Az ügyészség falaz a bántalmazó rendőröknek?

Index.hu

 

Bíróság

Az Index birtokába került hangfelvétel és több szemtanú szerint egy ügyész, a Fővárosi Főügyészség jelenlegi szóvivője volt, aki tavaly szeptemberben egy tárgyalás után azt állította, tudja hogy kik voltak a rendőr tettesek, de nem ők ülnek a vádlottak padján.

Amint arról tavaly szeptember 28-án az Index beszámolt, a kőbányai kapitányságon 2006 szeptemberében történt rendőri bántalmazások ügyének első tárgyalási napján a hallgatóság soraiban több, tanúként nem idézett kőbányai rendőr is jelen volt.

Csoportjukból egy dühös férfi a tárgyalás berekesztése után, de még a tárgyalóteremben fenyegetni kezdte a másodrendű vádlottra terhelő vallomást tévő Kruchina fivéreket, hamis tanúzással vádolva őket.

Később a folyosón, majd a bíróság épülete előtt is több tanú – köztük az Index újságírójának – jelenlétében azt fejtegette, hogy nem vitatja a bántalmazások tényét, de szerinte a tanúk csak az őket ért sérelem miatt, bosszúvágyból vallottak a másodrendű vádlottra. Azt is állította, hogy bennfentesként pontosan tudja, hogy kik voltak a rendőr tettesek, de a tárgyaláson nem ők ültek a vádlottak padján.

A szóváltás szem- és fültanúi az ismeretlen, de már akkor is ügyészként bemutatkozó férfit a múlt héten felismerték: a Fővárosi Főügyészség szóvivőjeként szerepelt egy televíziós hírműsorban.

A teljes cikk képekkel és hangfelvétellel az Index.hu-n olvasható

2 hozzászólás “Az ügyészség falaz a bántalmazó rendőröknek?” bejegyzésre

  1. Morzsi szerint:

    Mi ez itt? Olaszország? Maffia?
    Fenyegetések, zsarolások, a bűnösök ügyészek általi védelme!
    Döbbenet hova jutottunk!

  2. Klári szerint:

    Nagy szégyene a rendőrségnek az egész 2006 okt. 23.-ai fellépése! Köztörvényes bűnözőként jártak el, ok nélkül bántalmaztak békés ünneplő embereket, nagyon felháborító, amit rendőrruhába bújva műveltek nem tudni, kicsodák.

    Az viszont elfogadhatatlan, hogy nem tudják kideríteni. Már megtalálták a szolgálatban levő egységet, annak a parancsnokát. A sok felvételen majdcsak felismeri a magasabbat, alacsonyabbat, kövérebbet, soványabbat – hiszen ő is felesküdött a bíráság előtt, hogy CSAKIS AZ IGAZAT, A SZÍNTISZTA IGAZAT VALLJA. Ha a csoport tagjai egymásnak hamis tanúskodnak, akkor az eddigi vádakhoz még a hamis tanuzás is hozzáadandó! Eltelt 15 hónap, és a súlyos egészségkárosodást előidéző bűnösök közöttünk vannak, mi több, félhülye-felelőtlen politikusok még meg is dícsérték, ki is tüntették őket.

    HA LENNE FÜGGETLEN MAGYAR BÍRÓSÁG, MÁR AZ EGÉSZ EGYSÉGET EL KELLETT VOLNA MARASZTALNIA, A RENDŐRSÉGNEK MEG ELBOCSÁJTANIA!!! Nem lehet köztörvényes bűnözőkkel példát mutatni, az ilyenek csak rontják a helyzetet.

Itt lehet hozzászólni !