Nyomozás indulhat Niedermüller Péterék és a FreeSzFE mutyigyanús pályázata miatt

Tényi István azt követően tett feljelentést hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt, hogy kiderült, az egyesület a gyurcsányista erzsébetvárosi önkormányzat zavaros és mutyigyanús (rövid határidő, részrehajló feltételek) pályázatán nyerte el a Damjanich utcai épület bérleti jogát.

A rendőrség feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálódik. Mint ismert, a FreeSzFE Egyesület úgy költözött be az épületbe, hogy az előző önkormányzat képviselő-testületének szinte minden tagja megszavazta: ott a Molnár Antal Zeneiskola kapjon helyet. Azonban a felújított ingatlanban egy napot sem tudtak eltölteni a tanárok és a tanulók, akik azóta is bizonytalanságban élnek, mert a baloldali vezetés 2019 ősze óta nem adta birtokba nekik.

Niedermüller korábban azt állította, nem tudta, elődjének milyen szándéka volt az épülettel, ezt azonban jegyzőkönyvek cáfolják. A FreeSZFE Egyesület egyébként a botrány hatására kihátrált, és a „szemeszter végén” lemond a bérleti jogról.

Forrás: Magyar Hírlap

Egy hozzászólás “Nyomozás indulhat Niedermüller Péterék és a FreeSzFE mutyigyanús pályázata miatt” bejegyzésre

Itt lehet hozzászólni !