Az időseket támadó momentumos szerint a gyerek csak fölösleges költség

A megszületendő magyar gyerekek csak fölösleges költséget jelentenek – többek között egy ilyen bejegyzést tett közzé a nyugdíjasok szavazati jogát elvenni akaró radikális baloldali momentumos Kádár Barnabás.

Fekete-Győr András régi bizalmasa másfél évvel ezelőtt élesen támadta az Orbán Viktor által bejelentett családvédelmi akciótervet, mivel szerinte azért nincs szükség arra, mert az automatizálás révén csak felesleges terhei lesznek az államnak a későbbi évtizedekben a most megszületendő gyerekek. Kádár érvelését nagyban rontotta, hogy egy másik posztjában a migránsok befogadása mellett állt ki.

Komoly botrányt okozott Kádár Barnabás, a Momentum alapító tagja, Fekete-Győr András pártelnök régi bizalmasa és az olimpiaellenes kampány vezetője, amikor azt tanácsolta az idősebb korosztálynak, hogy maradjon otthon szavazáskor, bízza inkább a fiatalokra a döntést. „Úgyis mi szenvedjük meg annak következményeit” – indokolt a radikális baloldali politikus, aki nem titkolta el, mit gondol a szüleit-nagyszüleit soraiban tudó generációkról. Később természetesen elmagyarázza, hogy miért nem akarja, hogy az idős emberek szavazzanak: szerinte az általa nem kedvelt konzervatív politikusok a nyugdíjasok szavazataival győztek, győznek. (Jegyezzük meg: ezt semmilyen vélt vagy valós számítás nem bizonyítja.)

Kádár azonban nemcsak az idősekre rontott rá, hanem korábban egyértelműen kiállt az illegális bevándorlók Magyarországra telepítése mellett, valamint értelmetlennek nevezte az Orbán-kormány által meghirdetett családvédelmi akciótervet is. De nézzük is részletesen, miket is írt korábban a momentumos radikális baloldali politikus.

Kádár szerint csak költség a gyerek

2019 februárjában, amikor Orbán Viktor bejelentette a családvédelmi akciótervet, akkor Kádár arról írt, hogy a megszülető gyermekekre a gazdaságnak nem lesz szüksége, mivel az automatizált termelés kevesebb embert igényel majd. Ezért a most megszülető (2019-2020-ban) gyerekek a jövőben nem pénzt és hasznot hoznak az államnak, hanem eltartottként csak nettó költség lesznek az ország számára.  

Kádár arra hivatkozott bejegyzésében, hogy a Mckinsey nevezetű gazdasági tanácsadó cég elemzése szerint 2050-re 15-75 százalék között lesz az automatizálás mértéke Magyarországon. Ráadásul ez még csak a munkába állás pillanata, 20 ledolgozott év után ugyanez a szám 47-99 százalék. Ez azt jelenti, hogy sokan közülük (akik 2019-2020-ban születnek) jó eséllyel nettó költség lesznek az ország számára (természetesen a már most is élő emberekkel együtt, de ez egy adottság) – tette hozzá.

Bevándorlást is akar

Kádár mindezek mellett 2019 februárjában arról is írt, hogy  30 év múlva majd a bevándorlók termelik meg az akkori idős generáció nyugdíját.

Kádár azt is írta, hogy a bevándorlás egy nehéz és érzékeny téma, de lehet jól csinálni. Erős integrációs programmal, olyan emberek lehetnének honfitársaink, akik rengeteget tudnak hozzátenni a gazdasághoz. Amikor tehát a magyar gyerekek megszületéséről van szó, akkor azzal érvelt a Momentum politikusa, hogy az „automatizált” termeléséhez szinte nem is kell majd ember, azonban egy másik bejegyzésében már a bevándorlás mellett érvelt, arra hivatkozva, hogy kell a munkaerő. A kettő együtt meglehetősen nagy logikai ellentmondás – írta a drót.info blogoldal. 

Forrás: Origo

2 hozzászólás “Az időseket támadó momentumos szerint a gyerek csak fölösleges költség” bejegyzésre

  1. Tóth kati szerint:

    Hát ezt a genderbarmot tényleg kár volt megszülni.

  2. ta-dam szerint:

    Innen utólag kitöröltek két-három részletesebb barátságtalan hozzászólást. Mióta védi ily hevesen a csepelinfo – cikke tartalmának ellenére is – a Momentum ifjú titánjainak világrengető ötleteit?

Itt lehet hozzászólni !