Hősiesen helytálltunk, Németország – Magyarország 2 – 2

Pesti Srácok

A magyar labdarúgó válogatott 2-2-es döntetlent ért el Németország ellen az Európa-bajnokság utolsó csoportmeccsén. A franciák és a németek ellen megszerzett két pont a továbbjutáshoz ugyan nem bizonyult elegendőnek, ám csapatunk teljesítménye és mutatott játéka így is minden elismerést megérdemel!

A magyar válogatott számára csak a győzelem jelenthetett volna továbbjutást és nyolcaddöntős szereplést, így csapatunk támadó szellemben próbált játszani a klasszisokkal teletűzdelt Németország ellen. A 11. percben Sallai remek beívelését Szalai Ádám előrevetődve Neuer kapujába fejelte (0-1). Megvolt tehát a vezetés és joggal bízhattunk abban, hogy védelmünk – amely az egész Eb-n kimagaslót nyújtott – ezúttal is szilárdan áll majd a lábán.

Nagyjából így is alakult az első játékrész hátralévő része, mert bár a németek próbáltak támadni, ám a védekezésünkön képtelenek voltak rést találni. Sőt, egy-egy megugrásunk rendre veszélyt hordozott magában. A félidőre egygólos vezetéssel vonulhattunk be, megérdemelten!

A második félidőre nagy elánnal jött ki a német csapat, ám Havertz 52. percben leadott lövésén kívül nem alakítottak ki komoly helyzetet. A 65. percben azonban már eredményes volt Havertz. Egy beívelés után – amelyre Gulácsi kijött, de sajnos nem tudott elütni – Hummels kapura fejelt, amelybe Havertz még belestukkolt, és a labda végül az ő fejéről került a magyar kapuba (1-1).

Alig telt el néhány másodperc a középkezdés után, amikor Szalai Ádám pompásan ugratta ki Schäfer Andrást, aki előrevetődve káprázatosan fejelt a német kapuba (1-2). Ezzel ismét továbbjutásra álltunk és alig több, mint 20 perc volt már csak hátra a mérkőzésből. A németek jelentős erőket mozdítottak meg az egyenlítés érdekében és törekvésüket a 84. percben siker koronázta. Bal szélről érkezett be a labda, Goretzka tisztán vehette át a tizenegyespont tájékán, majd elemi erővel a kapunkba bombázott (2-2). Gulácsi nem védhette a lövést.

A mérkőzés utolsó perceiben a német válogatott az időt húzta(!), őrizni igyekezett a 2-2-es eredményt, amely számukra továbbjutást ért. Bár Marco Rossi még csatába küldte a kispadon ülő csatárait, sajnos nem sikerült belőnünk a győztes gólt.

Válogatottunk két ponttal csoportja negyedik helyén zárt, amely nem ér nyolcaddöntőt. Azonban az a tény, hogy ebben a “halálcsoportban” két döntetlent elcsíptünk, a legutóbbi két világbajnok (Németország és Franciaország) ellen, elképesztően nagy eredmény. A magyar válogatott megmutatta, hogy versenyképes tud lenni a top válogatottakkal szemben is.

Csapatunk az Eb-től búcsúzik, de aligha kérdés: a jövőben még nagyon sok örömünk lesz majd válogatottunkban! Szép volt Fiúk! Köszönjük!

 

4 hozzászólás “Hősiesen helytálltunk, Németország – Magyarország 2 – 2” bejegyzésre

  1. Lili Züllig szerint:

    Schäfer 💘
    Kleinheisler 💝

  2. Feketelistas szerint:

    Szép volt fiúk!
    Nagy fegyver tény hogy a vezér nélkül értétek el.
    Ő ugyanis harcol sorossal brüszellel migránsokkal az egész világgal.
    De elfut egy pedofil buzi csapat elől.
    Inkább vacsorázik a Magyar csapat SORSDÖNTŐ mérkózése idején.

  3. Gary Ridgeway szerint:

    Papírforma lett.
    Ebbe több pénzt felesleges tolni.

  4. Nagyapó szerint:

    Sokat fejlődött a válogatott. Európa (világ) legjobb csapatival felveszik a versenyt. Már csak mérkőzések utolsó hatodában kell jobban figyelni az ellenfél beadásainak blokkolására, mert csak azok okoztak zavart a védekezésben.
    A falábúak röfögése pedig ne zavarjon senkit

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop. !

Itt lehet hozzászólni !