Ülésezett a képviselő-testület

csepel.hu

A veszélyhelyzet megszűnését követő első testületi ülésen a képviselők a kerületünket hátrányosan érintő fővárosi közgyűlési döntésekkel kapcsolatban több határozatot fogadtak el.

A testületi ülés napirendje előtt a jelenlévők egyperces néma felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt dr. Siklósy Ferenc orvosra és Benedek Ferenc öttusa-mesteredzőre, Csepel díszpolgáraira, valamint Boldizsár Istvánra, a Csepeli Önkormányzat munkatársára. Ezt követően Borbély Lénárd polgármester köszöntötte dr. Lippai Józsefet, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház I. sz. belgyógyászati-kardiológiai osztályának osztályvezető főorvosát, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat kardiológusát, aki munkája elismeréseként Semmelweis-díjat vehetett át dr. Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől. (Lippai Józseffel készült interjúnk a 6. oldalon olvasható.)

A testületi ülés elején Borbély Lénárd köszönetet mondott a képviselőknek a járványhelyzet alatt tanúsított együttműködésért.

 

Fővárosi elvonások

A képviselő-testület a csepeli kötődésű fővárosi közgyűlési döntésekkel kapcsolatban Bercsik Károly, a Fidesz frakcióvezetőjének előterjesztésére több határozatot fogadott el. A képviselők arra kérik Karácsony Gergely főpolgármestert és a Fővárosi Közgyűlést, hogy vonják vissza a csepeli útfelújítással kapcsolatos korábbi döntést, amely szerint a következő négy évben egyetlen kilométernyi utat sem újítanának fel kerületünkben. (Lásd keretes anyagunkat.) Az előterjesztés vitájában Dukán András Ferenc (Momentum) kétségbe vonta, hogy a fővárosi közgyűlés Csepelt érintő elvonásokról döntött volna, Horváth Gyula ( DK) pedig azzal magyarázta a fenti elvonásokat, hogy a Fidesz Budapesten elveszítette a főpolgármester- választást. Borbély Lénárd polgármester felhívta a képviselők figyelmét, hogy nem pártpolitikai kérdésekről van szó, hanem minden csepelit hátrányosan érintő döntésekről, ezért szavazáskor a kerület érdekeit tartsák szem előtt. Az előterjesztést ellenzéki szavazatokkal, 11 igen és 7 tartózkodás mellett fogadták el. Az MSZP, a DK és a Momentum képviselői, valamint egy független képviselő tartózkodott a szavazáson.

 

Klímastratégia, támogatások

Az önkormányzat még 2016-ban nyert a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program keretein belül tíz sportparkra és két futókör megépítésére támogatást a központi költségvetésből. A testület most a két futókörhöz szükséges ötvenszázalékos önerőről határozott, amely után a beruházások még az idén megvalósíthatóak lesznek. A képviselők egyhangúlag elfogadták Csepel klímastratégiáját, amelyet több ellenzéki képviselő is szakmailag elismerésre méltónak nevezett. A képviselők döntöttek támogatásokról is. A Csepeli Mosolygó Dalkör Egyesületnek 100 ezer forintot, míg a Kolonics György Alapítványnak és az Algernon Alapítványnak 200-200 ezer forintot szavaztak meg.

A testület Csepel díszpolgárának választotta Tarlós Istvánt, Budapest korábbi főpolgármesterét, valamint Hantos Jenő nyugalmazott lelkipásztort, a Csepeli Lelkészi Kör megalapítóját.

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !