Nemcsak biztonságos, de gazdaságos választás is a közösségi közlekedés

BKK, Mr. Gabee, Csepel.info

Budapest, 2020. szeptember 3. – A szeptember 1-jén, kedden elkezdődött iskolai tanévnek és a nyári szabadságolási időszak végének köszönhetően újra több utassal találkozhatunk a közösségi közlekedés járatain, főként a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban. A megnövekedő forgalmat hivatott kezelni az ettől a naptól életbe lépő, tanítási időszakban érvényes menetrend és a belvárosi vonalakon a szokásosnál hosszabb ideig biztosított reggeli csúcsidei járatsűrűség.

A rendkívül gyakran fertőtlenített járatok használata a maszkviselési szabályok betartásával továbbra is biztonságos választás, ahogy arra a nemzetközi kutatások is rámutatnak. A BKK tehát tárt karokkal várja vissza az utasokat, és szüksége is van rájuk: a társaság jegyárbevétele tavasszal a megszokott érték 10 százalékára esett vissza; ehhez képest már jelentősen javult a helyzet, hiszen jelenleg 70-75 százalékon áll ez az eredmény, és szeptemberben várakozásaink szerint tovább emelkedik majd.

Számos nemzetközi tudományos kutatás eredménye rámutatott már arra, hogy a közösségi közlekedés használata a járványidőszakban is biztonságos. Gócpontok ugyanis jellemzően ott alakulnak ki, ahol az emberek hosszabb időt töltenek el, így például kórházakban, munkahelyeken, baráti találkozókon. A közösségi közlekedési járatok ezeknél a helyeknél sokkal biztonságosabbak, hiszen utazással jócskán rövidebb időt töltünk zárt térben, ráadásul az ily módon utazók az átlagosnál jobban is figyelnek a higiéniai szabályok betartására, a megelőzésre, és az utazóközönség is megállóról megállóra sűrűn cserélődik. A fertőzésveszély minimalizálásáért a közlekedési szolgáltatók is mindent megtesznek: járműveket, azok légkondicionáló berendezéseit, a metróállomásokat, a jegyautomatákat a lehető legsűrűbben fertőtlenítik és bőséges kapacitással, sűrűn indítják a járatokat. A járvány kockázatait persze csak közös erővel tudjuk minimálisra csökkenteni: a biztonságos utazás érdekében az utasoknak is be kell tartaniuk a járványügyi szabályokat, azaz a közösségi közlekedési járatokat csak maszkban, vagy arcukat kendővel, sállal eltakarva használhatják.

Különös aggodalomra nincs tehát oka az utazóközönségnek: nemcsak célszerű, de biztonságos választás a közösségi közlekedés, még akkor is, ha ősztől borítékolhatóan növekedni fog a járatokon utazók száma. Szeptember 1-jén ugyanis nemcsak a nyári szabadságok időszaka ér véget, de elkezdődik a 2020/2021-es tanév is, azaz újra több diákkal, egyetemistával találkozhatunk majd a járatokon. A megnövekedő utasforgalom megfelelő eloszlásáról nemcsak a kedden életbe lépő sűrűbb, tanítási időszakban érvényes menetrend, de a reggel 8 óra utáni időszakban is biztosított csúcsidei járatsűrűség is gondoskodik. Kérjük, hogy minden közlekedő legyen türelemmel és induljon el időben otthonról, hiszen szeptember 1-től egyszerre tér vissza a nagy forgalom Budapest minden részére.

Nemcsak biztonságos, gazdaságos is

A közösségi közlekedés nemcsak biztonságos, és a városon belüli, gépjárművel történő utazásnál fenntarthatóbb, de annál sok esetben olcsóbb alternatívát is kínál. Néhány gyakran használt jegy-, bérlettípus segítségével meg is mutatjuk, hogy a közösségi közlekedés gazdaságos választás – érdemes azt is tudni, hogy a BKK tarifái 2013 óta nem nőttek, sőt a bérletek ára 2014-ben még csökkentek is:

A közoktatásban, illetve a felsőoktatásban tanuló diákoknak szóló havibérlet mindössze 3450 forintba kerül, és egy hónapig használhatjuk vele az összes közösségi közlekedési járatot Budapest közigazgatási határain belül.
A felnőttek által használható havibérlet ára is mindössze 9500 forint. Aki rendszeresen utazik és egy hónapban 28-nál többször száll fel egy-egy közösségi közlekedési járatra, annak általában már megéri bérletet venni vonaljegy vagy gyűjtőjegy helyett.
Aki naponta legfeljebb egyszer száll fel valamelyik járatra, annak a legjobban a 10 darabos gyűjtőjegy éri meg, amely 3000 forintért vásárolható meg. Aki naponta egyszer utazik csak, de akkor átszállással, érdemes megfontolni az 530 forintos átszállójegy használatát, amely két 350 forintos jegynél kedvezőbb árú utazást kínál.
Aki nem rendszeresen, csak a hónap egy-egy napján közlekedik Budapesten, de akkor többször is, annak célszerű választás a 24 órás jegy, amely 1650 forintos árával négy felszállás után már a legcélszerűbb választás a közösségi közlekedés használatához.
A BKK teljes jegy- és bérletkínálata megtekinthető a társaság honlapján: bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/jegy-es-berletarak/.

Így alakult a bérletbevétel a járványhelyzet alatt

Fontos tudni, hogy mint minden hasonló szolgáltatás, úgy a közösségi közlekedés fejlesztése is – jelentős részben – a jegy- és bérletbevételekre támaszkodik. A tavasszal hazánkat is elérő koronavírus-járvány miatt az utasszám március és április hónapokban –a 2019-es év azonos hónapjaihoz képest- körülbelül 80-90 százalékos visszaesést mutatott. Ebből eredően április-májusban több milliárd forintnyi bevételkiesés prognosztizált a BKK. A korlátozások feloldásával ez a szám nyáron mérséklődött: június közepére – összehasonlítva a tavalyi év azonos időszakával – az utasszám csökkenése 30-40 százalékra mérséklődött. Augusztus végére a forgalom további enyhe, 5 százalékos javulást mutatott. A BKK bízik benne, hogy ősszel még több utas tér vissza a közösségi közlekedés használatához, hiszen a járművek biztonságosak és rendszeres fertőtlenítésen esnek át. Ügyfeleinknek ezúton is köszönjük a maszkviseléssel kapcsolatos szabályok fegyelmezett betartását.

Budapesti Közlekedési Központ

5 hozzászólás “Nemcsak biztonságos, de gazdaságos választás is a közösségi közlekedés” bejegyzésre

  1. Marika szerint:

    Ja, az biztos hogy biztonságos, főleg akkor amikor unatkozó cigányok balhéznak a villamoson vagy beherbálozott cigányok lepik el a megállókat!

  2. werthan szerint:

    ://
    Ezt nem a 151-essel kellett volna illusztrálni, főleg nem a retek kőbányai végállomás képével…

  3. ta-dam szerint:

    Járvány idején, maszkban, heringként a dobozban, eltereléseken és útszükületeken át kiváltképpen. Jobb, mint a kör négyszögesítése. – Quadratura circuli.

  4. apostolos szerint:

    Ezt most tényleg a csepeli utasoknak írta az írója? HÉV, pótlóbusz, 2-es villamos?
    Ez felér egy városnézéssel, csak nem annyira szórakoztató.

  5. Gary Ridgeway szerint:

    Ragály idején, tényleg… Hogy így írjátok… 👍

Itt lehet hozzászólni !