt vett a baloldali értelmiségi körök munkájában.

2010. április: Bajnai Gordon háromtagú, civil szakemberekből álló bizottságot kért fel arra, hogy felügyelje a becslések szerint több mint ötvenezer hálózati személy nevét, fedőnevét, azonosító adatait és beszervezési dossziéjának számát tartalmazó 18 NBH-s mágnesszalag adatainak feldolgozását, minősítésük felülvizsgálatát, majd a minősítés alól feloldott anyagok levéltárba adását. A bizottság elnöke Kenedi János, tagjai pedig Palasik Mária, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos munkatársa és Cseh Gergő Bendegúz, a levéltár főosztályvezető-helyettese.

inforadio.hu

24 hozzászólás “Új vezetők fontos állami posztokon” bejegyzésre

  1. misi szerint:

    Nnnnnnnnnnna, mindjárt jönnek a károgók, hogy

    “Tisztogat a fidesz”

  2. Gordon szerint:

    Nem tisztogat hanem rendet rak.

  3. Lexon szerint:

    admin: éreztétek, hogy ehhez a “tisztogatáshoz” is kell linket adni. Ezért kikerestétek azt a neten, amelyik a legkevésbé ítéli el ezt az autokráciára törekvô folyamatot. Ügyeesek vagytok. De tényleg! Én is kerestem ilyeneket, de ennyire finoman fogalmazó cikket nem találtam… 😀

  4. Földhözragadva szerint:

    mindenki a maga szájíze szerint…

  5. Miska72 szerint:

    Ma 20010 június. 15.-én 15:15 perckor ismért lerobbant egy 148-as busz a Repkény utca és a Cincér utca között. A busz a belga Van Holltipusú volt. Itt is kellene agy vezetésváltás, és egy felelősségre vonás!
    No comment.

  6. Földhözragadva szerint:

    Minek nekünk demokrácia, ha lehetne cárunk is…:)

  7. Manitu szerint:

    Az ideiglenesen miniszterelnök Bajnai bezzeg nem tisztogatott, amikor mindenhová az embereit tette. Lexon, ugye, az rendben volt?

    Nagyon rendben van, és nagyon remélem, hogy ez még a kezdet, akinek meg börtönbe kell mennie, nem a fizetését veszi majd fel egy év múlva, hanem a kincstári pizsamát.

    Csak így tovább, dilettánsok, tolvajok kifelé!

    🙂

  8. Királyerdei szerint:

    Hull az Elvtárs mint a légy……:)

    “Hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsította meg Wieszt János volt újbudai MSZP-s politikust a Budapesti Nyomozó Ügyészség kedden, az ügyészség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését.

    MTI”

  9. grün szerint:

    “Sűrű egy hónapja volt az új kormánynak”
    Miért van az, hogy már az írástudók is hosszúnak érzik?
    Miska 72 meg már 20010-ben jár, vagy Ő se ír, se olvas?

  10. Jenyiszej* szerint:

    Kilakoltatások dél Budán, He he. 😀

  11. Miska72 szerint:

    grün cocs a sajtóhibáért. 😉

  12. Miska72 szerint:

    🙂 🙂 Bocs és nem medve. 🙂 🙂

  13. Gordon szerint:

    OFF: Nézem a brazil – koreai ndk-t. Van kb. 30 koreai a lelátókön, akik tök véletlenül össze is öltöztek. Gondolom ők az a 30 ember (plusz a keret tagjai) akiket ki mertek engedni. A többi nem menne vissza ha egyszer kijutna az országból. 🙂

  14. bogyo szerint:

    A fidesz végre csinál valamit. Egy csomó jó dolgot indított el, amit az eddigi fatökű vezírek megtehettek volna, de nem volt hozzá vér a pucájukban.

    Ha a helyükön hagyják az ejtőernyősöket, kiöregedett KISZ vezéreket, MSZMP KB, VB, meg a jó ég tudja milyen titkárokat, leszármazottakat, férjeket, kereszlányokat, sógorokat, sógornőket, talpnyalókat, (stb. stb. stb), akkor hatalmas hibát követnek el.
    Megfelelő embereket a megfelelő helyekre!

  15. Ditte szerint:

    Ideje a versenyszférát kipróbálni nekik, persze állami megrendelés nélkül!
    Ússzanak úgy, hogy nincs víz a medencében!

  16. Kovács Ernő szerint:

    Magyarország 2010 Fidesz kormány!!!!!!!!!!!!!
    http://barikad.hu/node/55527 A belem kifordul az ilyen mocskos szarháziktól!!!!!!

  17. pricpracpruc szerint:

    A Barikád anyagról: a végrehajtó és a rendőrök a Magyar Köztársaság Bíróságának jogerős ítéletének érvényre juttatását biztosították. A munkájukat végezték. A jobbikosok pedig a törvény és a jogerős ítélet ellen léptek fel, jogtalanul. Az már más kérdés, hogy az ítélet mennyire igazságos, ám a törvénykezés munkáját senki sem akadályozhatja. Más demokráciákban bilincsbe verve vitték volna el a jobbikosokhoz hasonlóakat. Nem az anarchia a megoldás. Vannak más jogi lehetőségek is. Emellett mindenkit sajnálok, akit kilakoltatnak, de a bírósági ítélet nyilván többszörös fellebbezések után emelkedett joerőre és vált végrehajthatóva. A jobbikosoknak meg kell tanulniuk, bármennyire sérelmesnek tartanak is egy bírósági ítéletet, hogy ők nem a törvény. Ilyen módszerekkel pedig azt nem lehet megváltoztatni. Elég az anarchiából!

  18. Manitu szerint:

    Ernő, akkor miért nem fordul ki a beled, amikor ötgyermekes cigány családok családfőit viszi el a rendőrség? Akkor miért nem ágál a Jobbik, az nem szarháziság? Akkor a Magyar Köztársaság Bírósága jó döntést hoz?

    Ez egy nagyon szomorú, de egyértelmű eset volt. A Jobbik csak azt bizonyította, hogy politikai provokátor.

  19. GONDOLKODÓ! szerint:

    T.Földhözragadva! “minek nekünk demokrácia, ha lehetne nekünk cárunk is?” Te valóban földhözragadtál, mert az agyad még midíg a cári világban, annak szellemében és szintjén működik! Méltó vagy hozzájúk!

  20. Földhözragadva szerint:

    Lehet előre is gondolkodni, nem csak hátra…:)

  21. donquijote szerint:

    Ha csak annyit el tudtak vele érni, hogy lesz segítsége az utcára kirakott családnak(és úgy néz ki lesz, akár csak egy kis időre is) már volt értelme, érdekes ilyen ügyekben mennyi feles energiája van a rendőrségünknek.

  22. nagyapó szerint:

    Hiányolom a Gárda menetelését. A jobbikos képviselők miért nem egyen mellényben voltak?
    Ja, hogy felajánlhattak volna némi segítséget is! Az felesleges, az nem feltűnő, nem „barikádra” való, legyen az a mások dolga.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !