Szebb múltat: A szocialistáknak kampányolt Pörzse Sándor

Képviselőfunky, Csepel.info

Nem vagyok a Barikád

„Ahogy viselkedtek az elmúlt 20 évben és különösen az elmúlt 4 évben, gyakorlatilag indirekt népirtást hajtottak végre” – válaszolta március 16-án Pörzse Sándor, a Jobbik képviselőjelöltje, a Barikád című pártlap főszerkesztője az MTV Ma Reggel cím műsorában arra a kérdésre, hogy szerinte miért írta ki magát a demokráciából az MSZP.

Az ember egyes kellemetlen emlékeit szereti olyan mélyre temetni, hogy azok csak akkor kerüljenek elő, ha muszáj. Ez történhetett Pörzse Sándorral is, amikor arra a kérdésre, hogy műsorvezetősködött-e valaha MSZP-s kampányrendezvényen, először határozottan így felelt: Én? Soha!

Szebb múltat

A szocialisták 1998-as terézvárosi kampányzáró rendezvényén készült fényképek említésére mégis megnyílt emlékeinek mélységes kútja. Mint felidézte, akkoriban apolitikus volt, de egy rendezvényszervező irodán keresztül gázsiért elvállalt ezt-azt. Így lépett fel a Soproni Sörfesztiválon, a Fidesz 1994-es kampányzáró buliján a BS-ben. És csakis így kerülhetett négy évvel később egy színpadra a Liszt Ferenc téren Bársony Andrással, Terézváros szocialista képviselőjelöltjével.

kepviselpfunky.blog.hu

28 hozzászólás “Szebb múltat: A szocialistáknak kampányolt Pörzse Sándor” bejegyzésre

  1. AT szerint:

    Na, most már TÉNYLEG meggondoltam magam!
    Mégse a Jobbikra szavazok!
    Teljesen kiakadtam!
    Mi lesz még itt?

    Még a végén kiderül, hogy 20 éves korában virágot vett egy nőnek, na milyet? Igen, SZEKFŰ-t!!

    És biztos helyről tudom, hogy 15 éve egy mszps volt a szomszédja, akinek még ráadásul köszönt is a lépcsőházban! Jó reggeltet!

    Őrület!

    Barmok!

  2. tibor szerint:

    ’90 előtt a Népszabadságban együtt írt mai szocialista, fideszes, jobbikos. A pártszékházakban egy asztal mellett ültek. Nem így volt?
    Milyen szellemi szintű embernek hír ez?
    Cikkírója kit néz hülyének?

  3. Gordon szerint:

    Ez ’98-ban volt, és Pörzse 20 évnyi rombolásról beszélt… aminek ezek szerint ő is részese volt. Mikor vonul be 20 évre?

  4. tibor szerint:

    Csintalan Sanyi bá’ 98-ban kinek kampányolt?

  5. Jeniszej szerint:

    Szerintem Csintalan Sándor boldog ember. Azért boldog, mert mindig azt csinálja, amiben hisz. A hívők pedig, mondják, boldogok.

  6. Gordon szerint:

    Ezek szerint Pörzse ugyanolyan mint Csintalan? Ezért szavazzak a Jobbikbalra!? Megjegyzem Csintalan nem a Fidesz képviselőjelöltje, nem nevezi népirtónak a politikai ellenfeleit, és nem az “elvesszük a gazdagoktól, hogy odaadhassuk a szegényeknek” c. ostoba ígérettel kampányol, ahelyett hogy valós elképzelései lennének Magyarország jövőjéről.

    De ha szerinted Pörzse ugyanolyan mint a Csintalan, akkor miért szavaznék a Jobbikbalra? Mert letépkedik a Fidesz plakátjait?

    Ja, és a Fidesz nem 55ezer forintból működik havonta, mint a minden óriásplakátról ránkvigyorgó egykori szocialista “szpíkerek”, szdsz-es miniszterjelöltek, és Szenteczky üzlettársak.

  7. Gordon szerint:

    Ja, és ha Csintalant megkérdeznéd, hogy volt-e valaha mszp-s, akkor Pörzsével ellentétben nem hazudná a kamerába, hogy “Nem. Soha!”

  8. tibor szerint:

    T. Gordon. Sanyi bá’ nyilvános kalapevést ígért. Ennyit a híres igazmondásáról.
    Vagy cáfolod?

  9. DFK szerint:

    Nocsak, a Jobbik=Mszp2 ?

  10. maminti szerint:

    Most arról kérünk cikket, hogy a mai fideszes vezető politikusok mit csináltak és melyik pártban mielőtt a Fideszben kezdtek el politizálni az iskolapadból egyenesen a parlament padsoraiba ülve, anélkül, hogy egyetlen napot töltöttek volna bármilyen egyéb munkával. Kezdhetnénk Kövér Lászlóval. Aztán jöhetnek a többiek. Ahány fideszest az megingatna, ugyanannyi jobbikost ingatnak meg Pörzséről, Morvairól, Vonáról vagy akármelyik jobbikos politikusról szóló hírek. Szánalmas, ugyanakkor sokatmondó és felettébb tanulságos ez a kétségbeesett kapálódzás.

  11. LB szerint:

    És hogy gondolják a szomszédban?

    “A szocialistáknak itt már semmi esélye, a nyakamat teszem rá” – ahol véget ér a Kuncze-kor

    A Fidesz tűnik befutónak a helyiek hangulata alapján Pest megye 12. választókerületében, ahol a rendszerváltás óta csak Kuncze Gábor visszavonult korábbi SZDSZ-elnök tudott egyéniben nyerni az országgyűlési választásokon. A körzet korábban erősen szocialista volt, de a helyi MSZP-s jelölt szerint az új lakóparkokba, újépítésű családi házakba betelepülők felborították a korábbi erőviszonyokat. A MSZP szerint a túl hirtelen túl nagyra nőtt környék problémáinak megoldása már megkezdődött, a helyiek azonban nagyobb lendületet várnak.

    http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100403-valasztasi-riport-kuncze-hagyatekan-pest-megye-taksony-tokol-szigetszentmiklos.html

  12. Gordon szerint:

    Ha elfogadom a maminti által írtakat, miszerint más közéleti személy is volt más pártban és más holdudvarban, ezért a Jobbik politikusaival és megmondóembereivel nincs baj, akkor azt is ki kell jelenteni, hogy e fenti esetben nem kell a “20 évet a 20 évért” oktondi üzenetével kampányolni. Azok akik mondják részben már vonulhatnának is be letölteni a fenti büntetést. Az üzenet tehát nem hiteles személyektől érkezik. Vagy ez a “20 évet a 20 évért” c. kampányszlogen is csak duma!? De akkor mi igaz abból amit a Jobbik ígér, tesz, mond?

    Valószínűleg semmit.

  13. Ice szerint:

    Húsvét másnapján az jutott eszembe,
    Nokia dobozát vettem a kezembe.
    Kenőpénz, csúszópénz mennyi fér el benne?
    Hagyónak, Demszkynek elég sosem lenne!

    Húsz éve rabolnak, taposnak bennünket,
    Mutyiznak, sünöznek, kilövik szemünket!
    Becsapnak bennünket hamis szép szavakkal,
    Szegfűvel, naranccsal, szabad madarakkal!

    Reszkessetek férgek, nemzetnyúzó lobby-k!
    Nyakatokra lép a radikális Jobbik!
    Feltámadás ünnepe van, Jézusnak, Hazának!
    Meglocsollak, s szavazzál a Jobbikra vasárnap!

    🙂

  14. Gordon szerint:

    Ice! Nem vagy elég eredeti. Ezt mások is nyomják a fórumokon. Koppintás.

  15. atlétaa fia. szerint:

    Feltámadás ünnepe van, Jézusnak, Hazának!
    Hajrá-Szenteczky-Hajrá-CSEPEL FC…….
    Szavazzál az MSZPre vasárnap…………

  16. Csepeli XXI szerint:

    Vasárnap lesz a feltámadás.
    Fel!Támadunk!Komcsik csomagolni és takarodni!

  17. Ice szerint:

    Libatolvajok legnagyobbika
    Kígyómérget adagoló
    Zordon bordon
    Vedd ki tojásod a jaffából
    Búcsúzz a mannától
    Szavazz te is a Jobbikra!

    🙂

  18. nagyapó szerint:

    Így Húsvét idején a katolikusok meggyónják bűneiket, azután megkapják a feloldozást ( más keresztény vallásban nem vagyok otthonos). A szoci Csintalan, aki valószínűleg nem vallásos, ezt megtette, Pörzse nem. Igaz Pörzse is inkább az „ősmagyar vallásnak” hódol.
    Viszont egy fohász: Ice kínrímeitől ments meg uram minket!
    Szigetszentmiklóson Kuncze nyert, mindig a 2. fordulóban, amikor a szocik is rá szavaztak, Hoffman Pállal TÖKÖL (nem Szigethalom) polgármesterével szemben.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. Ice szerint:

    Kedves Nagyapó!
    Pörzse Sanyi nem párttagként volt ott, ha ott volt…Csintalanod (tasnádi haverja) magas beosztásban trónolt. Ha a szó megtartásáról értekeztek, szóljatok a csintalankodónak, hogy jön egy cipőzabával, s egy önkasztrálással a Hősök terén! Emlékezzetek csintalan pereszkéjére (is)!
    Az ősmagyar vallás keresztényebb volt a mai kimiskárolt “zsidó-kereszténységnél” !

  20. Gordon szerint:

    “Az ősmagyar vallás keresztényebb volt a mai kimiskárolt “zsidó-kereszténységnél” !” -írja Ice.

    Ennél nagyobb baromságot ritkán lehet olvasni.

  21. Ice szerint:

    A tudatlanságból szőtt ítéletnél, csak a tudatos ítélet rosszabb. Hogy te zordon melyiknek vagy követe, azt csak te tudhatod.

  22. maminti szerint:

    Kedves Gordon, az a különbség a különböző pártok megmondóemberei között, hogy a Jobbik politikusai a Jobbikon kívül egyetlen párt színeiben sem működtek a parlamentben,s mint ilyen semmi beleszólásuk nem volt az elmúlt 20 év történéseibe. Más felszólalni egy pártrendezvényen, más egy szakmai tanulmányt írni egy bizonyos ügyben külsősként, és más az országgyűlésben képviselőként működni. De hát ezt te is tudod.
    A kereszténységgel és a magyar őskereszténységgel kapcsolatban viszont először néhány ezer oldalt el kellene olvasnod, hogy képbe kerüljél. Az után majd érdemben hozzá is lehet szólni ehhez a témához.

  23. malacka szerint:

    Megpörzsölődtek!

    Lehullt a lepel: Morvait a MSZP és az SZDSZ fizette, Vonát a Csevakos Szenteczky, Pörzsét a szakszervezetis! Stb., stb.

    Leégtek! Hatoloméhes kis senkiházik, akik miniszterelnöknek, köztársasági elnöknek, no Csepelen meg informatikai miniszternek, hadügyi államtitkárnak hívatják magukat. S mindegyikük valamilyen szoci ülepből tekinget nagybarnán ki.

  24. Ice szerint:

    malac mosd ki a zabálókádat, aztán röfögj ide!

  25. SnowFighter szerint:

    Gordon: minden bizonnyal nem egy műsorvezetői poszt okozta a rombolást az országban. Tudod, ez nem hatott ki a gazdaságra, az oktatáspolitikára, stb. Persze a szavakat ki lehet forgatni, de amit itt egyesek – köztük te – megpróbálnak rendszeresen a jobbikos nyilatkozatokba belemagyarázni, az egyre gyengébb és szánalmasabb.

  26. Gordon szerint:

    „Miközben kiemelten foglalkozik a Jobbik programja a gazdasági visszaélések és az adókerülés elleni harccal, a párt vezetői több olyan cégben is érdekeltek, amelyek kisebb-nagyobb mértékben megsértik az adó- és számviteli szabályokat. Adóhátralék miatt folyik eljárás Novák Előd alelnök és Schön Péter gazdasági igazgató cége ellen, de Novák szerint ez magánügy, amiről nem szívesen beszél.”

    MH

  27. Páko szerint:

    Gordon!!!! Szánalmas hülye gyerek vagy, Simicska, Pintér,Széles,stb.. milliárdokat sikkasztott,és sikkaszt még most is,te mersz ilyen témát feldobni??.
    Csak egy adalék a több száz közül ami a Kövér családhoz köthető:
    Magyar Nyomdaügynökség Zrt. (Jogelődök: Mahir Nyomda Rt., Zenith Nyomda Rt., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Rt.) Felszámolva, majd törölve (2009. 03. 18.). Szerepel az APEH listáján, amely a 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező cégeket összesíti.

    Kövér Szilárd vajon kinek a testvére???

    MED 21 Ügynöki és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. (Jogelőd: Burn Kft. ) Megszüntetési eljárás alatt. Székhelyén nem találja a bíróság, 1999. évre nyújtott be utoljára mérleget.

    CENTUM Kiadó, Piacszervező és Nyomda Kft. (Jogelőd: Századvég Lap- és Könyvkiadó Kft.) Hivatalból törölve (1998. 09. 14.) 88 milliós adótartozást hagyott hátra.

    ARZENÁL Nyomdaipari Kft. Felszámolás alatt (2008. 10. 07-től). 100 milliót meghaladó adótartozása volt.

    Magyar Egyetemi Kiadó Kft. Felszámolás alatt (2008. 03. 19-től)

    Brill Európa Ügynökség Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Működik, de 1999. évre nyújtott be utoljára mérleget.

    Bakos Erika a fideszes vezetésű XXII. kerület önkormányzatának polgármesteri kabinetfőnöke volt a közelmúltban. A Hazáért Érdemkeresztet itt vehette át a Pofosztól október 23-án. Nemrégiben váltott: jelenleg Esztergom önkormányzatának polgármesteri kabinetfőnöke. Esztergom tavaly október 23-án választotta díszpolgárává Orbán Viktort.
    Gratulálok Gordon!!

  28. gyalog szerint:

    Ez a fenti, ez igen! Én, innen “balkézről” csak hallgatok…
    De mondjátok, mikor esik le a tantusz, hogy közös a buli…? Mikor értitek meg, hogy bár fölülről bűzlik a hal, de mégiscsak mi mind benne vagyunk.
    Hogy is szól a magyar “bölcsesség”: az erkölcsösség, KEDVES M, az alkalom hiánya…
    Javaslom, olvassátok el József Attila (tán még nincs lekomcsizva, bár ki tugggggya…) Hazám c. versét. Hátha többet értetek meg.

Itt lehet hozzászólni !