Új életet akart kezdeni, de már késő volt – Albert Györgyi ma lenne 56 éves

Femcafe.hu

Albert Györgyi

Az újságíró-riporter 12 évvel ezelőtt hunyt el, mindössze 44 éves volt, mikor meghalt.

A magyar újságírás és televíziózás egyik ikonikus alakja volt ő, akiről a mai napig nem feledkeztek meg az emberek. Világ életében küzdött a démonaival, fájdalmát pedig legtöbbször kiírta magából, két könyve is született. Albert Györgyi tizenkét évvel ezelőtt – 44 éves korában – hunyt el, 2008. október 3-án. Ma ünnepelné a születésnapját, de még mindig csak 56 éves lenne.

Albert Györgyinek nem jutott könnyű szerelmi élet. Depressziója kialakulásában ennek jelentős szerepe volt. Egykori férje Máté Gábor házasságuk öt éve alatt ugyanis összesen hétszer volt abortusza, mivel a férfi nem akart több gyereket. Utolsó párjával, Galsai Dániellel esélye nyílt egy új, boldog életre, de a riporter tragikus hirtelenséggel, egy taxiút során meghalt. Párjának négy és fél évébe került, hogy elengedje egykori kedvesét. A férfi és az újságírónő régóta ismerték egymást, 16 évnyi barátság után szerettek egymásba. Györgyi azt tervezte, hogy külföldön fog élni Galsaival, de ez az álma már nem válhatott valóra.

“Hónapokig szövögette a tervet, hogy elutazunk, és Görögországban kezdünk mindent újra. Imádta azt a vidéket, az ételeket, az embereket. Végtelenül érzelmes, romantikus és nőies nő volt, annak ellenére, hogy sokan az ellenkezőjét gondolták róla” – nyilatkozta még hét évvel ezelőtt a Blikknek Galsai Dániel, aki sosem felejti el egykori szerelmét, Györgyit.

Szívrohamot kapott a taxiban

Albert Györgyit egy taxi hátsó ülésén érte a halál. A taxisofőr már lefékezett az újságíró háza előtt, azt hitte, utasa csak alszik, de tévedett. A sofőr azonnal hívta a mentőket, akik ott a helyszínen háromnegyed órán át küzdöttek az újságíró életéért, de már nem sikerült újraéleszteniük. A tévés útközben kapott szívrohamot, melybe azonnal belehalt. Csepelen temették el, szűk családi körben.

Forrás: Femcafe, Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !