Van másik? Nincs másik! – Dilettánsak voltak a távozó indexesek

Csepel.info

Az új média indítására felbujtott indexesek létrehoztak ugyan egy céget Van Másik Kft. címen, ám nem voltak figyelmesek, mert az internetes domain címét még 2018-ban lefoglalta az Index – értesült a Csepel.info.

Az Index szétveréséről információink szerint telefonon Dobrev Klárával, személyesen pedig Gyurcsány Ferenccel tárgyalhattak a távozók a pártelnök sajtósának csepeli lakásán.

Arról persze gondoskodtak, hogy az agymosó gépezet jól működjön. Először a soha nem létezett politikai függetlenségükről híresztelték el, hogy veszélyben van, majd közvetlenül a Fideszt vádolták meg az Index elfoglalásával. A vádat leírni is nehéz, mert annyira logikátlan: szerintük a Fidesz elfoglalta az indexes reklámokat értékesítő céget, hogy azon keresztül befolyásolja a tartalmat, de elvonta a reklámokat is, csak hogy kinyírja a céget, amit megszerzett.

Azóta persze kiderült, hogy a Fidesz helyett a Demokratikus Koalíció, valamint az Index balliberális konkurenciái – a 24.hu, 444, HVG – állhatnak a hisztéria mögött. A távozók telefonon Dobrev Klárával, személyesen pedig Gyurcsány Ferenccel egyeztethettek az Index “szétveréséről”, aminek a nagy színjátékát – a tömeges felmondást – sajtóértesülések szerint a Soros Györgyhöz kapcsolódó TASZ készítette elő. Információink szerint a Gyurcsány és a távozó indexesek közötti egyeztetésre a csepeli Rákóczi Liget lakóparkban kerülhetett sor.

Azt, hogy a 444, a HVG és a 24.hu hatalmas energiát fordított a hisztériakeltésben, nem kell bizonyítani, elég csak megnézni az elmúlt hetek cikkeit. Uj Péter, a 444 alapítója ráadásul korábban begyűjtötte már az Internetto – első internetes portálja – skalpját, és egyáltalán nem titkolta, hogy az Indexből való távozása óta várja a lap pusztulását.

Winkler mutatja az árulókat – de ő csicska marad

A magát maradásra – vagyis csicskasorsra –  ítélő Winkler Róbert videós üzenetben jelentette be, hogy melyek azok az ellenzéki médiumok, amelyeket még “fideszcsicskának” tartanak.

Ezek szerint a Klubrádió és az ATV sorsa is megpecsételődhet, hiába is tiltakozik az “orbánista” Bolgár György.

Csepel.info

6 hozzászólás “Van másik? Nincs másik! – Dilettánsak voltak a távozó indexesek” bejegyzésre

  1. csak úgy szerint:

    Ez most csepeli információ?
    Nekem úgy tűnik – politika!
    A csepel.info most már teljes mértékben egy uszító pártlap.

  2. admin szerint:

    Óriási tévedés, hogy csak balliberális lapok foglalkozhatnak politikával. Egyébként pedig a cikkben ott vannak a hivatkozások, ahol a balliberális újságírók (is) elmondják mi történt.

  3. lúzerábelattika szerint:

    Inkább dolgoznátok ahelyett, hogy még mindig ezzel a szar bloggal erőlködtök

  4. Nagyapó szerint:

    Mi van eetásak! Szar került a palacsintába? Ezért ez a visítozás?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Horváth János szerint:

    Nem, nem Nagyapó! Az a maga palacsintája és minket nem érdekel.

  6. ttt szerint:

    ki a faszt érdekel, hogy egy magánlap megszűnik. nabummm. így jártak. lett másik, nem? pedig hogy ríttak a nyomik, hogy nem lesz :DDD

Itt lehet hozzászólni !