Saját fia ölhette meg Lópici Gáspár néven elhíresült Szilágyi Istvánt

INDEX, Mr.Gabee, Csepel.info

82 évesen életét vesztette Szilágyi István színész, akit legismertebb szerepe után leginkább csak Lópici Gáspárként emlegettek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint vasárnap reggel, 7 óra 34 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a XVII. kerületben egy családi házban egy férfi bántalmazza apját. A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, azaz minden bizonnyal gyilkosság történt.

A rendőrség Sz. Péter ellen emberölés gyanúja miatt indított eljárást.

Szilágyi Istvánt a Bors sorozat Sipos urától kezdve az Indul a bakterház piócás emberéig számos szerepben láthattuk, a legtöbben azonban a Keménykalap és Krumpliorr Lópici Gáspárjaként ismerik.

5 hozzászólás “Saját fia ölhette meg Lópici Gáspár néven elhíresült Szilágyi Istvánt” bejegyzésre

  1. Hozzászóló szerint:

    Szilágy István fia, Sz. Péter. Amikor a jogvédők már nagyon hülyékké váltak, és tanácstalanok, hogy milyen módon álljanak a bűnözők mellé.

  2. Qqriq szerint:

    Sajnos a vírustól való félelem valamint egy szűk lakásban a bezártság és összezártság rossz hatással van a családi kapcsolatokra. A karaténhelyzet felőröli a családokat, egy-egy családi vita, veszekedés képes végletesen elfajulni, mivel nincs lehetőség otthonról elmenekülni, lehiggadni. Muszáj enyhíteni a korlátozásokon, különben a lakosság egy része megzakkan és a kardjába dűl.

  3. robi szerint:

    Marhaság!

    A Szilágyi gyerek évek óta fenyegette, verte az apját, hol volt még akkor a koronavírus?

    A kijárási korlátozásokat nem a család verők miatt kell enyhíteni, hanem amikor a vírus leszálló ágba kerül. Ha most Pesten mindenki dolgozni kezd és megtelnek a tömegközlekedési eszközök, a vírus fokozott terjedésére lehet számítani.

    Mindenki addig okos, míg ő vagy a hozzátartozói nem kerülnek be az egészségügyi ellátórendszer gépezetébe.

Itt lehet hozzászólni !