Budapesten is járt a vírussal diagnosztizált két diáklány

MTI, Magyar Nemzet

Magyarországon is járt az elmúlt napokban az a két fiatal diáklány, akinél koronavírust mutattak ki a cseh laboratóriumi vizsgálatok.

Az észak-olaszországi Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemista február 24-én érkezett Milánóból Bécsbe, ahol szállodában laktak. Onnan később Budapestre utaztak, majd Brünnön keresztül Prágába, ahol az Airbnb-rendszeren keresztül foglaltak szállást.

Az amerikai nőnél a vasárnapi első teszt, az ecuadorinál pedig a megismételt laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust – jelentette be kedden Zdenka Jágrová, a prágai tisztiorvosi intézet igazgatója.

– Bécset és a magyar felet már tájékoztattuk az esetről – tette hozzá.

A hatóságok pontosan feltérképezték, kivel kerültek kapcsolatba a diáklányok, és mintegy húsz cseh állampolgárt helyeztek karanténba. A prágai lakást, amelyben a nők laktak, egy hétre lezárták, és fertőtlenítik.

Csehországban kedd reggelre ötre emelkedett a laboratóriumi vizsgálatok által megerősített új koronavírusos megbetegedések száma Csehországban – közölte Adam Vojtěch cseh egészségügyi miniszter. Az összes beteg Észak-Olaszországban járt néhány napja.

Adam Vojtěch azt mondta, hogy Csehországban eddig 236 embert teszteltek. Tizenhat laboratóriumi vizsgálat eredménye kedden készül el.

Az első koronavírusos betegről vasárnap számoltak be a cseh hatóságok. A miniszter szerint a csehországi koronavírusos esetek eddig enyhe lefolyásúak.

A Cseh Külügyminisztériumtól megkaptuk a tájékoztatást az ügyben, és azt továbbítottuk az Operatív Törzs felé – mondta az Origónak Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Forrás: Magyar Nemzet

7 hozzászólás “Budapesten is járt a vírussal diagnosztizált két diáklány” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    …és a magyarok?

  2. Gary Ridgway szerint:

    Tehát nincs további info, még a sajtótájékoztató is szűkszavú volt, hogy mikor és merre jártak?
    A csehek már túl vannak rajta.

  3. Tóth kati szerint:

    Rettenetesen unom már ezt a hisztériát a szerencsétlen koronavírus miatt.Az országban több,mint 30ezer! influenzás beteg van.Ettől miért nem rettegnek az emberek?Sokkal többen halnak meg a szövődményeiben,mint a koronavírusnál.A koronavírusos fertőzöttek 80%-ban tünetmentesek!,észre sem veszik,hogy fertőzöttek,hagyjuk már ezt a hisztit!Az index másról sem ír,hülyítik az embereket,fokozzák a hisztériát.Egy hangot sem írnak a görög határnál betörő migránsokról,akik nagy része a fertőzött területekről jön.Azoktól valahogy nem kell rettegni,azok mind higiéniai szempontból is! makulátlanok.A veszélyt a migráns áradat jelenti,nem a koronavírus.Az index direkt hiszterizál a koronavírusról és elhallgatja azt,ami Görögországban történik.Az index hazudik reggel,délben,este.Igazi komcsi szócső.

  4. pusssh szerint:

    Ridgeway!
    Ajánlanod kéne Ferenc-testvérnek: követelje a kormánytól, hogy minden Magyarországra belépő személyt vizsgáljanak ki és szereljenek rájuk nyomkövetőt abban az esetben, ha momentán nem bizonyítható még rájuk a fertőzöttség (mert hátha később mutatkozik). Ez persze nem elegendő ahhoz, hogy a kontaktjaikat is lefüleljük, mert ehhez minden magyar állampolgárra is kéne nyomkövető, de téged némileg megnyugtatna talán, ha ismernéd minden lépésüket. Vagy esetlegf még nagyobb izgalomba jöhetnél tőle…

  5. pusssh szerint:

    A déli határon már nemcsak koronavírus tülekszik, hanem sok más métely is. Ismerőseim szerint például Röszke 2-nél már nem szabad buszra ülni, mert hemzseg a rüh és a tetű.

  6. Gary Ridgway szerint:

    pussh!
    Haladsz Qqriq felé a Ferenccel… 🙂
    Azért, mert van észrevételem, már egyből Gyurcsány?
    Ne szivass már, ennél többre értékeltelek.
    A témához, ugye átestél a ló túloldalára. Olvasd el a cikket, olvasd el, hogy a csehek mit csináltak. Csak annyit, hogy a kontaktszemélyeket felkutatták. Én sem gondoltam többre. A töketlenkedésre meg “jó” példa Olaszország.

  7. pusssh szerint:

    Ridgeway!
    Amennyire lehetett, felkutatták.

    Én például tegnap kint jártam a piacon, a Spar-ban, a HÉV-en és a metróban. Nem tudom percre megmondani, hol mikor, mihez nyúltam, kihez szóltam. Ők se fognak emlékezni. De légy szíves nyomozd ki a kontaktjaimat! (Ha akarod, köhögök is hozzá, de szerintem ettől nem lesz kivihetőbb a dolog.)

Itt lehet hozzászólni !