Vasárnap éjszaka megkezdte fiatalító téli álmát a MOL Bubi

BKK, Mr.Gabee, Csepel.info

 

November 29-én, vasárnap tekerhettünk utoljára a MOL Bubi almazöld bringáival, ugyanis a közbringarendszer éjfélkor téli álomra hajtotta a fejét.

A fiatalító, regeneráló álom a tervek szerint tavaszig tart, ekkor egy modernebb, az elmúlt hat év alatt fokozatosan megváltozott felhasználói igényekhez illeszkedő közbringarendszerként ébred majd fel. A Budapesti Közlekedési Központ ezúton köszöni a százezernél is több MOL Bubizónak, hogy jó példával elöl járva a BKK-val együtt pedáloznak a városi kerékpározás terjesztéséért, és ezzel ők is aktív részesei Budapest zöldebbé, élhetőbbé tételének.

A naptári tél kezdete előtt egy nappal, november 29-én, vasárnap 23:59-től leállt a MOL Bubi, 30-án, hétfőn 0 órától nem lehet kerékpárt felvenni a 2014-ben 76 gyűjtőállomással indult közbringarendszer azóta 158-ra nőtt gyűjtőállomásának egyikén sem. Ahogy a Budapesti Közlekedési Központ korábban bejelentette, ez nem azt jelenti, hogy a közbringarendszer megszűnik, éppen ellenkezőleg: mindössze „téli álomra” megy, hogy 2021 tavaszától megújulva térjen vissza.

Honnan indult, hova jutott a MOL Bubi?

A MOL Bubi közbringarendszer hat évvel ezelőtt nagy sikerrel tört be a közösségi és a megosztáson alapuló közlekedés piacára. Az elmúlt években nemcsak a gyűjtőállomások, de az elérhető kerékpárok száma is közel a duplájára nőtt: az 1100 almazöld bringával indult rendszer ma 2071 kerékpárt tudhat magáénak. A MOL Bubi születése óta a biciklikkel közel 3 milliószor utaztak, összesen körülbelül 6 millió kilométert tekerve. A tavaszi pandémiás helyzet kezdetén 100 forintra mérsékelt havidíjnak és az online regisztrációnak köszönhetően idén rengeteg új MOL Bubizó pattant az almazöld bringák nyergébe, így 2020-ban átléphette a százezret az ügyfelek száma.

Ennél is fontosabb azonban a közbringarendszer társadalmi és környezeti hasznossága: az elmúlt hat év alatt a MOL Bubival közlekedők körülbelül 1 millió kilogramm kibocsátott széndioxidtól óvták meg Budapestet. A közbringarendszer a bevett módszertani számítások szerint ugyanebben az időszakban 1 milliárd forint társadalmi hasznot termelt. Azzal, hogy a felhasználók útjukat, vagy annak egy részét az almazöld bringákkal teszik meg, nemcsak ők maguk válnak nyitottabbá a városi kerékpározásra, illetve a kerékpározás és a közösségi közlekedés kombinálására, de erre ösztönzik a többi városlakót is. Piackutatási eredmények szerint ugyanis a MOL Bubinak köszönhetően mára dupla annyian nyitottak a közbringázásra, mint a rendszer indulása előtt. Nem mellékes: ezzel aktívan hozzájárulnak ahhoz is, hogy Budapest mielőbb egy zöld, élhető, klímabarát és emberközpontú város legyen. Aki biciklizik, rengeteget tesz a saját egészségéért, hiszen a bringázás edzi a szívet, a vérkeringést, javítja a fizikai teljesítőképességet, a mozgásnak köszönhetően csökkenti a stressz levezetését. –A BKK büszke arra, hogy a közbringarendszer elindításával azoknak is lehetővé tette a bringázás élményét, akik bármilyen okból nem tudnak a fővárosban saját kerékpárjukkal közlekedni. Ez a lendület azonban nem tart örökké, a hat év egy közbringarendszer számára hosszú idő, ezért elkerülhetetlen a MOL Bubi szolgáltatásának újragondolása.

 

Hogyan ébred majd téli álmából a MOL Bubi?

A rövid válasz a kérdésre: frissen, üdén, fiatalosan. Az előttünk álló hónapokban lezárul az új rendszer elindításához szükséges közbeszerzés, és várhatóan jövő tavasszal egy sokkal korszerűbb, hatékonyabb, a mai elvárásoknak megfelelő MOL Bubi tér vissza:

  • 1200 teljesen új, a jelenleginél könnyebb kerékpár érkezik Budapestre, az állomány igény esetén további 360 biciklivel bármikor bővíthető lesz.
  • Az új bringákat defekttűrő, fújt gumikkal szerelik majd fel, ami a jelenlegi szivacstömlős kerekekkel szemben könnyebb és gyorsabb haladást biztosít.
  • Rugalmas tarifarendszer lép életbe, amelyben a BKK-bérlettel rendelkezők jelentős kedvezményekre számíthatnak.
  • A közbringarendszer üzemeltetéséhez új informatikai háttér épül ki.
  • Felhasználóbarát, új applikáció érkezik, amellyel egyszerűen és gyorsan lehet igénybe venni a szolgáltatást.
  • Az üzemeltetési modell is megváltozik, ezáltal jóval kedvezőbb lehet a rendszer fenntartása.
  • Változatlanul megmarad a jelenlegi szolgáltatási terület, a rendelkezésre álló 158 gyűjtőállomás és a parkolási funkció. Az új rendszerrel a BKK képes lesz a virtuális gyűjtőállomások bevezetésére is, amelynek lehetőségét igény szerint fogja vizsgálni a társaság.

Budapesti Közlekedési Központ

Itt lehet hozzászólni !