Az MSZP lett a legelutasítottabb párt: negatív rekordot döntöttek

Inforadio.hu

MSZP

A nagy fogyás

Az MSZP januárban újabb negatív támogatottsági rekordot könyvelhet el, a megkérdezettek háromnegyede szerint “rossz irányba mennek a dolgok” Magyarországon, eközben a Fidesz vezető helye minden korábbinál biztosabb – derül ki a HVG megbízásából készült legfrissebb Medián-elemzésből.

Napjainkban tartósan az MSZP a legelutasítottabb párt Magyarországon: korábban soha nem mondták ennyien, hogy semmiképp sem szavaznának rá. A nagyobbik kormánypárt támogatottsága a teljes szavazókorú népesség körében 19 százalékra esett vissza – olvasható az összegzésben.

A felmérésből kiderült, hogy a Fidesz vezető helye minden korábbinál biztosabb, támogatóinak aránya minden választói csoportban több mint kétszerese az MSZP-szavazókéinak. A 2006-os parlamenti választás óta a Fidesz minden jelentős társadalmi-demográfiai csoportban nagyjából azonos mértékben erősödött.

Ezzel szemben az MSZP ugyancsak minden rétegben veszített szavazókat, ám korántsem egyforma mértékben. A legutóbbi választáson a szocialisták az idősebbek és az alacsonyabb státusú középkorúak körében kapták a legtöbb szavazatot, a Fidesz táborát pedig főleg a fiatal középrétegek és az idős vallásos szavazók alkották.

A politikusok népszerűségi rangsorában végbement kevés számottevő változás közül a leglátványosabb Kósa Lajos debreceni polgármester, Fidesz-alelnök szárnyalása: az ő 10 százalékpontos népszerűség-növekedése azt is jelenti, hogy az októberi negyedik helyről most a lista élére ugrott.

Előkelő helyezése elsősorban annak tulajdonítható, hogy pillanatnyilag ő az a Fidesz-politikus, akit a legkevésbé utasítanak el az MSZP-szavazók, hiszen 45 százalékuk szívesen látná “fontos politikai szerepben”, miközben Varga Mihályról 25, Pokorni Zoltánról 17, Navracsics Tiborról 8 százalékuk gondolkodik így.

A Medián januári felmérését a szokásosnál kétszer nagyobb, 2.400 fős mintán végezte.

A Medián előző, decemberi felmérése még azt mutatta, hogy a teljes szavazókorú népességben a Fidesz novemberi, rekordnagyságú támogatottsága mérséklődött. Akkor arra emlékeztettek, hogy novemberben a teljes népesség 44, a pártot választók 60 százaléka szavazott volna a Fideszre, s hozzátették: decemberre ugyanez az arány 40, illetve 57 százalékra változott. Az MSZP-re szavazók aránya novemberhez képest decemberre a Mediánnál érdemben nem változott: akkor a teljes népesség 20, a pártot választók 28 százaléka állt a szocialisták mellett.

Forrás: Inforadio.hu

7 hozzászólás “Az MSZP lett a legelutasítottabb párt: negatív rekordot döntöttek” bejegyzésre

  1. galvániszap szerint:

    Érdekes, mert minden választás előtt így van, aztán hogy-hogy nem még is az MSZP nyer Csepelen. Ki érti ezt?

  2. galvániszap szerint:

    Javaslat: fel kéne tenni egy látogattsági számlálót a blogra. Kb. 5 perc.

  3. Csepeli Galvániszap szerint:

    Csepel, Ózd, Miskolc és még néhány város: a szocializmusban fejlesztették őket, volt munka, kolbász, kőbányai, trabi és még hétvégi telek is. Ahogy a volt párttitkárok, elvtársak rászálltak a vagyonra, vállalatokra, ahogy jött a kapitalista versenyhelyzet, itt a többség pórul járt. Ne csodálkozz, ha ezekben a városokban még ilyen helyzetben is erős az MSZP.

  4. Kovács Ernő szerint:

    A nagy fogyás a TV2-őn megy, ne keverjétek össze vele az MSZP-ét!

  5. lolka szerint:

    Kovacs úr nem csak aTV2-ön lehet fogyni az MSZP is tud fogyokuráztatni
    Az EU-s árakat ku…ra tudja csak az EU-s fizetéseket nem akarja tud-
    ni .TETSZIK TUDNI Kovács ÚR !

  6. Kovács Ernő szerint:

    lolka: Majd, ha jön Viktor EU-s fizetésed lesz!? Merjünk nagyokat álmodni, ahogy a nagy klasszikus mindaná!

  7. id_hu_ba szerint:

    Ernő!
    Ezt a rossz dumát már több helyen elsütötted! De meg lesz a mérleg a 2002-ben átadott állapot és a aktuális állapot között.
    Te azért böfögöd minden fórumon a “majd ha jön a Viktor”-t, mert az aktuális időben nem az útpadkáról, hanem a szakadékból kell visszahozni az ország szekerét.
    Ahhoz, hogy az minnél mélyebben legyen, minden eszközt megragadtok.
    Hát, ezt nevezem én hazaárulásnak!

Itt lehet hozzászólni !