Jön a megmentő: ismét Dárdai Pál lett a Hertha vezetőedzője

Index, Mr. Gabee, Csepel.info


A német élvonalbeli Hertha BSC labdarúgócsapata hivatalos közleményben tudatta, hogy Dárdai Pál lett ismét a klub vezetőedzője.

A magyar szakember a menesztett Bruno Labbadiát váltja a kispadon, a cél pedig a bennmaradás kivívása. A felek 2022 nyaráig kötöttek szerződést.

A Hertha gyengélkedik a Bundesligában: az elmúlt négy bajnokiján mindössze egy pontot szerzett, amivel a 14. helyre csúszott vissza a táblázaton. Az osztályozós helyen álló 1. FC Köln két pontra van tőle. Szombaton éppen hazai pályán szenvedett 4–1-es vereséget a Werder Brementől a fővárosi csapat, ez volt az utolsó csepp a pohárban a vezetőségnél.

 

Labbadia 2020 áprilisában vette át a Hertha irányítását, debütálásként könnyed győzelmet aratott a Hoffenheim (3–0) ellen, majd a városi rivális Union Berlint (4–0) is simán elintézte a csapata. A berliniek végül a 10. pozícióban zárták a 2019–2020-as idényt, ami fellelkesítette a szurkolókat, valamint a 2019 nyarán érkezett új befektetői csoportot – amely eddig több mint 270 millió eurót pumpált az egyesületbe – is. A jelenleg zajló szezonnak nagy célokkal vágtak neki, ám ezek megvalósításától nagyon messzire kerültek már januárra.

A német sajtó már napok óta arról cikkezett, hogy menesztik a kilenc hónapja kinevezett Bruno Labbadiát, valamint az eddig érinthetetlennek hitt Michael Preetz sportigazgatót is. Ez vasárnap vált hivatalossá: a klub honlapján közölte, hogy mindkét szakember közös megegyezéssel távozott a csapattól.

Michael Preetz 2009 óta látta el a sportigazgatói feladatokat a Herthánál, ebben az időszakban olyan vezetőedzők fordultak meg a klubnál többek között, mint Lucien Favre, Markus Babbel, Otto Rehhagel és Jürgen Klinsmann. Utódja Arne Friedrich lett.

A GÁRDA IRÁNYÍTÁSÁT EDZŐKÉNT DÁRDAI PÁL VETTE ÁT. A FELEK 2022 NYARÁIG KÖTÖTTEK MEGÁLLAPODÁST.

A magyar szakember munkáját Andreas Neuendorf és Admir Hamzagic segíti majd, a kapusedző Petry Zsolt lesz.

Nem az volt a tervem, hogy az U16-os csapat után ismét a felnőtteket irányítsam, azonban azt mondanom sem kell, hogy mit jelent számomra a Hertha. Nem volt kérdés, hogy segítek ebben a szituációban. Alig várom a kihívásokat és a közös munkát a csapattal

– fogalmazott kinevezését követően Dárdai a klub hivatalos honlapjának.

Így kezdődött minden 2015 februárjában is: a gyengélkedő berlini klub az akkor az utánpótlásban dolgozó magyar szakembert kérte fel a felnőttcsapat megbízott edzőjének. Dárdai benn tartotta a csapatot, majd a következő idényben elődöntőig vezette a Német Kupában, a Bundesligában pedig a 7. helyen végzett az együttessel, ami Európa-liga-indulást ért.

A 2017–2018-as idényben hatodik lett a Hertha a Bundesligában, amivel kvalifikálta magát az Európa-liga csoportkörébe. 2019 áprilisában jelentették be, hogy a nyártól már nem ő irányítja a csapatot. Több Bundesliga-klubbal is hírbe hozták, de ő egy év szünet után folytatta a munkát Berlinben, a Hertha U16-os gárdáját irányította.

Egy hozzászólás “Jön a megmentő: ismét Dárdai Pál lett a Hertha vezetőedzője” bejegyzésre

  1. Hozzászóló szerint:

    Kiváló szakember, aki jövőbelátó képességekkel bír. Már három évvel ezelőtt a kezdőkörben térdepeltette a csapatát, mikor erre még csak tavaly szokott rá a világ és az európai kontinens gumigerincű része.

Itt lehet hozzászólni !