Ma 47 éve lett öngyilkos Szécsi Pál

Blikk, Csepel.info, Mr.Gabee

Fotó: Wiki

47 évvel ezelőtt, 1974-ben gyászba borult az egész ország, ugyanis tragikusan fiatalon elhunyt a legendás énekes, Szécsi Pál.

Szécsi sorsa gyakorlatilag már gyermekkorában megpecsételődött, ugyanis édesanyja elhagyta őt is és nővéreit is: Amerikába disszidált, a gyerekeket pedig nevelőszülőknek adta. Bár a legidősebb lányát még magával vitte Bécsbe, de aztán őt is ott hagyta egyedül a pályaudvaron.

Éppen ezért Szécsinek egész életében ezzel a nyomasztó lelki teherrel és feldolgozhatatlan élményekkel kellett átvészelnie egyik napot a másik után. Az aranytorkú énekes életét ezért már egészen kicsi korától kezdve megbillogozta a mély depresszió, amelynek hatására több ízben is próbálkozott öngyilkossággal. Bár barátai rendre a segítségére siettek, több alkalommal megmentve az életét, 45 évvel ezelőtt márg nem tudtak rajta segíteni.

Bár a tragédiának nyilvánvalóan voltak előjelei, hiszen borzalmak sora kísérte a gyerekkorát is: nagyapja például a New York palotából vetette ki magát, apját pedig a származása végett öltek meg a háború alatt.

Szécsi lelki traumáit az sem enyhítette, hogy az ország felfedezettjeként gyakorlatilag kiderült róla, hogy őstehetség. Végül 1974-én április 30-án a sokadik öngyilkossági kísérletébe belehalt. Egyszerűen meg akart szabadulni az őt ért traumák sokaságától, ráadásul azt sem tudta elviselni, hogy nagy szerelme, Domján Edit éppen miatta lett öngyilkos.

Szécsi Pál csupán 30 éves volt, még élete elején járó fiatalemberként, a haza ünnepelt sztárjaként dobta el magától az életét. Halálhíre sokkolta a rajongókat. Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, a szertartáson hihetetlen tömeg jelent meg. A fájdalomtól szinte teljesen megzavarodott rajongók mindenáron be akartak jutni a ravatalozóba, amit a nemrégiben elhunyt Koós János akadályozott meg.

Itt lehet hozzászólni !