Közel háromszáz hazai rejtett műemlék nyitja meg ingyenesen kapuit a hétvégén

Kormányhivatal, Mr.Gabee, Csepel.info
A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozaton több száz rendezvény, több mint kétszázötven vezetett séta és közel háromszáz rejtett hazai műemlék várja az érdeklődőket országszerte ingyenes programokkal 2020. szeptember 19-20. között.

A Miniszterelnökség koordinálásával zajló Kulturális Örökség Napjai programsorozat különlegességét az adja, hogy egy hétvégére olyan ritka műemléképületek és különleges helyszínek is megnyitják kapuikat, amelyek általában az év 363 napján zárva vannak a nagyközönség előtt. A két napra látogathatóvá váló rejtett, exkluzív helyszíneket szakavatott helyi önkéntes túravezetők, építészek, művészettörténészek, helytörténeti körök szakemberei mutatják be az érdeklődők számára ingyenesen, előzetes regisztrációhoz kötött formában vagy akár regisztráció nélkül.

Az idei rendezvény kiemelt célja, hogy két napra Magyarország olyan rejtett kulturális gyöngyszemei, köztük számos egyházi épület és templom is reflektorfénybe kerülhessen, amelyek nincsenek, vagy esetleg távolabb esnek a klasszikus turisztikai fősodorban található helyszínektől.

A programokról további információ, valamint a regisztráció a Kulturális Örökség Napjai oldalon érhető el.

(Miniszterelnökség)

2 hozzászólás “Közel háromszáz hazai rejtett műemlék nyitja meg ingyenesen kapuit a hétvégén” bejegyzésre

  1. Gary Ridgeway szerint:

    Magyarország… 900 körüli napi fertőzöttszám mellett, hadd szokja. 😁👏👏👏👏👍

  2. ta-dam szerint:

    Ridgeway szokás szerint nem nyughatik, míg mindannyian be nem leszünk dutyizva, és nézegethetjük az élményteli falat. Ridgeway szereti a rendet és önként fenn is tartaná. Vagy csak kampányol. Gondolom, tömegével szerzi a szavazatokat.

Itt lehet hozzászólni !